Kárpátalja anno: kárpátaljai tavasz 1940-ben

Ugyan már 86 év eltelt azóta, mégis nagyon hasonló volt 1940 tavasza, mint a miénk 2026-ban. Javában dúlt a II. világháború. Férfiak ezreit sorozták be Kárpátaljáról is. Anyák és gyermekek várták kétségbeesve azt a néhány sort, amelyet nagy ritkán a posta hozott a fronton harcoló szeretteiktől. Közben az élet nem állt meg. A természet a tél elmúltával új életre kelt, a hegyekben a havak ugyanúgy elolvadtak, a folyók megáradtak, a mezők kizöldültek. Eljött a tavaszi vetés, a böjt, majd a húsvét ideje. Az évszázados hagyományok és kötelességek segítettek a túlélésben és fennmaradásban.

Nagyon szemléletes írás olvasható erről a Népszava 1940. május 9-i számában:

„Szép, haragos nagy folyó lett az Ung. Zuhanó, zöld hullámai fehér tajtékban törnek a sziklás-agyagos mederben; semmiben sem hasonlít a tavalyi, csöndesen ballagó kis folyócskához. Szétharapdálja a ruszinok fahídjait, alá ássa a töredező homokkőpartot egyik oldalon, hogy az fástul-bokrostul belemerül, míg a másik oldalon önmaga rak magának kövekből összehordott gátat. Így volt ez még egy héttel ezelőtt is. Most azonban egyik napról a másikra váratlanul megszelídült. Szigetek emelkednek ki belőle, melyek már rövidesen a partokkal is találnak összefüggést, haragos zöldje szelíd kékre enyhül és melegülő vizében vízisportot kedvelő szárnyasok totyognak seregesen.

A környező kárpáti hegyek is szinte észrevétlen váltanak színt. Tegnapelőtt még kopáran barnállott a rengeteg, tegnap hirtelen apró zöld leveleket hajtott minden fa és ma már dús lombozattal nyújt védelmet a nyárias meleg ellen. Mert meleg van, talán végérvényesen. Éjjelre kicsapják az apró hegyi lovacskákat a friss fűvű legelőkre, napközben pedig kövekre kiterített hosszanszőtt vásznakat a ruszin asszonyok.

S az ünnepek is már a tavasz jegyében zajlanak. Könnyű viseletben vonultak a görög húsvétot ünnepelni, ami ez idén április utolsónapjaira esett. Férfiak és nők kettesével frissen sült kenyérrel teli kosarakat visznek megszentelésre. Az egyetlen, igen hosszú utca megtelt ünneplő népekkel. S a templomot körülkerítő házsorok szinte maguk is részt vesznek az ünnepségekben. Fehér, szinte tisztára mosott az utca. A hosszantartó szertartás után végre megkondulnak a harangok. Alig kongatják az elsőt, már robban is ki a kapun a gyülekezet és kosarukat jól megmarkolva futni kezdenek az emberek. Elől a gyorsabb lábú fiatalok, leányok, fiúk, majd az öregek is alaposan szedik a lábukat, talán annál nagyobb igyekezettel, minél közelebb állanak az örökléthez. Mert a furcsa versenyfutás szabályai szerint, aki utoljára ér haza a kenyeres kosárral, az meghal, még ebben az évben. Tolongás, sikoltozás, kipirult vidám arcok. A derűs nap is szikrázón mosolyog erre a gyerekesen misztikus játékra.”

A fenti kép a Podkarpatska Rus’ című, 1924-ben kiadott könyvből származik.

Marosi Anita

Kárpátalja.ma