Sz. Kárpáthy Kata: Tetőkön

Reflexiók Molnár István festményeire

maradtunk lerohadva tetőkön mohaként
szürke te szürke én szürke város amitől
létezünk szenvedünk lüktetünk naponta
felmászom elszívni egy prilukit beleolvadok
ködbe füstbe tűzfalakba villanydrótok
hálózatába nem fészkel csak kakukkmadár
kéménycsövek utáni élet nem létezik
bele akarom énekelni a hajnalba
hogy nyomorultul de mégis élek
köszönhetően az embertelen mennyiségű
olcsó kávénak és még olcsóbb ciginek
megint egy szokásos hétfő reggel
ma sem ért ide a színekkel teli megváltás

Forrás: Együtt folyóirat 2026/1