japán ukrán

Közel 14,7 millió dollárral támogatja Japán a PURL-programot

Első alkalommal csatlakozott Japán az Ukrajna számára indított PURL (Prioritized Ukraine Requirements List) támogatási programhoz. Tokió közel 14,7 millió dollárt különített el erre a célra, és egyetlen kikötésük, hogy az összeg nem fordítható halálos fegyverek beszerzésére.

A hírről a japán külügyminisztérium honlapján számoltak be május 29-én. Itt olvasható, hogy a kelet-ázsiai ország 14 658 000 dollárt (körülbelül 2,2 milliárd jent) különített el a 2025-ös év kiegészítő költségvetéséből.

„A hozzájárulás a kezdeményezés keretében létrehozott, nem halálos felszereléseket tartalmazó csomag finanszírozását szolgálja. A biztosítandó nem halálos felszerelésekről a NATO-val egyeztetünk”

– áll a közleményben.

A külügyminisztérium hangsúlyozta, hogy Japán továbbra is támogatni fogja Ukrajnát az igazságos és tartós béke elérése érdekében, és tovább kívánja erősíteni Tokió és a NATO kapcsolatát.

A döntésre reagálva Andrij Szibiha ukrán külügyminiszter köszönetet mondott Japánnak a finanszírozásért.

„Japán következetes támogatása a szolidaritás erőteljes jele. Nagyra értékeljük az ország hozzájárulását Ukrajna ellenálló képességének megerősítéséhez, valamint az átfogó és tartós béke megteremtéséhez”

– írta bejegyzésében.

Kárpátalja.ma

Forrás: OBOZ.UA

Nyitókép: illusztráció, Agronews

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →