Csak feltűnik, ha megerőszakolnak. Hetvenketten… 

Együtt élhetsz-e fél évszázadig az ördöggel anélkül, hogy észrevennéd: a patással van dolgod? Hogy a társad, a gyermekeid apja, az unokáid imádott nagyapja nem más, mint egy erőszaktevő, aki több mint egy évtizeden át elkábít, megerőszakol, és vadidegenekkel erőszakoltat meg? Nehéz elképzelni, ugye? 

A Himnusz az élethez – Nem az én szégyenem Gisèle Pelicot önéletrajzi könyve, mely a pokol  bugyraiba vezeti az olvasót. Az írói hangot eközben mégis egyfajta derű, nyugalom hatja át. Az asszony nem vádol, nem sajnáltatja magát: egyszerűen feltárja a valóságot, bemutatja a bántalmazott nők méltatlan helyzetét. Megpróbálja megérteni a felfoghatatlant.

A bűntett

Dominique Pelicot közel egy évtizeden át erős altatókkal kábította el, erőszakolta és idegen férfiakkal erőszakoltatta meg öntudatlan feleségét, a történteket pedig dokumentálta. Ez volt a mit sem sejtő asszony „szerencséje”. A férjet 2020-ban tetten érték, amint nők szoknyája alá fotózott. Rendőrségi ügye folytán derült fény a Gisèle ellen elkövetett bűncselekményekre. A felvételek szerint az asszonyt legalább 72-en erőszakolták meg. Közülük 51 férfit azonosítottak.

Száznál több nemi erőszakot azért csak észrevesz a tested, nem? 

Biztosan tudott róla. Nem tűntek fel neki az emlékezetkiesések? A testén történt változások? – tették fel sokan a kérdést az ügy kirobbanásakor. Nagyon is feltűntek. Gisèle évekig járt orvostól orvosig, agytumortól rettegett, aztán rá kellett jönnie, hogy a tüneteinek okozóját nem a testében kell keresnie, hanem az ágyában…

Az életünk előttünk kezdődik? 

Szüleink, nagyszüleink sorsa, tragédiái befolyásolják az életünket. De megbocsáthatóbbá válik a bűn, ha a bűnös valaha maga is áldozat volt? Megláthatjuk még a szexuális ragadozóban az életünk háromnegyedében mellettünk álló társat, a cinkost, az apát, nagypapát? Gisèle igyekszik választ kapni a kérdésekre. Az évtizedeken át tartó „vakságára”. Hogy hogyan élhetett úgy férje mellett, hogy annak sötétebb oldalából szinte semmit nem látott.

Most már tudom, hogy a szeretet egy mély sebből fakad bennem, és újra sebezhetővé tesz – írja zárszavában Pelicot. – De vállalom ezt a törékenységet, ezt az állandó kockázatot. Ahhoz, hogy legyőzzem az ürességet, szeretnem kell.” 

Gisèle nem csak az ürességet győzte le. Azzal, hogy visszautasította a zárt tárgyalást, milliók hangjává vált. Megmutatta, hogy a szégyennek térfelet kell cserélnie, és nem az áldozatoknak kell szemlesütve bujdokolniuk. A szégyen azoké, akik az erőszakot elkövették.

 A memoár 2026-ban jelent meg az Open Books kiadónál, Mihancsik Zsófia fordításában.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →