Orbán Győző Kárpátalján

Kárpátaljára látogatott a Niké SE vezetőinek kíséretében Orbán Győző, Orbán Viktor magyar miniszterelnök testvére. A Kárpátalja az alkalmat kihasználva családjáról, életéről és kárpátaljai utazásának céljáról kérdezte.

– Az előző megbeszélésen viccesen azt mondta, hogy a foci nem sport. Birkózóként milyen eredményeket ért el?

– Valóban, a labdarúgás ma már inkább üzlet.

Vidéken laktunk és későn kezdtem el birkózni, 14 éves voltam, amikor bekerültem Fehérvárra. Az edzőim jó képességű vidéki gyereknek tartottak, gyakorlatilag három-négy hónap alatt feljöttem országos szintre birkózásból, és egészen középiskolás korom végéig nagyon sok országos versenyen indultam. Sokszor voltam helyezett, néha országos versenyeket is megnyertem. Érettségi után el kellett döntenem, hogy tanulni vagy sportolni akarok. Már akkor láttam a sportpályafutás veszélyeit, amelynek vége van egyszer és ez nem feltétlenül 60 éves korban következik be, hanem leggyakrabban húsz-harminc éves korban, utána pedig nem tudnak majd mit kezdeni magukkal. A döntésembe nem szóltak bele a szüleim, a saját eszemmel a tanulást választottam, befejeztem a birkózó pályafutásomat. Azért aki egyszer szőnyegen volt, az megfertőződik ezzel a dologgal. Jelenleg veteránként birkózok, 2008-ban Svédországban megnyertem az első veterán Európa-bajnokságot, illetve tavaly az amerikai veterán birkózóbajnokságon indultam, ahol harmadik lettem. Tehát későn érő típusként most jönnek a sikerek.

– Ön Orbán Viktor miniszterelnök testvére. Elárulna-e magáról még valamit?

– Vállalkozó vagyok, négy gyermekem van. Székesfehérváron élek, Fehérvártól nem messze van egy kőbánya, azon belül működik egy családi vállalkozásunk, amelynek én vagyok az ügyvezetője, illetve Zala megyében tőzegbányászattal és virágföldkészítéssel foglalkozunk még.

Dunaújvárosban a műszaki főiskolán végeztem mint karbantartó üzemmérnök, kezdetben néhány évig a székesfehérvári könnyűfémműben dolgoztam. Később másoddiplomás képzésben mérnök-közgazdász diplomát is szereztem. A bánya, ahol most dolgozom, eredetileg állami cég volt, 1989-ben privatizálták. Négy tulajdonosa van, többek között az édesapám. Ők üzemeltetik a bányaüzemet mai napig is, de ennek az egyik üzemrészét osztrák tulajdonosoknak adták el még 89-ben, mert nem volt anyagi lehetőség arra, hogy a privatizációs költségeket az édesapámék kifizessék. Én pedig annál az osztrák cégnél voltam üzemvezető 1996-ig, amikor Zalában a tőzegbányász vállalkozásunk olyan mértékűvé vált, hogy az osztrákok felajánlását követően visszavásároltuk a kőbánya általam vezetett üzemét – így lett belőle családi vállalkozás. Ezt az üzemet és a korábbi zalai tőzegbányászattal foglalkozó cégünket irányítom jelenleg.

– A birkózás mellett van más hobbija is?

– Közel sincs annyi időm, mint amennyi hobbim. Azt szokták mondani a barátaim, hogy mindent csinálok, amiben meg lehet halni. Ez nem igaz, de tényleg búvárkodom, repülök, motorozok, síelek és birkózok. Ezek közül a birkózás rendszeres, tehát heti 2-3 edzésen ott vagyok. Egészségügyi szempontból is kell, szeretem is, és nagyon jó társaság van a birkózás kis külön világában.

– Említette a repülést, kifejtené ezt bővebben?

– Ennek aztán valóban nincs hagyománya a családunkban, nálunk lehetőleg mindenki a földön közlekedik. Nekem gyerekkoromban is volt már ilyen vágyam, és ezelőtt négy évvel jött el az a lehetőség, hogy a lehető legegyszerűbb és legolcsóbb módon repülhessek, ami nem más, mint a motoros sárkányrepülés. Elvégeztem a hozzá szükséges tanfolyamot, vettem egy motoros sárkányrepülőt és azzal szoktam repülni, de kipróbáltam azonkívül még egy-két dolgot, ami repül, de nem hasonlít a repülőre, ezeket szeretem. Például új őrület az autogyro vagy gyrokopter, ami a repülő és a helikopter közötti átmenet, de most vagyok felénél egy tanfolyamnak, ultrakönnyű hagyományos repülőgépet tanulok vezetni, hogy elmondhassam, nemcsak repülni, repülőt vezetni is tudok. Minden gyerekemet szoktam vinni magammal, a most hétéves legkisebbet is. Úgy gondolom, hogy a motorozás sokkal veszélyesebb, mint a repülés. Persze aki felrepült, annak le is kell szállnia, de ebben a korban az ember már nagy csínyekbe nem megy bele.

– Nagy teljesítményű motorja van?

– Viszonylag igen. Egy nagy chopperem van, Yamaha Dragstar 1100 köbcentis. A statisztikák szerint a motorosoknál nagyon gyakori a baleset, de a choppereseknél kevés, mert nagy, széles, lomha jármű.

– Járt már korábban Kárpátalján?

– Kétszer is jártam már itt, de elismerem, hogy a határon túlra került magyar területek közül ez a leginkább ismeretlen vidék számomra. A környező országok közül a többit jobban ismerem, Ukrajna sokáig kimaradt az életemből, talán azért is, mert egy kicsit nehézkes a határátkelés, igaz most konzuli segítséggel nagyon könnyen ment.

Mostani utazásunk során tárgyaltunk a KMKSZ és KMPSZ vezetőivel, akikkel együtt szeretnénk működni a jövőben. Találkoztunk szakemberekkel, edzőkkel is, és ma még – ha minden igaz – részt veszünk egy nagyszőlősi lagziban. Holnap reggel, miután kipihentük magunkat, hazautazunk.

– Miniszterelnök úrral szokott-e mostanában találkozni?

– Amióta megint miniszterelnök, kevesebbet, mint amennyit szeretnék, de havonta egyszer, illetve családi eseményeken szoktunk beszélni. A mi családunk ugyanis nagy család, hárman vagyunk testvérek, a bátyámon kívül van egy öcsém, Áron. Viktornak öt, nekem négy gyermekem van, 24, 21, 10 és 7 évesek, illetve a szüleink nevelték egyik unokatestvéremet, mert meghalt az édesanyja, már neki is van egy fia, vele együtt tíz unokájuk van. A fiatalabb öcséméknél is lesz gyermek, ha ő is megszületik, meg van a futballcsapat. Igaz, az apám egyke gyerek volt, de az édesanyámék négyen voltak testvérek, és ott unokatestvéri szintig tartjuk a kapcsolatot. Ha jól emlékszem, a legutóbbi karácsonyra negyvenkét ajándékot kellett venni, tehát ekkora a család, viszont 20-25 fő egyszerre is össze szokott „szaladni” egy-egy ünnepségre. Most volt két ilyen nagyobb ünnepség, az édesapám 70 éves volt, valamint az egyik nagymamám még él, ő 90 éves volt nemrég, ezeken az összejöveteleken találkoztunk legutóbb. A nagy ünnepek mellett havonta egyszer össze szoktunk jönni egy félórára-órára a testvéremmel, amikor beszélgetünk egy kicsit. A mienk különben egy összetartó család, sokan el szoktak csodálkozni, amikor összejövünk és olyan olaszosan, egymáson keresztül beszélünk, de mindenki megérti egymást, nincs veszekedés. Mindenkit elfogadunk olyannak, amilyen, nem akarjuk megváltoztatni.

– Ön gyerekkorában birkózott, a bátyja inkább futballozott. Politikai kérdésekben is más az érdeklődésük vagy hasonló nézeteket vallanak?

– Nem akarok politikus lenni, a bátyám pedig nem szeretne kőbányász lenni, ez szerintem nagyon helyes. De figyelem a munkásságát, és talán a családi neveltetésünk miatt, úgy gondolom, a fontos dolgokról nagyon hasonló a véleményünk. A legtöbb esetben meg tudom jósolni, hogy mi lesz a válasza és a reakciója. Az azonos értékszemlélet mellett, így negyven felett úgy érzem, kezdünk egyre inkább hasonlóan gondolkodni.

Kárpátalja