Két ukrán állampolgár halálra vert egy férfit Csehországban

A tragédia március végén, hajnali három óra körül történt egy csehországi városban. Három ukrán férfi között szóváltás alakult ki, ami verekedéssé fajult.

A nyomozás szerint az egyik támadó kétszer fejen ütötte az áldozatot, majd a másik is bevitt egy ütést, amitől a férfi a macskaköves útra zuhant és beverte a fejét. Az orvosok már nem tudták megmenteni életét: belső koponyavérzés és súlyos agysérülések okozták a halálát.

A iDNES cseh hírportál beszámolója szerint egy 30 éves és egy 31 éves férfi testi sértés halált okozó következménnyel, valamint garázdaság miatt kaptak börtönbüntetést.

A 30 éves férfit 4 év szabadságvesztésre ítélték, és 10 évre kitiltották Csehországból, míg társát 2 évre ítélték, és 5 évre tiltották ki Csehországból.

Mindkét elítéltnek 917 ezer cseh koronát (megközelítőleg 1,5 millió hrivnyát) kell kártérítésként fizetniük az áldozat özvegyének és két kisfiának.

A tárgyaláson mindkét vádlott beismerte bűnösségét és megbánást tanúsított.

A bíró, Brigita Košinová elmondta, hogy a büntetés arányos, mivel bár az elítéltek őszintén megbánták tettüket, a bűncselekmény következménye visszafordíthatatlan.

A vádlottak az ítélet után kijelentették, hogy a kitoloncolásukat követően Ukrajnába térnek vissza, és a hadseregben kívánnak szolgálni.

Kárpátalja.ma