Májusfa-állítás a Nagyberegi Tájházban

A tavasz egyik legszebb népszokását idézték fel a Nagyberegi Tájházban, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében májusfaállításra került sor. Az eseményen a Zápszonyi Gimnázium mintegy harminc tanulója vett részt, akik tartalmas és élményekben gazdag napot tölthettek el a hagyományok jegyében.

A program tárlatvezetéssel indult, amely során a diákok megismerkedtek a tájház kiállításaival és a régi paraszti élet mindennapjaival. A vezetés különleges állomása a kemence volt. Az éppen befűtött kemence előtt gyűltek össze a gyerekek, ahol testközelből láthatták és megismerhették a kemence használatához szükséges eszközöket, mint a kemencelapátot, a pemetét és a szénvonót.

Ezt követően kerti sétára indultak, majd sor került a nap egyik legfontosabb eseményére, a májusfa felállítására. A fiúk maguk hozták a kertből a májusfát, amelyet közösen díszítettek fel az udvaron. A színes szalagokkal és díszekkel ékesített fa méltó jelképe lett a tavasz érkezésének.

A program kézműves foglalkozással folytatódott. Az udvaron papírtányérok festésére nyílt lehetőség. A gyerekek a tájház falán függő dísztányérok mintáiból merítettek ihletet, így saját alkotásaik is a hagyományos motívumokat idézték.

Közben a lányok közül néhányan a konyhában segédkeztek, ahol kakaós csiga készült. A gyerekek aktívan részt vettek a sütés folyamatában. Segítettek a tészta felcsavarásában, majd tojássárgával kenték le a csigákat, amelyeket végül a kemencében sütöttek meg.

Az udvaron eközben népi játékok is színesítették a programot, így mindenki megtalálhatta a számára legérdekesebb tevékenységet.

A rendezvény célja a májusfaállítás hagyományának felelevenítése volt, egyben pedig felhívás is a település fiataljai számára: közeleg május éjszakája, így a legényeknek sem szabad megfeledkezniük e szép szokásról.

A program megvalósulását a Csoóri Sándor Alap támogatta, szakmai partnerként pedig a Hagyományok Háza Kárpátaljai Kirendeltsége működött közre.

Gál Adél

Kárpátalja.ma