Rákóczi-emlékév: tanulmányi megmérettetés a Rákóczi Egyetemen

II. Rákóczi Ferenc születésének 350. évfordulója tiszteletére a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem a Pro Cultura Subcarpathicával és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel közösen háromfordulós csapatvetélkedőt hirdetett a 9–11. évfolyamos tanulók számára. A megmérettetésre a Kárpát-medence minden részéből várták a diákokat. A döntőt jelentő harmadik fordulót április 10-én rendezték meg a Rákóczi Egyetemen.

A Rákóczi Ferenc-emlékév – tanulmányi vetélkedő célja, hogy a diákok méltó módon emlékezzenek meg a nagyságos fejedelemről, és a vetélkedő által felfedezzék a Rákóczi-kor történelmi és kulturális örökségét.

A vetélkedő fővédnökei Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese, valamint Ferenc Viktória, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselője, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem egykori hallgatója. A vetélkedő védnökei dr. Maruzsa Zoltán, Magyarország Belügyminisztériumának köznevelésért felelős államtitkára, Nacsa Lőrinc, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke.

Az esemény kezdetén Holozsai Imre, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola oktatójának tárogatójátékát hallhattuk, majd a meghívott vendégek köszöntésére került sor, mely után a jelenlévők közösen énekelték el egyetemünk himnuszát, a Rákóczi Ferenc bús éneke című kuruc kori éneket.

Ezt követően a megjelenteket Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár köszöntötte.

„Azt, hogy Rákóczi Ferenc fontos történelmi személyisége a magyar történelemnek, talán mondanom sem kell, de az, hogy itt vannak, pontosan és alaposan felkészültek, nemcsak a történelemkönyvek kötelező tartalmából, hanem még nagyon sok minden ezen messze túlmutató ismeretből és tartalomból is, az nagyon fontos”

– köszönte meg egyetemünknek és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetségnek a verseny megszervezését. Megemlékezett továbbá II. Rákóczi Ferenc személyéről, aki magasztos célokkal és kiváló emberismerettel rendelkezett, így vált mindenki példaképévé.

„350 éve született II. Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem, aki annak idején karddal vívta a harcot Istennel az oldalán a hazáért és a szabadságért. Ha jól körülnézünk a világunkban, akkor azt látjuk, hogy ma sem dőlhetünk hátra. Azt látjuk, hogy ma is harcolnunk kell, csak ma máshogyan. Ma a magyar szó az egyik legnagyobb fegyverünk. A kárpátaljai magyarság a magyar intézmények fenntartásával, a magyar közösségi értékek őrzésével és éppen az ilyen honismereti vetélkedőknek a megrendezésével harcol nap mint nap”

– emelte ki Ferenc Viktória, az Európai Parlament képviselője, a Rákóczi Egyetem egykori hallgatója és oktatója.

Orosz Ildikó, a Rákóczi Egyetem elnöke az emlékverseny megszervezésének körülményeiről szólt, amelynek ötlete 2025 októberében merült fel, s amelyre ez idő alatt 14 csapat nevezett be, melyből ma hatan jutottak el a döntőig.

„Kurucok ivadékai, most azért vagytok itt, hogy bebizonyítsátok, hogy hű alattvalói lennétek a nagyságos fejedelemnek” – kívánt eredményes versenyt.

„Az, hogy a nagyságos fejedelemről elnevezett oktatási intézményben a Rákóczi Napok kiterjesztéseként egy ilyen nagyszabású tanulmányi vetélkedőre gyűltünk ma össze, jól jelzi, hogy ezen a vidéken Rákóczi nem csupán egy koszos szobor városunk főterén, nem csupán egy elvont történelmi alak, akiről seregnyi kötet sorjázik és porosodik a könyvtárak polcain, hanem valóban élő személyiség, akire emlékezünk, és akire érdemes emlékezni” – tette hozzá Csernicskó István, egyetemünk rektora.

A köszöntőket követően bemutatták a döntőbe jutott csapatokat – Bercsényi Ungvári Kurucai, Beregi Rákóczi Szövetség, Kuruc huszárok, Munkácsi Kurucok, Rákóczi hat vezére, Zászlóbontók –, valamint ismertették a verseny menetét. A döntő öt, változatos témájú minifordulóból állt – filmjelenet felismerése, kuruc nóták felismerése és előadása, Rákóczi-kori puzzle kirakása, Rákóczi-kori kvíz, szabadságharc-keresztrejtvény –, amelyeket egy kiegészítő feladat – korabeli étel bemutatása – egészített ki. A feladatok célja az volt, hogy a résztvevők történelmi ismereteit, kreativitását és együttműködési készségét egyaránt próbára tegyék.

A fordulók után a szakmai zsűri összesítette a csapatok megszerzett pontjait, majd Mészáros Kálmán zsűrielnök értékelte a versenyzőket. A verseny győztese a Beregi Rákóczi Szövetség lett, ezüstérmes a Bercsényi Ungvári Kurucai, harmadik helyezett pedig a Munkácsi Kurucok csapata. Különdíjban részesült a Rákóczi hat vezére csapat. Ötödik helyen a Zászlóbontók, hatodik helyen a Kuruc huszárok végeztek.

Az első három helyezett Ferenc Viktória európai parlamenti képviselő jóvoltából brüsszeli utazáson vehet részt, emellett az első három helyezett és a különdíjas anyagi juttatásban részesült, amit a Tünde Divatban vásárolhat le. A díjakat Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár, Csernicskó István rektor, Orosz Ildikó elnök és Mészáros Kálmán zsűrielnök adta át.

Semjén Zsolt és Maruzsa Zoltán védnököknek köszönhetően a vetélkedőre bejelentkezett összes csapattag és kísérő pedagógusaik a nyár folyamán Rákóczi nyomában kiránduláson vehetnek részt, amely kárpátaljai, magyarországi és szlovákiai helyszíneket érint.

Az esemény zárásaként a jelenlévők közösen énekelték el a Csinom Palkó című dalt.

Kurmay Anita

Kárpátalja.ma