Indul a jelentkezés A Dal 2026-ra
Immár 15. alkalommal hirdeti meg a közmédia az új magyar zenék felkutatását célzó pályázatát. November 19-ig várják a Kárpát-medence legújabb hazai zenéit az adal.hu oldalon. A legígéretesebb könnyűzenei alkotások A Dal 2026 színpadán mérettethetnek meg. A Duna showműsorának egyik újdonsága, hogy 30 produkció kaphat lehetőséget a bemutatkozásra, ráadásul az új évad fellépői garantáltan két élő adásban bizonyíthatnak.
A zenei pályán frissen induló előadók bemutatkozhatnak egy heteken át tartó főműsoridős televíziós versenyben, a már befutottak pedig tovább gyarapíthatják rajongótáborukat. A televíziós produkcióként bemutatkozó dalok határon átnyúló ismertségre tehetnek szert, és bekerülnek a Petőfi Rádió zenei kínálatába.
Újdonság: biztos elődöntős hely és még több izgalom
A 2026-os évad számos újdonságot tartogat. Az élő show bemutatkozó fordulójába 30 versenydal jut be. A teljes mezőny automatikusan az elődöntőig menetel, így minden produkció más zenei stílusban is bizonyít, az áthangszerelést a zenei élet ismert és elismert zenészei, a „mesterek” segítik. A nézői szavazatok nagymértékben alakíthatják a finalista mezőnyt, a zsűritagok pedig – a műsor újdonságaként – az aranygombbal biztosíthatják egy-egy ígéretes produkció helyét a végső megmérettetésben. A döntőbe jutott 10 előadót a világhírű Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara kíséri majd ismét.
Jelentkezés a 15. évadba
A hazai könnyűzene ünnepe évről évre a műfaji sokszínűség jegyében telik, így ez alkalommal is bármely könnyűzenei alkotás nevezhető Magyarországról és a határon túlról is. A közszolgálati média törekszik rá, hogy valamennyi stílus képviseltesse magát az élő show mezőnyében. A Dunán jövőre látható rangos zenei versenyben a legújabb dalok mutatkozhatnak be, ezért csak olyan dallal lehet pályázni, amely még nem, vagy legkorábban 2025. június 15. után került kereskedelmi forgalomba, médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve eddig az időpontig nem hangzott még el nyilvános előadásban sem. A nemzeti dalválasztóra 2:30–3:30 perc terjedelmű, kizárólag magyar nyelvű dal küldhető be 2025. november 22. 22.00 óráig az online jelentkezési lap kitöltésével és a szükséges mellékletek feltöltésével az adal.hu oldalon. A hivatalos felületen további részletes információk találhatók.
A heteken át tartó verseny győztese, valamint a többi döntős a zenei karrierje fejlődésére és építésére fordítható nyereményben részesül. A közmédia további fellépési lehetőséget kínálhat az előadóknak más műsoraiban és rendezvényein.
Forrás: MTVA
Nyitókép: Facebook/A DAL
