Akikre büszkék lehetünk… Interjú Kolozsvári Istvánnal

Pályaválasztás előtt érdemes elgondolkodni azon, hogy mihez szeretnénk kezdeni a jövőnkkel, s melyik az a szakma, amellyel egy életen át szívesen foglalkoznánk: „Mert aki jó a szakmájában, és szereti, amit csinál, az meg fog tudni élni belőle. Senki nem hív magához olyan szerelőt, akiről tudja, hogy nem érti a dolgát”.

Eheti interjúnkból megtudhatják, hogyan lesz egy kárpátaljai fiúból egri gimnazista, majd beregszászi főiskolás és debreceni doktorandusz hallgató, s hogyan szolgál a történet vezérfonalaként a biológia.
Akikre büszkék vagyunk: Kolozsvári István!

– Mesélnél magadról, középiskolai tanulmányaidról?
–Tiszaújlakon születtem, s a helyi Széchenyi István Középiskolában teltek kisiskolás éveim. Már gyermekkoromtól érdekelt a természet és a biológia. A nyolcadik osztályt követően az egri Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium biológia tagozatára felvételiztem. Négy évet töltöttem el az intézmény falai között, nagyon szerettem Egerben tanulni. A gimnázium biológia szakiránya későbbi továbbmenetelem szempontjából hatalmas előnyt jelentett. Szerettem volna Magyarországon folytatni tanulmányaimat, ezért biológiából központi érettségi-felvételi vizsgát tettem. Bár eredményeim alapján felvételt nyertem a Szegedi Tudományegyetem biológus szakára, az akkoriban hatályos ösztöndíj-szabályozás büntette a Magyarországon maturáló határontúliakat. A jogszabályi viszonyokat tovább bonyolította, hogy Magyarország éppen abban az évben lett hivatalosan is az EU tagja. Mivel Magyarországon érettségiztem, hiába voltak jó eredményeim, nem kaphattam ösztöndíjat, sőt, egyéb költségtérítéseim is felárasak lettek. Hazardírozásnak éreztem úgy nekivágni egy ötéves periódusnak, hogy gyakorlatilag egy vagyonba került volna a taníttatásom, így saját döntésemből hazajöttem. Mivel bíztam a magyarországi eredményeimben, az itthoni intézmények egyikébe sem felvételiztem, ennél fogva az az évem továbbtanulás szempontjából elúszott.

– Hogyan került képbe a főiskola?
– 2005-ben felvételiztem a beregszászi főiskola biológia-földrajz tagozatára. A kárpátaljai felsőoktatási palettán evidens volt, hogy ezt az intézményt választom. Komolyan gondoltam a jelentkezésemet. Itthon is megtaláltam a számításaimat, nem pótcselekvésnek szántam, amíg nem lelek jobb lehetőségre, s aztán katapultálok külföldre. Mehettem volna Ungvárra is biológia szakra. Szakegyezés lévén talán még a magyarországi felvételimet is megpróbálhattam volna elfogadtatni, de egyáltalán nem vágytam az intézménybe.

– Hogyan teltek a főiskolás évek?
– Nagyon szerettem a főiskolára járni. Volt rálátásom mindkét ország oktatási rendszerére, diákéletére. Úgy gondolom, hogy olyan tudásanyagot kaptunk itt, amellyel a későbbiekben sem kell szégyent vallanom. Nagyon jó csoportközösség alakult ki az évek folyamán. Bár oktatási intézmény lévén a tanulás volt a fő feladatunk, igyekeztünk ezeket az éveket közösségi szinten is tartalmasan megélni. Rengeteg szép emléket őrzök a terepgyakorlatokról vagy az órán kívüli összejövetelekről. A főiskolás légkör lehetőséget biztosított rá, hogy kulturált módon, értékrendben hozzánk hasonló emberekkel lehessünk együtt. Sok barátot szereztem, akik legtöbbjére a főiskolás évek elmúltával is számíthatok.
Főiskolai tanulmányaimat 2010-ben fejeztem be, s még ebben az évben felvételt nyertem a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékének doktori programjába. A Debreceni Egyetemmel korábban kezdődött a kapcsolatom. Harmadéves főiskolásként korábbi témavezetőm, néhai Krocskó Gyula professzor úr ajánlására felkerestem a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékén Dévai György professzor urat, aki tanácsaival és javaslataival mindvégig segítette előrehaladásomat. Miután bennem is megérett a diplomázást követő továbbtanulás gondolata, szerettem volna e csapatban folytatni doktori tanulmányaimat. Idén nyáron véget értek doktori képzésem évei, abszolutóriumot szereztem és doktorjelölti státuszba léphettem.

– Milyen témában kutatsz?
– A Tisza kárpátaljai szakaszán élő folyami szitakötőkkel foglalkozom. Leegyszerűsítve, kutatási témám lényege abban rejlik, hogy ezirányú ismereteink túlmutatnak a zoológia tárgykörén, mivel a folyami szitakötők családjának fajai indikátorfajokként is használhatóak bizonyos környezetminősítési vizsgálatoknál, környezeti hatástanulmányok készítésénél. Amennyiben Ukrajna valamikor ténylegesen is átvenné az EU környezeti irányelveit, eredményeink fontosabbá válnának a mindennapok szintjén is. Sajnos számos egyéb élőlénycsoporthoz hasonlóan a folyami szitakötők is lassan színesedő fehér foltot képeznek Kárpátalja környezeti palettáján.

– A tanulmányaidon kívül mivel foglalkozol?
– 2011 nyarán megkerestek a főiskoláról, hogy volna-e kedvem fiatal kutatóként részt venni az akkor alakuló Fodor István Természettudományi Kutatóintézet munkájában. Örültem a felkérésnek és éltem a lehetőséggel, s azóta is az intézményben dolgozom.

–Részt vállalsz a Momentum Doctorandus munkájában is…
–Igen, egyik alapító tagja lehettem a szervezetnek. Társkoordinátorként kezdetben a szervezet Természettudományi Szekciójának irányítása volt a feladatom, majd a 2013 júniusától alelnöki minőségben vagyok jelen a Momentum Doctorandus életében.

– Mit köszönhetsz a főiskolának?
– Az intézmény a legprofánabb értelemben két diplomát adott nekem, de szerintem a felsőoktatás és a továbbtanulás nem csak erről szól. Határozott véleményem, hogy az egyetemi évek nemcsak a szakirányában való fejlődést szolgálják, hanem emberileg is formálnak. Aki elvégzi ezt az öt évet, megélve annak örömeit és nehézségeit, az nem ugyanolyan szellemiséggel és világlátással jön ki az utcára, mint ahogy hajdan belevágott. Nyilván nem könnyű elhelyezkedni, de aki szereti, amit csinál, és jó a szakmájában, az meg fog tudni élni belőle, s előbb-utóbb megtalálja a helyét.
A szakmai képzésen túl a főiskolán lehetőségünk volt eljutni részképzésekre, részt vettünk kirándulásokon, terepgyakorlatokon, módunkban állt ellátogatni más intézményekbe, vidékekre, akár más országokba is, ami valljuk be, ukrajnai körülmények között egyáltalán nem magától értetődő. És ha azt kérdezed, hogy mit köszönhetek a főiskolának, akkor azt kell válaszolnom, hogy ezeket a lehetőségeket, a szakmámat és az öt felejthetetlen évet, amelyet diákként itt tölthettem, s azt a két és fél, lassan három évet, amelyet már munkatársként tölthettem az intézmény falai között.

– Mik a jövőbeli terveid?
– Gyerekkoromtól kezdve elég céltudatos voltam. Többé-kevésbé biztosnak éreztem, hogy a természettel szeretnék foglalkozni, ha akkor még nem is fogalmazódott meg bennem konkrétan, hogy pont biológusként. Még érettségi előtt nem sokkal, a magyar nyelv és irodalom tanárunktól kaptunk egy-egy papírlapot, s arra kérte az osztályt, hogy mindenki írja rá, tíz év múlva hol lesz, és hogyan képzeli el a jövőjét. Én azt írtam a lapra, hogy egy kutatóintézetben szeretnék dolgozni biológusként. Örülök és hálás vagyok, hogy mindezt elérhettem, és még a tízéves időkeretbe is belefértem. A jövőben szeretném befejezni a doktori tanulmányaimat és folytatni a mostani munkámat.
–Sok sikert hozzá!
Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma