Mihály-napi görögkatolikus templombúcsú Salánkon
A Salánki Görögkatolikus Egyházközség november 8-án, Szent Mihály és Gábor főangyalok és az összes mennyei erők ünnepén tartotta templombúcsúját.
A Beregszászi Magyar Görögkatolikus Esperesi Kerület egyik legnagyobb egyházközsége 1870–1878 között emelte kőtemplomát, melyben szép számmal gyűltek össze a helyi hívek és a zarándokok az ünnepi alkalomra.

A kerület jelenlévő papságával együtt végezték a szent liturgiát az anyaországból érkező Kiss Attila sajópálfalai és Aranyics Arnold nyírmadai görögkatolikus parókus atyák.
Az ünnepi szent beszédet Kiss Attila atya mondta, aki arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy „Az angyalok tiszteletére szentelt templom és közösség nemcsak téglákból épült falakból áll, hanem élő kövekből épült egyház is, melyek ti vagytok. Ti vagytok az élő templom, ti vagytok az építők kövei, az élő téglái ennek a salánki közösségnek.”
A szent liturgia végén körmenetet és evangéliumolvasást végeztek, majd megáldották a búcsúra érkezőket.

A helyi református közösség nevében Balogh Attila lelkipásztor köszöntötte a híveket.
Végezetül miroválást és antidorosztást tartottak, majd szeretetlakomával vendégelték meg a helyi és zarándoktestvéreket.
A salánki asszonyok jóvoltából a búcsúfia – nyalóka, mézeskalács, gyertya és egyéb ajándéktárgy – sem hiányozhatott az ünnepségről.
Marosi Anita
Kárpátalja.ma
