Legendák Kárpátalján: A Derceni-hegy legendája

Munkácstól mintegy 14 kilométerre délre található Dercen község. A Kerek-hegy lábánál elterülő település első írásos említése 1321-ből, Derczen néven ismert. Az Árpád-kori falu híres önszerveződő egyházi tűzoltóságáról, mely 2005-ös alakulása óta számos alkalommal segített már a bajbajutottakon. Dercen és Kárpátalja hírnevét pedig a Derceni Gyöngyösbokréta Népi Együttes segít öregbíteni, melyet munkásságáért 2013-ban Külhoni Magyarságért Díjjal tüntettek ki. S hogy legendák híján sincs a falu, azt mi sem bizonyítja jobban, mint a határában álló hegyhez kapcsolódó igencsak érdekes történet:

„Dercen község határában van egy hegy, amelynek pár ezer évvel ezelőtt még nyoma sem volt. Abban az időben az egész felvidék északon hatalmas egységes sziklatömbből, délen pedig végeláthatatlan síkságból állt.
Történt abban az időben, hogy két ördög nagyon megharagította az Úristent. Kevélyek, engedetlenek voltak, amit egy ideig csak tűrt az Isten, de amikor javulni semmi áron nem akartak, letaszította őket az égből. Az egyik a déli rónaságra esett, éspedig oly szerencsésen, hogy még horzsolást sem szenvedett, de a másik, aki az északi sziklatömbre pottyant, bizony lábát törte.
Sokáig ült szomorúan a törtlábú ördög a magas sziklatömbön, amely körülbelül ott állhatott, ahol ma a hatalmas Sztoj hegy, és unalmában megbolondult. Akkor még nem voltak emberek, akiket megronthatott és rosszra csábíthatott volna, nem volt tehát semmi szórakozása és foglalkozása. Mikor nagysokára hatalmas lábcsontja összeforrt, kivágott magának egy tölgyfát, amelyből egy egész erdő terült el a sziklatömb alatt, ágait letördelte és a vastag törzset, mint egy botot kezébe fogva, bicegve ördögtársa keresésére indult.
Messze, lent a nagy síkságon talált rá társára, és végtelenül megörültek egymásnak.
A hegyi ördög sírva mesélte el balesetét, és megemlítette, hogy gyakrabban kéne találkozniuk. Csak az a baj, hogy a sziklatömb, amelyen székel, nagyon meredek és a le-fel járkálás rajta bizony veszedelmes. Pedig milyen jó dolog is lenne elbeszélgetni és visszaemlékezni a régi jó napokra, amelyeket az égben töltöttek.
Mikor az alföldi ördög legközelebb visszaadta társának a látogatást, a nagy mászásban annyira kiizzadt, hogy szinte patakokban folyt róla a verejték.
Belátta, hogy így csak nagy ritkán lehet összejönniük, sietett tehát társának tanáccsal szolgálni.
– Barátom, könnyű ezen a dolgon segíteni. Nem kell egyebet tenned, csak a sziklatömb délnyugati oldalát kicsit behorpasztanod, hogy ez a rész kissé lejtősebb legyen, a fölösleges földet pedig lábbal a síkságra tolnod, hiszen ott bőven van hely.
– Engedd meg, komám – felelte a másik furfangosan –, de én nem hiszem, hogy ez a terv keresztülvihető lenne.
– Nem hiszed? – kérdé az alföldi ördög csodálkozó hangon. – Pedig ez egy cseppet sem lehetetlen. Hiszen tudod, hogy mi, akik örök életre vagyunk kárhoztatva, mindent megtehetünk ezen a földön.
– Engedd meg, pajtás – felelte a hegyi ördög –, de én nem érzek magamban annyi erőt, hogy erre képes lennék. Te is csak úgy mondod, de megtenni nem tudnád.
– Nem tudnám megtenni? – pattant fel az alföldi ördög dühösen. – Nem szeretem, ha ilyen balgaságokat beszélsz. Ha akarod, fogadjunk.
– Nem bánom – felelte a hegyi ördög, és keblét kaján öröm töltötte el. – De miben álljon a fogadás, komám?
– Ígérd meg – volt készen a válasszal az alföldi ördög –, hogy aláveted magad hatalmamnak, és addig fogsz szolgálni engem, mint uradat, míg ez alól fel nem mentelek.
– Jól van, komám – felelte a bicegő ördög. – Áll a fogadás, ha három nap alatt megcsinálod.
És olyat csapott társa tenyerébe, hogy belezendült az ég.
– Most pedig vonulj félre, és nézd meg, hogyan teljesítem ígéretemet – mondta az alföldi ördög. – Háromszor sem kel fel a nap, és ennek a hegynek az oldalán olyan lépcsőzetes völgyet csinálok, hogy azon kényelmesen le-fel járhatsz.
Az alföldi ördög azonnal hozzálátott a munkához. Vett egy darab éles sziklát, vele jó mélyen párhuzamos vonalat húzott a nagy sziklahegy délnyugati oldalán, aztán egyik lábával megtámasztotta magát a hegy tetején, a másikkal pedig tolta lassan a földet a nagy déli síkságra. Nehéz munka volt, izzadott szegény pára, de azért gurult a sok szikla és a föld a síkság felé. Még két teljes napot sem dolgozott az ördög és már kész is volt a lépcsőzetes völgy.
Mikor a hegyi ördög látta, hogy a társa megnyeri a fogadást, nagyon megijedt, és sajnálni kezdte könnyelmű ígéretét. Elvégre nem tréfadolog alárendelni magát társának, engedelmeskedni neki évezredeken keresztül, sőt, talán mindörökre, míg csak fel nem szabadítja.
Hirtelen ravasz gondolata támadt.
– Jó, jó, barátom – kezdte gúnyosan –, a lépcsős völgyet már majdnem teljesen elkészítetted, csakhogy ez a sok sziklatörmelék és föld nem maradhat ám itt a síkságon szétszórva. A fogadást csak akkor nyered meg, ha amit itt szerteszórtál, mind egy rakásba hordod.
– Nem bánom, azt is megteszem – morgott az alföldi ördög mérges hangon –, pedig kikötve nem volt. De ha már kívánod tőlem, akkor legalább mutasd meg azt a helyet, ahová összehordjam.
A szabadságát féltő ördög erre kiszemelt egy jó messze álló fát és rámutatott.
– Az elé a fa elé óhajtanám.
– Teljesüljön kívánságod – szólt az alföldi ördög bosszúsan. – De nehogy kifogást emelj újra, hogy nem a kijelölt helyre hordtam össze a törmeléket, ezért engedd magad a fához kötni, hadd emeljem a szemed előtt a halmot.
– Nem bánom – felelte jóhiszeműleg a hegyi ördög, és ráállott, hogy a társa jó erősen a fához kötözze.
Erre aztán az alföldi ördög hozzálátott a munkához. Hányta a sok sziklatörmeléket, földet arra a helyre, ahol a társa állott. Először azt hitte a balga hegyi ördög, hogy csak véletlenségből hányja köréje, nem pedig eléje a törmeléket, de mikor már alig látszott ki a magas halomból, próbálta a testét kiszabadítani, ám az erős kötelék és a körülötte feltornyosuló halom nem engedte. Erre irtózatos kiabálásba, bömbölésbe kezdett, szinte minden reszketett, de a mérges alföldi ördög, akit ravasz kollégája nagyon megharagított, nem törődött vele, csak dobálta egy rakásra a sok törmeléket, amíg társát teljesen be nem temette.
Így keletkezett az a szép hegy, amelyet ma Derceni-hegynek neveznek. Valamikor jóval magasabb volt, de egy része az alatta lévő ingoványos talajba süllyedt. A kiásott lépcsőzetes völgy pedig nem más, mint a havasokból lenyúló Latorca völgye”.
(A legenda megtalálható a www.karpatinfo.net weboldalon.)