Hetvenöt éve halt meg Somlay Artúr Kossuth-díjas színművész
Hetvenöt éve, 1951. november 10-én hunyt el Budapesten Somlay Artúr kétszeres Kossuth-díjas színész, a múlt század első felének egyik legnagyobb művésze. Azt vallotta: „aki komolyan veszi az embertársait, önmagát és a mesterségét, annak nehéz a sorsa”.
1883. február 28-án született Budapesten Schneider Arthur Jakab Zsigmond néven (vezetéknevét 1937-ben változtatta meg), apja vasúti tisztviselő volt. Az anyai részről olasz, apai részről angolszász származású Somlay kamaszként többször megszökött, hogy vándorszínésznek álljon. Apja végül beletörődött, hogy fia színész lesz. Tizenhét évesen végzett a Vígszínház színiiskolájában, a vidéken eltöltött évadok után 1907-ben szerződtette a budapesti Magyar Színház. A következő évben – Újházi Ede ajánlására – a Nemzeti Színházhoz került. Az ország első társulatát 1921-ben hagyta ott. Ezután egy évig külföldön utazgatott, Berlinben filmezett, többször volt forgatókönyvek társszerzője. Hazatérése után a Belvárosi, a Magyar és a Renaissance Színházban lépett fel, 1935-ben Németh Antal újra a Nemzeti társulatába hívta. Egy év után elváltak ugyan útjaik, de Somlay 1946-tól öt éven át ismét a színház tagja volt.
Alakításait drámai erő, sodró szenvedély, elmélyült jellemábrázolás tette emlékezetessé. Egyénisége betöltötte a színpadot, kellemes, erős hangját a nézőtér legtávolabbi zugában is hallani lehetett.
Előadóművészként is kitűnő volt, ezt a rádióban vele készült hangfelvételek tanúsítják. Közel félszáz filmet forgatott. legemlékezetesebb alakításai közé tartozik a Radványi Géza rendezésében 1947-ben forgatott Valahol Európában karmestere és a Különös házasság (1951) Fischer érsekje Keleti Márton rendezésében. Ő is szerepet kapott az első teljes egészében színes magyar filmben, az 1950-ben bemutatott Ludas Matyiban, amelyet Nádasdy Kálmán és Ranódy László rendezett. Kiválóan írt is, prózát, verset, forgatókönyvet, színdarabot (még nem volt 25 éves, amikor a Népszínház bemutatta Veszedelem című alkotását), emellett fordított és az elsők között szavalta Ady Endre verseit.
A Nemzeti Színháznak 1948-tól volt örökös tagja, abban az évben az elsők között kapta meg a Kossuth-díjat. 1951-ben a kitüntetéssel másodszor is elismerték, 1950-ben kiváló művész lett. 1948 és 1950 között a Színiakadémia tanára volt. A negyvenes évek végén a Magyar Színházművészeti Szövetség (a mai Magyar Színházi Társaság) elnökeként is tevékenykedett.
Mintegy kétszázötven szerepet alakított teljes odaadással és alázattal, Tiborctól Hamletig mindent játszott.
Kora legnagyobb jellemszínészének tartották. Színészi pályájának egyik csúcsa Gorkij Jegor Bulicsov és a többiek című színdarabjának címszerepe volt, Major Tamás rendezésében. Többször volt a tragikus sorsú Bajor Gizi partnere, utoljára az Anna Kareninában. Ő maga közvetlenül a halála előtt még Katona József Bánk bán című drámájában Petur bánt alakította.
A zárkózott, magányos, legendásan hirtelen haragú, folytonosan zsörtölődő művész előadás közben a legkisebb zavaró tényezőt sem volt hajlandó elviselni. Óriási botrányt kavart, amikor leszólt a közönségnek, hogy fejezzék be a beszélgetést, megesett, hogy felpofozta a fényt rosszul beadó színpadi munkást.
Fiatal színészként azzal került a lapok címoldalára, hogy a Dorian Gray című darab délelőtti nyilvános főpróbáján – jóllehet ő játszotta a címszerepet – nem jelent meg. A közönségnek csak levelét olvashatták fel, ebben azt írta: a nagy szerepet képtelen egy napon kétszer eljátszani, de ha az esti premieren kudarcot vall, főbe lövi magát. Erre szerencsére nem került sor, mert a nézők vastapssal ünnepelték az előadást szinte önkívületben végigjátszó Somlayt.
A barátai által Árgyélnak szólított színész – a becenév onnan ragadt rá, hogy pályakezdő korában vidéken egy kisfiú Árgyélus királyfihoz hasonlította – sokat keresett, mégis állandóan pénzügyi gondokkal küszködött. Rendkívül adakozó természetű volt ugyanis, aki megszorult kollégáin és az utcai kolduson is segíteni akart.
A Hubay Miklós által „indulatos humanistának” nevezett művész nyílt és igazságszerető természet volt, így a negyvenes évek végén is kiállt kitelepítésre ítélt pályatársai mellett. A kulturális életet teljhatalommal irányító kommunista kultúrpolitikus, Révai József eleinte eleget tett a színészfejedelem kéréseinek, ám elérkezett a nap, amikor csak kiüzent a várószobába: nem ér rá. Somlay hazament, elővett egy üveg konyakot és egy doboz altatót, s egyetlen éjszaka alatt elfogyasztotta mind a kettőt, így érte 1951. november 10-ének hajnalán a halál.
Öngyilkosságát sokáig titokban tartották, évekig nem volt szabad róla beszélni. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, utána a hagyományoknak megfelelően gyászoló kollégái gyalogosan követték a koporsót a Kerepesi temetőbe – ilyen megtiszteltetésben utána már másnak nem volt része.
Somlay Artúr Szent István körúti egykori lakhelyén a Fővárosi Önkormányzat 2005-ben emléktáblát állított, nevét sétány őrzi az új Nemzeti Színház mellett. A színház harmadik emeletén idén egy páholyt neveztek el róla.
Forrás: MTI
(Nyitókép: Somlay Artúr és Perczel Zita a Budai cukrászda című 1935-ös filmben (Fotó: wikimedia)