Új rehabilitációs központ nyílik Técsőn
Munkalátogatás keretében Técsőre látogatott Miroszlav Bileckij, a Kárpátaljai Megyei Katonai Adminisztráció vezetője február 27-én.
A nap első programjaként a város vezetőivel közösen rótta le tiszteletét az orosz–ukrán háború áldozatai előtt.
A kormányzó ezt követően a helyi polgármesterrel és a járási közigazgatás vezetőjével együtt megtekintette azt a rehabilitációs központot, amely március 2-án kezdi meg működését Técsőn, és elsősorban a harctéren megsérült katonák felépülését fogja szolgálni.
A beruházás összértéke 18 millió 600 ezer hrivnya, amelyből több mint 12 millió hrivnyát az Állami Regionális Fejlesztési Alap, közel 6 millió hrivnyát pedig a helyi költségvetés biztosított. Az épület minden helyisége megfelel az akadálymentesítésre vonatkozó előírásoknak.
A központ korszerű felszerelését amerikai partnerek támogatásával sikerült biztosítani: Alex Davern és a Direct Aid for Ukraine jótékonysági szervezet jelentős eszközadománnyal járult hozzá a projekt megvalósításához. Az intézményben fizikai rehabilitációval és a mentális egészséggel foglalkozó szakemberek dolgoznak majd.
Az új központ naponta akár 25 beteget is fogadhat. A létesítmény jelentősen tehermentesíti a Técsői Járási Kórház 30 ágyas rehabilitációs osztályát, amely jelenleg nem tudja teljes mértékben lefedni az igényeket.
