Nagy sikerrel szerepelt a budapesti Honvéd táncegyüttes Lembergben

Monarchia címmel mutatott be kétórás összeállítást az Osztrák–Magyar Monarchia népeinek táncaiból a budapesti Honvéd együttes a múlt szombaton Lembergben.

A Lembergi Állami Opera- és Balettszínházban megtartott bemutató volt a zárórendezvénye annak a gazdag kulturális programsorozatnak, amelyet az ungvári magyar főkonzulátus szervezett az elmúlt fél évben Ukrajnában abból az alkalomból, hogy 2011. július 1-ig Magyarország tölti be az Európai Unió soros elnöki tisztségét. A nemzetközi hírű Honvéd együttesnek ugyanakkor a mostani volt az első ukrajnai vendégszereplése.

Az előadást a magyar kormány nevében Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kormánymegbízottja nyitotta meg. Beszédében hangsúlyozta: a Honvéd együttes fellépésével új szakasz kezdődik Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Lemberg megye együttműködésében. A magas szintű kapcsolatépítést szolgálta a Mihajlo Cimbaljukkal, a nyugat-ukrajnai megye kormányzójával folytatott megbeszélése is – tette hozzá.

Az előadásról szólva Vinnai emlékeztetett arra, hogy a produkció már a címével is jelzi, hogy itt egy egységes kulturális térségről van szó, s noha az Osztrák–Magyar Monarchia már rég a múlté, kulturális öröksége máig él. A közös örökség része Lemberg építészete, azon belül is külön figyelmet érdemel az operaház, amely a budapesti és a bécsi operaszínház „ikertestvére” – mondta, megjegyezve, hogy a Honvéd együttes által bemutatott táncok „népeink közös kincse”. A bennük való gyönyörködés – emelte ki – feledhetetlen élménnyel gazdagítja a XXI. századi nézőket, hiszen a világ színpadain szívesen látott magyar társulat, a hagyományokat megtartva, újszerű koreográfiával, magas szintű profizmussal kápráztatja el a közönséget. Mint rámutatott, a Honvéd együttes lembergi szereplésével Magyarország egyúttal azt is jelezni szeretné, hogy támogatja Ukrajna Európai Uniós integrációs törekvéseit, s a Keleti Partnerség keretében szorosan együtt akar működni vele. Szerinte a budapesti társulat lembergi fellépése közelebb hozza egymáshoz az ukránokat és a magyarokat.

Vinnai hangsúlyozta, hogy a magyar együttes fellépése nem jöhetett volna létre Larisza Maleh, Magyarország lembergi tiszteletbeli konzuljának a közreműködése nélkül. A Magyar Külügyminisztérium véleményét tolmácsolva elmondta, hogy a világban a Magyarország érdekeit képviselő 230 tiszteletbeli konzul között – tevékenységének minőségét tekintve – Maleh az első helyek egyikét foglalja el. Munkájának elismeréseként Martonyi János külügyminiszter nevében a kormánymegbízott a tiszteletbeli konzulnak átnyújtotta a külföldieknek adható legmagasabb külügyminisztériumi kitüntetést, a Magyar Külügyek Szolgálatáért érdemérmet.

A két részből álló előadás, a jelenlegi Liszt-év jegyében, a nagy magyar zeneszerző Koronázási miséjével indult, amelyet a monarchia népeinek táncai követtek. A második részben olyan híres magyar képzőművészeti alkotások koreografált bemutatásával folytatódott és jutott el a végkifejletig, mint Munkácsy Mihály Siralomháza, Szinyei Merse Pál Majálisa és Csontváry Kosztka Tivadar Magányos cédrusa.

A telt ház előtt színre vitt táncokat a lembergi közönség nagy tetszéssel fogadta, amit a fergeteges előadás közben sokszor felhangzó taps is jelzett. A bemutató végén a nézők háromszor tapsolták vissza a budapesti művészeket.

A lembergi vendégszereplés kapcsán Zsuráfszki Zoltán, a Honvéd együttes művészeti vezetője a Kárpátaljának elmondta: úgy látja, hogy az eddig Budapesten és a Felvidéken bemutatott Monarchia táncmű koncepciója beérik, hiszen azt nagyon jól fogadta a lembergi ukrán közönség is. „Nem akarjuk a monarchiát visszaállítani, csak azt a kulturális csemegét szeretnénk bemutatni, amelyik az Osztrák–Magyar Monarchiában létrejött. Azt üzenjük, hogy nyitottak vagyunk, készen állunk a párbeszédre, az együttműködésre” – fogalmazott.

Zsuráfszki azt is elmondta, hogy a Monarchia című produkciót az együttes Kárpátalján is bemutatja, az előadást a közönség Ungváron, a Kárpátaljai Megyei Zenei Drámai Színházban tekintheti meg – a tervek szerint – idén szeptemberben.

Kárpátalja