Súlyos légitámadás érte Dnyiprót
Oroszország szombatra virradó éjszaka 208 drónnal és 27 rakétával és légibombával támadta Ukrajnát, a fő célpont Dnyipropetrovszk megye volt, amelynek székhelyén, Dnyipróban az eddigi adatok szerint két ember életét vesztette – közölte az ukrán légierő és Szerhij Liszak, a kelet-ukrajnai régió kormányzója.
A tisztségviselő hozzátette, hogy a halálos áldozatokon kívül öten megsebesültek, tüzek és jelentős károk keletkeztek.
A légvédelemnek 183 drónt és 17 rakétát sikerült megsemmisítenie vagy ártalmatlanná tennie. Tíz rakéta és 25 csapásmérő drón azonban célba talált kilenc helyen, valamint lelőtt támadóeszközök darabjai zuhantak le nyolc másik helyen.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon reagált az éjszakai orosz támadásra, miután szombat reggel jelentést kapott a belügyminisztertől és a katonai vezetőktől. Közlése szerint a súlyos kombinált támadás a keleti országrészre irányult, Szumi, Harkiv és Dnyipropetrovzk megyékre. „
Semmiképpen sem lehet csend a válasz az ilyen támadásra. Erre szolgálnak az ukrán nagy hatótávolságú drónok. Az orosz hadiipari létesítményeknek, logisztikának és repülőtereknek érezniük kell, hogy az Oroszország által elindított háborúnak rájuk nézve valódi következményei vannak”
– hangsúlyozta Zelenszkij.
Az Epicentr ukrán szupermarket-hálózat a Facebookon közölte, hogy orosz rakéták teljesen romba döntötték több mint 11 ezer négyzetméteres bevásárlóközpontját a Dnyipropetrovszk megyei Kamjanszke városban. „Ez egy újabb szörnyű veszteség cégünk számára, és ismét egy csapás Ukrajna polgári infrastruktúrájára” – emelte ki a vezetés. Hozzátette, hogy a dolgozók közül senki sem sérült meg.
Forrás: MTI
Nyitókép forrása: DSZNSZ/Dnyipropetrovszki OVA
