Szolgáló vendégszeretet

Én, a presbiter, a szeretett Gájusznak, akit igazán szeretek.

Szeretett testvérem, kívánom, hogy mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.
Nagyon örültem, amikor testvérek jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról, minthogy te igazságban jársz. Nincs nagyobb örömöm annál, mint amikor hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak. Szeretett testvérem, hűségesen jársz el mindabban, amit a testvérekért teszel, még az idegenekért is, akik bizonyságot is tettek szeretetedről a gyülekezet előtt: jól teszed, ha ezeket az Istenhez méltóan engeded útnak, mert azért a névért indultak el, és semmit sem fogadtak el a pogányoktól. Nekünk tehát fel kell karolnunk az ilyeneket, hogy munkatársakká legyünk az igazságban.
Írtam valamit a gyülekezetnek, de Diotrefész, aki köztünk elsőségre vágyik, nem fogad el minket. Ezért tehát, ha megérkezem, emlékeztetni fogom azokra a dolgokra, amelyeket művel, amikor gonosz szavakkal rágalmaz minket, de nem elégszik meg ezzel, hanem maga sem fogadja be a testvéreket, azokat pedig, akik akarnák, úgyszintén megakadályozza ebben, és kiveti a gyülekezetből. Szeretett testvérem, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki a jót cselekszi, az Istentől van, aki a rosszat cselekszi, az nem látta az Istent. Demetriosz mellett bizonyságot tesz mindenki, maga az igazság is, de mi is bizonyságot teszünk, és tudod, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.
3Jn 1-12.
 
A szentekkel vállaljatok közösséget szükségeikben, gyakoroljátok a vendégszeretetet. (Róm 12,13)
Egy rövid missziós úton Dél-Indiában voltam. Megtanultunk néhány kifejezést a helyiek nyelvén, és kettesével elindultunk, hogy ezzel a pár szóval szóba elegyedjünk az emberekkel. Barátommal megláttunk egy férfit kint ülni a ház előtt. Megpróbáltuk a megtanult néhány szót bevetni, ami körülbelül ennyit jelentett: „Hello, Nola vagyok, ez pedig John. Nem beszéljük jól a nyelvedet, de szeretnénk megtanulni.” A férfi beszélt angolul, és meghívott az otthonába. Családja ételt-italt készített nekünk, ő pedig egy órán át tanítgatott különböző szavakat. Lenyűgözött a felénk tanúsított vendégszeretet, hiszen mi egy más kultúrából jövő idegenek voltunk. Eltűnődtem, vajon én is ilyen nagylelkű lennék, ha egy idegen bekopogna az ajtómon?
Időnként alábecsüljük a vendégszeretetet, pedig az egyház kezdetétől fontos szolgálatnak számított. Gájusz, az egyik első keresztyén, utazó misszionáriusokat fogadott be, és ezzel ő is részt vett szolgálatukban. Ezzel szemben Diotrefészt jobban érdekelte saját pozíciója az egyházban. Nemcsak, hogy elzárkózott a misszionáriusok befogadásától, hanem másokat is meg akart ebben akadályozni. Kinek a példáját szeretnénk követni?
Imádság: Drága Istenünk, segíts szívesen fogadni másokat, és megmutatni nekik szeretetedet, hogy téged lássanak szavainkban és cselekedeteinkben. Ámen.
Ki felé tudok vendégszeretetet mutatni ezen a héten?
Nola Passmore (Queensland, Ausztrália)
IMÁDKOZZUNK A MISSZIÓS CSAPATOKÉRT!

Forrás: csendespercek.hu