Várnai Zseni: És húzom a kordélyt…
Ha lehetnék csöndes, tűrő állatod Teremtőm,
mint ama hosszúfülű, ki száraz kórón is megél,
húz jámboran, s gondolja együgyű, bölcs közönnyel,
hogy útja végéhez baktatva is csak elér.
Ha lennék oly mély nyugalommal megáldott,
mint ő, ha bandukol rossz kordélyba fogva csöndben,
boldog lennék Teremtőm, s szívem tört óraműve
nem verne össze-vissza hajszoltan, meggyötörten.
De jaj, művész-szeszélyed, s ujjad játékos kedve,
mikor formálta, gyúrta különös, kentauri lényem,
valami mást akart, hogy tűz, és víz egyesüljön,
sem olyan, sem ilyen ne lehessek egészen.
És húzom a kordélyt, rágom a kórót dühödten,
nem úgy, mint szent állatod, tűréssel, megadással;
oroszlánlélek ordít áltestem börtönéből,
karmom, fogam, és vérem birkózik a szamárral.
1936
Forrás: Várnai Zseni, Élők, vigyázzatok, 1965
Nyitóképen: Várnai Zseni 1964-ben. Forrás: Fortepan/Hunyady József
