Civil szervezetek Kárpátalján – KRISZ

Egy közösség működésében sokszor húzóerőként szolgálhat a szervezetbe való tömörülés. A közös érdek és célok egységes tevékenységre késztethetik az érintetteket.

Megyénkben a civil szervezetek széles körű tevékenysége jellemző. A vállalkozói szférától a diákképviseleteken át a kulturális- és egyházi szerveződésekig minden területet lefed valamilyen egyesület vagy társulás.
Ezen a héten egy olyan civil szervezetről olvashatnak a kedves Olvasók, mely a kereszténység/reformátusság jegyében, Krisztusi elhívásra jött létre, és tagjai ugyanebben a szellemben munkálkodnak a gyülekezetekben. A Kárpátaljai Református Ifjúsági Szervezetről (KRISZ) van szó, melynek működéséről Szanyi György elnök, borzsovai lelkipásztor szolgált információval.
A KRISZ 2002 februárjában alakult meg. Politikai és egyéb irányzattól függetlenül olyan közösségként működik, melynek tagjai az ifjúságért, Isten kegyelmének megismertetéséért munkálkodnak. A mozgalmat néhány lelkes ifjú és fiatal lelkipásztor indította el. Taraczközi Ferenc, Dani Eszter, Zán Fábián Sándor és még sokan mások 2002-ben úgy döntöttek, hogy hivatalos keretek közé, szervezetbe próbálják tömöríteni a kárpátaljai református ifjúságot. Ennek eredményeképpen mára 200 körül van azon tagok száma, akik rendszeresen és aktívan részt vesznek a szervezet életében. Ez a szám azonban évről évre folyamatosan emelkedik.
Annak ellenére, hogy ifjúsági szervezetről van szó, a tagok életkora nincs meghatározva. Kezdetben volt egy korhatár: harminc éves koráig lehetett valaki benne a szervezetben, azt követően pedig pártoló taggá vált. Ezt a rendszert egy közgyűlés alkalmával megszüntették. Így ma már addig lehet valaki a KRISZ tagja, amíg az szeretne maradni.
A szervezet felépítésében az elnök és az alelnök vállalja a szervezet érdekképviseletét. Az elnöki tisztséget elsőként Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület jelenlegi püspöke töltötte be több cikluson keresztül. Ezt követően Szanyi György kezébe került az irányítás, aki jelenleg második ciklusát tölti a szervezetben.
Fontos feladatot lát el a KRISZ tagsága is, amelyet nem feltétlenül csak református fiatalok alkotnak. Lényege, hogy elfogadják a szervezet alapelveit, melyek Krisztus követésére épülnek. Az öt alapelv legfontosabb pontja a döntés Jézus Krisztus mellett. Tehát olyan fiatalok lehetnek a szervezet tagjai, akik Jézus Krisztus elkötelezett követői. A tagsági díj befizetésén kívül a tagság nem tartalmaz semmilyen kötelezettséget. Ez pedig abból fakad, hogy ha valaki Jézus Krisztus követője, akkor már maga jön, és lelkiismerete szerint cselekszik, tehát aktívan részt vesz az alkalmakon, szolgál a táborokban, ifjúsági hétvégéken. A szervezet Técsőtől egészen Ungvárig karolja fel és tömöríti a keresztény fiatalokat.
A KRISZ tevékenysége szerteágazó. Évente két nagyobb rendezvénye van. Az egyik a Lendület, mely minden alkalommal majd kétezer fiatalt megmozgató ifjúsági találkozó. A másik pedig a nyári táboroztatás az aklihegyi, a balazséri és a ráti központokban, KRISZ-hetek néven. Emellett rendszeresen szerveznek tini-heteket. A tini-hetek 16 év alatti, a KRISZ-hetek pedig a 16 év feletti fiataloknak szólnak. A központi rendezvényeken kívül a négy alapszervezet és azok tagjai különböző hétvégéket, kirándulásokat, összejöveteleket rendeznek, amelyek mindegyike az alapszervezet által összefogott néhány gyülekezetre korlátozódik. A programok nagy része hagyományteremtő célzattal indult, így az érdeklődők a jövőben is számíthatnak többek között a Lendületre és a táborokra. A jövő évi tervek között szerepel a munkatársképzés. Ennek kapcsán olyan hétvégi munkatársképzőket tartanak, melyekről okleveleket szerezhetnek a résztvevők. Ilyen a Gyermekevangelizációs Közösséggel közösen megszervezésre kerülő tini-klubvezető képző, illetve az önálló nyári munkatársi hét.
A KRISZ munkája során egyéb szervezetekkel is együttműködik. A közeljövőben a sárospataki főiskolával dolgozik együtt az ifjúságvezetői szakképzés terén, illetve részt vesz a Kárpát-medencei református ifjúsági szervezeteket és a református egyház ifjúsági referenseit tömörítő Generális Konvent Ifjúsági Bizottságának (GEKIB) munkájában. Ebben a bizottságban ötletadóként is jelen van. Például a Kárpát-medencei ima éjjel egy kárpátaljai ötletből származik, amelyet most már az egész Kárpát-medencében szerveznek, és amely egy nagyon jó közösségi tér. A KRISZ ezen kívül tagja a Magyar Ifjúsági Konferenciának is. A szervezet feladata és profilja bizonyos szempontból egyedi, tehát csak a vele egyirányú szervezetekkel tud eredményesen együttműködni. De ha csak a szűkebb közösségi terekre gondolunk, a KRISZ ott van a gyülekezetekben, az egyetemeken és a főiskolán, és ott szervez, illetve alkot közösséget.
Végül szóljunk még a KRISZ-pontról is, mely a szervezet székházának tekinthető. Innen indul ki minden. Itt található a szervezet irodája és teljes archívuma, adatbázisa, illetve az épület több rendezvénynek is otthont ad.

„Mert hisszük és valljuk, hogy Krisztus nélkül nincs megmaradás, nélküle értelmetlen bármit is tenni.”

Gál Adél
Kárpátalja.ma