Száz ukrán páciens kapott művégtagot Magyarországon
Lezárult az a humanitárius program, amelynek keretében a háború miatt hazájukban ellátás nélkül maradt száz ukrajnai, művégtagra váró beteg kapott protézist egy budapesti szakegészségügyi intézményben.
A program kommunikációjáért felelős ügynökség csütörtöki közleményében azt írta: öt szakaszban száz ukrajnai amputált páciens kapott személyre szabott művégtagot a budapesti Pillangó Egészségcentrumban.
A programot az ukrajnai művégtagellátás iránti rendkívüli igény hívta életre. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2026-os adatai szerint a háború kezdete óta több mint százezer amputációt hajtottak végre Ukrajnában. A helyi ellátás eközben továbbra is rendkívül korlátozott: a kórházak mindössze 4 százaléka biztosít fekvőbeteg-rehabilitációt, és az egészségügyi intézmények 3 százalékában érhetők el olyan segítő technológiák, mint a protézisek.
A közlemény idézi Nagy Gábor Ferencet, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárát, aki azt mondta, Magyarország az eddigi humanitárius segítségnyújtásra építve továbbra is elkötelezett az ukrán emberek támogatása és a bizalmon alapuló jószomszédi kapcsolatok erősítése mellett. Ez a program is megmutatja, hogy Magyarország más országok humanitárius kezdeményezéseinek is tevékeny, megbízható partnere. Örömét fejezte ki, hogy a magyar szaktudás is segítette az ukrán sérülteket az önállóbb élethez való visszatérésben.
Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete kifejtette: a budapesti program valódi eredményt hozott, a páciensek olyan működő, terhelhető protézist kaptak, amellyel újra járhatnak, ebben pedig nagy szerepe volt a magyar szakemberek munkájának. Az itt megszerzett tapasztalatok a jövőben máshol is hasznosulhatnak, és a budapesti kezdeményezés mintájára más, Ukrajnával szomszédos országokban is sor kerülhet hasonló ellátásra.
Unger Zoltán, a program koordinációjáért felelős vezetője, a GYSGY REHA Kft. képviseletében elmondta, a program révén olyan új technológiát ismertek meg és tudtak bevinni a magyar ellátásba, amelynek segítségével az erre alkalmas betegeknél a méretvételt követően akár 24 órán belül megkezdődhet a járáspróba a személyre szabott protézissel. A protézisek átadását követően utánkövetés is zajlik, a páciensek az ukrán összekötőkön keresztül jelezhetik, ha az eszköz illeszkedése vagy biztonságos használata további szakmai beavatkozást igényel.
Forrás: MTI
Fotó: Illusztráció
