EKL, EL: felemás magyar és ukrán szereplés

Három magyar és két ukrán csapat lépett pályára az Európa-konferencialigában csütörtökön a 2. selejtezőkör 1. mérkőzésén. A hazai pályán játszó Paksi FC 1–0-ra nyert a szlovén NK Maribor ellen, a Puskás Akadémia 3–2-es vereséget szenvedett a ciprusi Aris Limassol otthonában, az ETO FC Győr pedig 2–1-re kapott ki az örmény Pjunik Jereván vendégeként. Az Olekszandria pályaválasztóként 0–2-re kikapott a szerb Partizan Belgrádtól, a Polisszja Zsitomir pedig hatalmas meglepetésre 1–2-re alul maradt az andorrai Santa Coloma ellen. Az Európa-ligában a Sahtar Donyeck 2-4-re elgázolta idegenben a török Besiktas gárdáját.

A Paks–Maribor mérkőzésen az első helyzetet a szlovén csapat alakította ki, de Kovácsik szépen védett. Mindkét fél vezetett veszélyes akciókat, a nagyobb lehetőségek a szlovén csapat előtt adódtak. A térfélcserét követően jól kezdett a Paks, Windecker fejesével az 52. percben megszerezték a vezetést a zöld-fehérek. A Maribor az utolsó húsz percben beszorította az elfáradó Paksot, amely azonban vezetett néhány ígéretes kontrát. Végül egyikből sem lett gól, így a hazaiak 1–0-s győzelmet arattak. A továbbjutó az ukrán Polisszja Zsitomir és az andorrai Santa Coloma párharcának győztesével találkozik a harmadik körben.

A Zsitomir a felvidéki Eperjesen (Presov, Szlovákia) fogadta andorrai ellenfelét, és a 21. percben Huculjak góljával meg is szerezték a vezetést a „hazaiak”. Nem örülhettek sokáig az ukránok, mivel a Santa Coloma fordítani tudott: a 27. percben egyenlítettek, majd a 44. percben a vezetést is megszerezték az andorraiak. Mivel több gól már nem született a találkozón, így nagy meglepetésre a Santa Coloma várhatja előnyből az andorrai visszavágót.

Cipruson az Aris Limasszol meglepte a vendég Puskás Akadémiát, és már a hatodik percben megszerezte a vezetést. A 16. percben tizenegyeshez jutott az Aris, amelyet Giorgi Kvilitaia értékesített. A 78. percben a szünetben beállt Lamin Colley bal válláról a bal felső sarokba hullott a labda, és a szépítést követően a gambiai csatár a 81. percben közelről egyenlített. Végül az Arisz a 87. percben egy fejesgóllal megszerezte a győzelmet. A továbbjutó a görög AEK Athén és az izraeli Hapoel Beer-Seva párharcának győztesével játszik a harmadik fordulóban.

Jerevánban óvatosan kezdtek a csapatok, majd büntetőhöz jutottak a hazaiak, akik így megszerezték a vezetést. A játékrész utolsó perceiben fölénybe került a Győr, de a kaput nem sikerült eltalálnia. A térfélcserét követően egyértelműen a magyar csapat irányította a játékot, egyre több helyzete volt, a Pjunik pedig gyors ellentámadásokra rendezkedett be, amiből sikerült megdupláznia az előnyét. Az ETO egy öngóllal szépített, majd a hajrában újra mezőnyfölényben futballoztak, de nem sikerült egyenlíteniük. A párharc győztese az észt Paide és a svéd AIK Stockholm továbbjutójával találkozik a harmadik körben.

Az ukrán bajnoki ezüstérmes Olekszandria a lengyelországi Katowicében látta vendégül a szerb Partizan Belgrádot. A vendégek a 14. és az 56. percben szerzett gólokkal sima, kétgólos győzelmet aratott, így magabiztosan várhatják a belgrádi visszavágót.

A játéknap legszórakoztatóbb mérkőzését Isztambulban rendezték, ahol a Sahtar Donyeck kevesebb mint fél óra alatt kétgólos előnyre tett szert Alisson Santana és Eguinaldo góljával. A szünet előtt Tammy Abraham tizenegyesével szépített a Besiktas, de a második játékrész derekán a brazil szélső, Kevin visszaállította a kétgólos ukrán előnyt. A végjátékban Joao Mário találata visszahozta a meccsbe a törököket, majd a ráadás ötödik percében a harmadik gólt szerző Kevin szépségdíjas megoldással zárta le a mérkőzést.

Európa-konferencialiga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés:

Paksi FC–NK Maribor (szlovén) 1–0

Aris Limassol (ciprusi)–Puskás Akadémia 3–2

Pjunik Jereván (örmény)–ETO FC Győr 2–1

PFK Olekszandria–Partizan Belgrád (szerb) 0–2

Polisszja Zsitomir–Santa Coloma (andorrai) 1–2

Európa-liga, 2. selejtezőkör, 1. mérkőzés:

Besiktas Isztambul (török)–Sahtar Donyeck 2–4

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: paksifc.hu