Azok a ki nem mondott szavak…
Sokszor prédikáltam és hallottam már másokat is beszélni arról, hogy milyen nagy ereje van a kimondott szónak, és ez így is igaz. Mégis borzalmasan felelőtlenek vagyunk a szavainkkal, melyeknek súlya van, amelyek akár egy egész életre képesek nyomot hagyni a másikban. Jakab így fogalmazza meg:
„…a nyelv is milyen kicsi testrész, mégis nagy dolgokkal kérkedik. Íme, egy parányi tűz milyen nagy erdőt felgyújthat: a nyelv is tűz, a gonoszság egész világa. Olyan a nyelv tagjaink között, hogy egész testünket beszennyezi, és lángba borítja egész életünket, miközben maga is lángba borul a gyehenna tüzétől.” (Jak 3,5–6)
Bár nem kellemes az ilyen igéket olvasni, mégis magunkra ismerünk általuk. Mert olyan sokszor fordul elő, hogy nem tudjuk megfékezni a nyelvünket, és kijön rajta az is, amit talán nem akartunk kimondani, vagy talán egy nyugodtabb napunkon nem is mondtunk volna ki. Bizony ugyanabból a szájból jön ki az áldás, az Isten felé való fohász, és ugyanabból a szájból jön ki a másik kibeszélése, rágalmazása, sőt még talán ettől sokkal rosszabb is.
De ma mégsem erről szeretnék írni nektek. Mert bár valóban ezzel sem vagyunk sokszor rendben, mégis van valami, amiről még kevesebbet beszélünk: azok pedig a ki nem mondott szavak. Ezek pont azért okoznak sebet, bántanak meg, veszik el a kedvünket, erőnket, lelkesedésünket, mert nem mondták ki őket. Ezek nem a rossz szavak (bár azokat pont jó lenne, ha nem mondanák ki), hanem a kedves, a dicsérő, az elismerő szavak, amitől értékesnek érezzük magunkat. Tudom, vannak, akik úgy érzik, erre nincs szükségük, de sokan vannak (lehet te is), akiknek ez a szeretetnyelvük, és őket az elismerő szavak által lehet a legjobban szeretni.
Veled előfordult már, hogy bár tettél ezer jót, elértél dolgokat és nem azt kaptad, amit megérdemeltél volna? Tettél viszont talán egy rosszat, és hirtelen arra mindenkinek volt válasza, reakciója? Az a sok rossz komment a szólásszabadság és nekem is lehet véleményem nevében. Az a sok kibeszélés és pletyka… bezzeg egy kedves komment, elismerő mondat nehezen jön ki a másikból és belőlünk is. A kedvességet sokszor csak egy emotikon által fejezzük ki, egyre kevesebbszer vesszük a fáradtságot, hogy megfogalmazzuk, miért vagyunk hálásak, milyen ajándékot kaptunk a másikban… Olyan személytelenné és közömbössé váltunk, pedig milyen sokat ér egy személyre szabott üzenet, egy őszinte és kedves szó.
Gond ez a munkahelyen, az iskolában, a családban, a férj és feleség, a szülő és gyermek kapcsolatban, de nagy gond ez sajnos az egyházban és a gyülekezetekben is. Egyre nagyobb méreteket ölt az irigység, a gyűlölködés, ami megfojtja bennünk azt a fikarcnyi szeretetet és jóságot is, amit egymás iránt próbálunk életben tartani.
De nem kell ennek így lennie.
Jézus arra tanít minket, hogy amit szeretnétek, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is azt tegyétek velük. Vagyis kezdj el TE megváltozni!
Ha szeretnéd, hogy értékeljenek – értékelj te is másokat!
Ha szeretnéd, hogy kifejezzék feléd az elismerésüket – fejezd ki te is az elismerésedet a legapróbb dologban is!
A kapcsolatokért tenni kell, legyen az bármilyen kapcsolat. Jézus szeretet-parancsolata mindig tettekre hív, nemcsak válaszul adott cselekedetekre. Sőt sokszor épp az első lépésre, és legtöbbször arra, hogy TE tedd meg akár századjára is az első lépést: a megbocsátást, a kedvest szót…
Erre vagyunk elhívva, hogy Jézushoz hasonlóak legyünk, és Jézusnak fontosak a kis dolgok is, melyek végülis nem is kis dolgok, mert valakinek lehet épp akkor és ott a világot is jelenthetik.
Légy te az, aki észreveszed a másikban a sóvárgást a kedvességre, a jó szóra! Légy te az, aki Krisztus tanítványaként eloltod a másik szomját kedvességgel és jósággal!
Kardos Ágnes
Forrás: TeSó blog
Nyitókép: AI-illusztráció