Kézműves tábort rendeztek Viharoson
A Salánki Görögkatolikus Egyházközség ifjúsága számára kézműves tábort szerveztek augusztus 27–29. között a Nagybereznai járásban lévő Viharos (Viska) településen.
A Vadvölgy Panzió adott otthont a háromnapos programnak, melyet Csirpák Viktória, a salánki egyházközség tisztelendő asszonya, a helyi iskola pedagógusa állított össze.

Olyan gyermekek vehettek részt a táborban, akik az elmúlt év során valamilyen formában – betlehemes játék, megemlékezéseken való szereplés, kézműveskedés – aktívan kivették a részüket a salánki egyházközség programjaiból.
A 15 hittanos számos kézműves tevékenységet – gyöngyfűzés, horgolás, szövés, mézeskalácssütés, kötélverés, nemezelés – próbálhatott ki a tábor alatt Csirpák Viktória, Csehély Adrienn, Tihor Beáta és Sipos Éva vezetésével.
Emellett élvezhették a panzió nyújtotta kényelmet és a szép környezetet.

A harmadik napon kiállítás keretében mutatták be a tábor alkotásait: a szőtt tarisznyát, a horgolt alátétet, a gyöngyökből fűzött karkötőket, a nemezelt labdákat és a írókás, magvas és ütőfás technikával készített mézeskalácsokat.
A kézműves tábor a Csoóri Sándor Alap Program keretében valósult meg.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
