Nagycsaládok Kárpátalján: a Szűcs család

„Neked muszáj szülnöd, mert te papné vagy!”

De nem szeretem, amikor – sokszor tudatlanságból, vagy olcsó ürügyet keresve, hogy miért nem vállalnak egynél több gyermeket – ezt vágják a lelkészfeleségek fejéhez. A papok feleségeinek talán könnyebb a terhessége, fájdalommentes a vajúdása? Vagy tán nem ismerik az éjszakázás és gyereksírás fogalmát? Nem beszélve a „kirakatban” élt mindennapjaikról. Mert, ugye egy papné legyen mindig mosolygós, fitt, jólfésült és elegáns. A papgyerekek – kiknek száma általában minimum három, s többnyire alig másfél év korkülönbséggel követik egymást – meg se mukkanjanak a templomban, a parókia meg ragyogjon a tisztaságtól. S mindezt önként és dalolva vállalják a papcsaládok, mert nekik „muszáj”.
Kissé epés beköszöntőm után ismerjük meg a nagyszőlősi járási Tiszaújhelyben élő Szűcs Béla görögkatolikus lelkipásztor családját. Feleségével, Ivettel 13 éve házasok, három gyermekük van. Velük beszélgettem a papi és nagycsaládos élet elvárásairól, mindennapjairól.

– „Ősidők” óta ismeritek egymást…

Ivett: – Mindketten a nagyszőlősi járási Batáron, ráadásul ugyanabban az utcában nőttünk fel. Nevetlenbe jártunk iskolába, csak én ukrán tannyelvű osztályban Béla pedig magyarban tanult.

Béla: – A vallásunk is megegyezett, így sokat találkoztunk a görögkatolikus templomban és a hittanos programokon. Bár azt hozzá kell tennem, hogy eleinte nem tetszett Ivett.

– Mikor változott meg róla a véleményed?

Béla: – Hamar, mert 1996-ban már udvaroltam neki. Akkor én már harmadik éve a nyíregyházi Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Papnevelő Intézetében tanultam.

Ivett: – Én pedig az általános iskola befejezése után a Beregszászi Egészségügyi Szakközépiskolában folytattam a tanulmányaimat, majd egy évet a Nagyszőlősi Tisztiorvosi Szolgálatnál dolgoztam. Béla négy évig udvarolt, 2000 nyarán házasodtunk össze. Előtte bemutatott a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye akkori püspökének, Szemedi Jánosnak, aki áldását adta a házasságunkra, én pedig vállaltam a lelkészfeleségként rám váró feladatokat és kötelességeket.

– Hol kezdtétek a közös életeteket?

Béla: – Érdekes módon először a mostani parókiánkra, Tiszaújhelybe kaptam kinevezést, de két hét után a püspök atya megváltoztatta a döntését, és az Ungvári járásba, Palágykomorócra helyezett lelkipásztornak. Az egyházközséghez további négy település (Sislóc, Gálocs, Palló, Kisszelmenc) tartozott. Három évig szolgáltam itt.

Ivett: – Itt született meg az első gyermekünk, Ádám 2001-ben, illetve Panna lányunk 2003-ban.

– Milyen volt az Ungvári járásban élni?

Béla: – Teljesen más volt az ottaniak mentalitása. Ott a kommunista időben nehezebb volt a vallás gyakorlása, a templomokat is bezárták, talán emiatt is jobban megbecsülték, megélték az emberek a hitüket. Időnként ukránul kellett gyóntatnom, keresztelnem, esketnem, de ez nem okozott gondot.

– Tíz éve éltek Tiszaújhelyben…

Ivett: – Nem akartunk idejönni, ugyanis a házasságkötésünk előtt sok időt töltöttünk itt fiatalként hittanos táborokban, ifjúsági programokon, féltünk, hogy nem lesz tekintélyünk. Évek teltek el, mire elértük, hogy elfogadjanak bennünket. Ma már tudjuk, kire számíthatunk, kinek mit mondhatunk, kitől mit kérhetünk. Vannak közösségi programjaink, harmadik éve anya-gyermek napot szervezünk májusban, s úgy látjuk, hogy a helyiek szívesen bekapcsolódnak ezekbe a rendezvényekbe.

Béla: – Az elődünk, Orosz István 14 évet szolgált a településen, nehéz volt a híveknek az átállás, hiszen akaratlanul is az előző papcsaládhoz hasonlítottak bennünket. Mára megszoktak minket, és mi is az egyházközséget. A gyerekek a tiszaújhelyi parókiát tekintik otthonuknak. Itt született meg 2009-ben Atanáz fiúnk.

– Az első két gyermeketek császármetszéssel született.

Ivett: – Atanáz is császármetszéssel jött a világra, a terhességem 37. hetében komplikációk léptek fel, azonnali műtétre volt szükség. Az első két gyermekünk Ungváron született, de Atanázzal nem volt időnk a megyeszékhelyre eljutni, ő Nagyszőlősön született meg.

Béla: – Hála Istennek teljesen egészségesen jött a világra.

– Ő a „kicsi” a családban…

Béla: – Atanáz nagyon apás, ami érthető, hiszen sokat vagyunk együtt. Reggelente elvisszük Ivettet a munkahelyére, aztán megyünk az óvodába. Délután elveszem az óvodából Atanázt és megyünk Ivettért. A nagyobb gyermekeink Beregszászban tanulnak és ott kollégisták, csak hétvégén találkozik velük Atanáz, így még inkább kötődik hozzánk.

– Hol dolgozol Ivett?

Ivett: – A Tiszaújlaki 1. sz. Középiskolában vagyok iskolapszichológus. Ez egy ukrán tannyelvű intézmény. Ötödik éve dolgozom itt. 2006-ban beiratkoztam a Munkácsi Állami Egyetem Humán-Pedagógiai Koledzsbe, ahol iskolapszichológusi diplomát kaptam 2010-ben.

– A két nagyobbik gyermeketek is az újlaki iskolában tanult.

Ivett: – Ádám és Panna az első négy osztályt a Tiszaújaki Középiskolában végezte ukrán nyelven, ahol egy jó alapot kaptak az államnyelvből. Ezt követően a Beregszászi Magyar Gimnáziumban folytatták a tanulmányaikat, ahol most Ádám harmadik évfolyamos, Panna elsős. Kollégiumban laknak, csak hétvégén jönnek haza. Több gyermek is tanul a környékről a gimnáziumban, a szülőkkel felváltva hozzuk-visszük őket.
Péntek délután jönnek haza a gyerekek. Hétvégén van a hittanórájuk, illetve részt vesznek a templomi szertartásokon. Atanáz nagyon hiányolja őket a hétköznapokban, hiszen amikor itthon vannak a testvérei, sokat játszanak vele.
Panna ötödik éve hegedül, negyedik éve zongorázik. Az első évben Tiszaújlakon járt zeneiskolába, majd átjött a tiszaújhelyibe, idén szeptembertől pedig a Beregszászi Művészeti Iskolába jár hegedülni, zongorázni pedig az itthoni iskolában tanul. A hegedű közelebb áll hozzá. Versenyeken is indult. Második osztályosan a járási versenyen második helyezést ért el. Nagyon szereti a zenét, ebben az irányban szeretne továbbtanulni.
Ádám idén végez a zeneiskolában, ő gitározni tanul.
Igyekszünk minden hétvégén meglátogatni a batári nagyszülőket. A gyerekek nagyon szeretnek náluk lenni, szívesen ott is alszanak.

– Hány gyermeket terveztetek, amikor összeházasodtatok?

Ivett: – Négy gyermeket szerettem volna, de az Atanáz születése körüli komplikációk miatt természetes úton már nem vállalhatunk több gyermeket. Néha eljátszom a gondolattal, hogy kellene még egy gyermek, de még nem jutottunk el odáig, hogy bővítsük a családot.

– Hogyan látjátok a gyermekeiteket?

Ivett: – Teljesen más, külön személyiség mindegyik. Ádám szófogadó, engedelmes gyerek, Panna kicsit szeleburdibb, szétszórtabb, Atanáz meg a kettő keveréke. A két kisebb természete egyébként közelebb áll egymáshoz.

– Hogyan képzelitek el a jövőjüket?

Béla: – Szeretnénk, ha felsőfokú diplomát szereznének. A gyerekek most mérnök, orvos, zenész hivatásban gondolkodnak, persze ez még sokat fog változni, s reméljük a felsőoktatás színvonala is. Egyelőre nem látjuk alkalmasnak az ukrán egyetemeket arra – mindenki ismeri az okokat –, hogy ott tanuljanak a későbbiekben a gyerekeink.

Ivett: – Természetesen az is fontos, hogy emberséges, keresztény felnőttek váljanak a gyermekeinkből.

– Köszönöm, hogy megosztottátok a családotok történetét és a gondolataitokat az olvasókkal!
Isten áldja a családotokat!