Az SZBU két munkatársát gyanúsították meg embercsempészettel Kárpátalján

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) két kárpátaljai munkatársát gyanúsították meg azzal, hogy két hadköteles férfi illegális határátlépését szervezték meg. Az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) szerint fejenként 16 ezer dollárt kértek, a szolgáltatás teljes költsége pedig 33 ezer dollár volt.

A nyomozás szerint a gyanúsítottak két Lemberg megyei férfival állapodtak meg a határ illegális átlépésének megszervezéséről. Üzenetküldő alkalmazásokon keresztül megadták számukra az átkelés helyszínét, a szolgáltatás árát és az egyéb részleteket. További díj ellenében azt is felajánlották, hogy akadálytalanul eljuttatják őket Lembergből Kárpátaljára.

A két SZBU-s személyesen vette fel a férfiakat Lembergben, majd Ungvárra szállította őket. Az út során az ellenőrzőpontokon való áthaladáshoz szolgálati igazolványát használta. Ungváron a két férfit az egyik gyanúsított lakásán helyezték el, majd egy másik rendvédelmi dolgozó a szlovák határhoz vitte őket.

A DBR tájékoztatása szerint a két férfi illegális külföldre juttatásának megszervezéséért összesen 33 ezer dollárt kértek, amelyből egy részt már át is adtak a gyanúsítottaknak. A hatóságok azonban még azelőtt leleplezték a rendszert, hogy a férfiakat ténylegesen átszállították volna a határon.

A két férfit személyek államhatáron keresztül történő illegális átjuttatásának elősegítésével gyanúsították meg, amelyet előzetes megállapodás alapján, csoportosan és haszonszerzési céllal követtek el. A vonatkozó ukrán büntetőjogi rendelkezés alapján akár kilenc év szabadságvesztés is kiszabható.

Kárpátalja.ma

Állítsa be a Kárpátalja.ma-t előnyben részesített forrásként a Google Keresőben.
Beállítás →