Idővel

Adott két csirkesült: az egyik egy órát töltött a sütőben 450 °C-on, a másik három órát 150 °C-on. Az első feketére égett, a második tökéletesre sült. Ugyanazok a fűszerek, ugyanaz a sütő – különböző eredmény. Melyikből fogyasztanál szívesen?

Az egész világunk arra rendezkedett be, hogy minél kevesebbet kelljen várni. És nem értjük, miért borulnak ki emberek olyan könnyen; miért viseljük mi magunk is olyan rosszul, ha valami nem megy gördülékenyen; hogyan válnak versenytársakká a barátok, házastársak, munkatársak. Hiszen tényleg annyira olajozottan megy minden, sokkal többre jutunk, mint akár az előttünk lévő generációk. Ma már egy gyerek több élményt tudhat maga mögött, mint a dédszülei egész életükben.

Egy olyan korban, ahol a gyorsaság az egyik legfőbb erény, nehezen értünk egyet azzal az igével, hogy „Jó csendben várni az Úr szabadítására.” (JSir 3,26). Megőrülünk, ha valaki nem válaszol az üzenetünkre egy percen belül. Ha négyen állnak sorban a gyógyszertárban, nem állunk be ötödiknek. Szívesebben rendelünk online, minthogy végig járjuk a boltokat, keresve a legmegfelelőbb árucikket.

A dédszüleink viszont tudtak valamit, amit mi valahogy elfelejtettük: az élet nem egy állandó rohanás. A képességek formálódása, a siker lépcsői, a gyógyulás folyamata – mind-mind időigényes dolog, és okkal az. Nem ugyanazt az eredményt adják három perc alatt, mint három nap vagy három év alatt.

Minden egyes szakasznak megvan a maga feladata, amit fel lehet gyorsítani, csak nem érdemes. Egy tablettás bor sosem lesz olyan zamatos, mint a 1727-ből származó Apostelwein, vagyis „apostol bor”, amihez cirka 56 millió forintért lehet hozzájutni.

Mi ismerjük Istent, és tudjuk, hogy a teremtett világ is hat nap alatt jött létre, nem pedig egy csettintésre. Ismerjük Jézust, aki harminchárom évet töltött a földön, pedig három év alatt elvégezte a messiási küldetését. Ismerjük a Lelket és a gyümölcseit, amik között ott van a békesség, a türelem, a szelídség, a mértékletesség. Nem kellene néha tudatosítani ezeket, és visszább fogni a tempót, legalább a magunkét?

Van egy Demjén dal, amiben ezt halljuk: „Menj! És sose állj! És sose várj! Hisz talpad alatt forog a föld. És hogyha mész, és hogyha lépsz, saját talpaddal forgatod őt.”

Ne mondd, hogy nem tudsz megállni, mert nem lehet! Ne fogd rá a körülményekre: te forgatod a földed, a saját talpaddal! Nem más a hibás, te nem tudsz határt szabni önmagadnak. Van választásod.

Igen, nem akarsz lemaradni semmiről. Igen, feszültséget okoz a várakozás meg a várakoztatás is. De szükség van arra, hogy fejlődjön az önfegyelem, márpedig egy instant világban ez egyre csak sorvadni fog.

Te, aki ismered Isten, Jézust és a Szentlelket, ne állj be a mókuskerékbe! Inkább tanuld meg beosztani az erődet, energiáidat! Tanuld meg értékelni az egyes fejlődési szakaszokat és az eredményeket, ahová lépésről lépésre eljutsz! Tanulj meg várni Isten szabadítására!

És tanuld meg, hogy mindennek rendelt ideje van, és ez így van jól!

Olasz Tímea

Forrás: teso.blog