„Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel
A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítás, aki első alkalommal mutathatta meg festményeit széles körben. Az alkotás mellett jelenleg a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsereként tevékenykedik, és számos kiállítás szervezője. A fiatal művész pályájának alakulásáról, alkotói elhivatásáról és céljairól mesélt.
– Mikor és miért kezdtél el rajzolni?
– Pontos időt nem tudok mondani, de biztos, hogy nagyon korán. A szüleim mesélték, hogy még járni is alig tudtam, de egyik kezemben már ott volt a toll, a másikban pedig a rajzlap. Ezt a fotóalbumomban található felvételek is bizonyítják.
– Hogyan vált komollyá az alkotás az életedben?
– Gyerekkoromban egyszerűen csak nagyon szerettem rajzolni, és ezzel töltöttem a szabadidőmet. Nem gondoltam arra, hogy épp milyen szinten rajzolok, vagy mennyire komoly szerepet tölt be ez az életemben. Első osztályos koromban az Iskolások Házában Munkácson elkezdtem előbb az agyagozás, majd pedig rajz szakörre járni. Ötödikes koromban a Munkácsy Mihály Rajziskolában fejlesztettem a tudásomat. Kilencedikes koromban kétéves továbbképzésre jelentkeztem. Ezután egy év kihagyás következett, mert elkezdtem a biológia szakot a beregszászi főiskolán. Ekkor éreztem először életemben a rajzolás hiányát. Ezért a beregszászi tanulmányaim mellett a Kárpátaljai Művészeti Akadémia festészet szakára is jelentkeztem, amit 2023-ban fejeztem be. Tulajdonképpen mindig is komolyan vettem az alkotást.
– Mi a kedvenc témád?
– Mindig mindent ki aratam próbálni. A tájkép távolabb áll tőlem, de ezzel is elkezdtem ismerkedni, mert minden területen szeretnék fejlődni. A festészetben a portrékat kedvelem leginkább. Szeretem velük megajándékozni a barátaimat, szüleimet, családtagjaimat. Amikor van egy kis időm és lehetőségem, mindig festek egy ajándék portrét. Emellett illusztrálok is. Az utóbbi három évben ez vonzott leginkább. Szeretem a mesés témákat, a meseszerű megjelenítést. Nagyon szép gyermekkorom volt, szívesen emlékszem vissza rá, és az illusztrációkban sokszor erre támaszkodom, ezt próbálom kifejezni. Mindig igyekszem valamilyen pozitív gondolatot, kedvességet, vagy egy kis humort belecsempészni az illusztrációimba. Mindig pozitív irányba viszem el a témát.
– Jelenleg az Irka gyermeklap illusztrátora vagy. Hogyan találd rád ez a munka?
– 2023 végén kiírtak egy pályázatot, mely szerint illusztrátort keresnek a gyermeklapba. Három másik pályázóval együtt én is benyújtattam a jelentkezésemet. Mind a négyen esélyt kaptunk: egy-egy lapszám illusztrációit készíthettük el. Azóta se tudtak dönteni, úgyhogy a mai napig is mind a négyen illusztrátorai vagyunk a lapnak. Egyébként a munka érdekesen talált rám. Az egyik barátnőm hívta fel a figyelmemet a pályázatra. A benyújtási határidőig már csak néhány nap maradt, így kevés időm volt, hogy elkészüljek a felhívásban leírt feladatokkal. Úgy éreztem, hogy Isten munkálkodik az életemben. Nagyon sokáig kértem Tőle olyan lehetőséget, ahol rajzolhatok, ahol hasznos lehetek a rajzaimmal, ahol élhetek a tehetséggel, amellyel megáldott engem.
– Milyen gyakran rajzolsz?
– Vannak időszakok az életemben, amikor minden szabadidőmet csak ezzel töltöm, és folyton csak alkotnék. Máskor előfordul, hogy hetekig nem rajzolok semmit. Ez egyrészt nem jó, mert gátolja a folyamatos fejlődést, másrészt viszont tisztában vagyok vele, hogy nem lehet erőltetni. Az biztos, hogy sokkal produktívabb vagyok, ha elég időm jut a pihenésre.
– Milyen technikával dolgozol?
– Mindig szeretek új dolgokat kipróbálni. Vol időszak, amikor csak a grafikát szerettem, vagy csak a tust. Aztán nagyon megszerettem az akvarellt, a gouache-t, az olajat. Még mindig szélesítem az érdeklődési körömet. Jó, ha az ember szereti az újdonságokat, mert nem tudhatja, hogy miben találja meg az „igazit”. Most leginkább kombinálni szeretem a technikákat. És vannak képeim, amelyek csak olajjal készültek.
A kiállításra készült képsorozat az Emberi nyomok címet viseli, és csak akrillal készült. Az ötlet már a korábbi években született meg bennem, de csak most tudtam megvalósítani. Ez a technika teljesen új számomra. Idő kellett ahhoz, hogy ráérezzek.
A gyerekillusztrációimat viszont kevert technikával készítem, mert így változatosabbnak, érdekesebbnek tűnik. Szeretem kombinálni a vízfestéket a pasztellel vagy gouache-sal. A kifestőket tintával készítem. Előtte digitálisan rajzolom meg a tabomon. Amikor kész van, kinyomtatom és átütöm. Ezután kiválasztom, hogy milyen technikával szertenék dolgozni. Az Irkába is szeretek több változatosságot belevinni, mert ettől lesz dinamikusabb, érdekesebb és változatosabb.
– Szeptember 10-én volt az első kiállításod. Hogyan élted meg?
– Mindig is reméltem, hogy egyszer megtörténik. Már egy éve mások kiállításait szervezem, úgy éreztem, hogy már a sajátom megszervezése is menni fog. Csak ez kicsit bonyolultabb, mert ebben az esetben nekem kell rendeznem a képek keretezését, szállítását, a meghívókat, a fogadást. Mikor saját magamat kell reklámozni, furcsa érzés tölt el. Kissé még hihetetlen számomra, ugyanakkor már alig vártam.
Meghitt, családias hangulatban zajlott a kiállítás megnyítója. Eljött a családom. A kollégáim tortával, lufival köszöntöttek. Sok barátom jött el, ott volt a munkácsi magyar közösség. Úgy érzem, nagyon jól sikerült.
– Hogyan készültél a tárlatra?
– Sokat festettem, rajzoltam. Felmértem, mi az, ami még hiányzik. Rájöttem, hogy nincs mese, neki kell állni és megcsinálni, amit elterveztem. Van a felkészülésnek egy szakmai és egy szervezői része, ami két külön dolog. Most viszont találkozott a munkám és a festészet.
Pfeifer Anitát, a Munkácsy Mihály magyar ház volt kulturális menedzserét kértem fel, hogy konferálja az eseményt. Szívesen vállalta.
– Kit hívtál meg a kiállításra?
– Mindenkit meghívtam, akit a Magyar Ház rendezvényeire máskor is meg szoktunk invitálni. Hirdettük a közösségi oldalakon, nyomtatott plakáton. Ezen kívül természetesen meghívtam a barátaimat, családtagjaimat. Vannak, akik a megnyítóra nem tudnak eljönni, de később megtekintik a tárlatot. Nekem ez is nagyon sokat jelent.
– Ki biztatott festészet terén? Van-e esetleg példaképed?
– A szüleim nagyon sokat biztattak gyerekkorom óta. Nagyon hálás vagyok nekik. De a barátaim is mindig lelkesítettek, akárcsak a kiállítás megszervezésében. Munkám során, amikor kiállításokat szerveztem, sokan kérdezték, hogy mikor kerül már sor a sajátomra.
Rajzban sok példaképem van. Mivel az illusztráció felé hajlok inkább, mindig figyelem, követem a művészeket, hogy milyen alkotásokat osztanak meg Instagramon. Van egy illusztrátor, akit kiemelnék: Elina Ellis. Ő egy ukrán nemzetiségű, Angliában élő művész. Írt egy könyvet a gyermekillusztrációról, ami nagyon tetszett, nemcsak az illusztrációk, hanem a gondolatmenete miatt is.
– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki tehetséges alkotó legyen?
– Az, hogy alkosson. Ez sokszor a legnehezebb, hiszen a mindennapok elveszik a figyelmet és az energiát. Fontos a tehetség, de még fontosabb a folyamatos önfejlesztés könyvek, videók által. Egyik legfontosabb dolog az alkotás iránti kíváncsiág, és, hogy szeressük, amit csinálunk.
– Mi az a szint vagy cél, amit el szeretnél érni?
– Nagyon szeretnék továbbra is gyermekkönyveket és gyermeklapokat illusztrálni, továbbra is fejlődni ebben. De a legnagyobb cél, hogy valamikor egy studiónak, egy animációsstudiónak készíthessek karakterdizájnt, illetve animációval is szívesen foglalkoznék.
Fehér Rita