Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az Iráni Forradalmi Gárdát.
„A célunk az amerikai nép védelme az iráni rezsim felől érkező fenyegetések ellen” – jelentette ki videóüzenetében az elnök, azzal vádolva Teheránt, hogy nem hagyott fel sem nukleáris programjával, sem pedig az olyan rakéták fejlesztésével, amelyek az Egyesült Államokat is elérnék.
Az iráni néphez fordulva Donald Trump azt mondta, „vegyék át a kormányzást”.
„Közel a szabadságotok órája” – jelentette ki.
Forrás: MTI
Nyitókép: korábbi felvétel, AP/Пул
Kapcsolódó:
