Karácsonyi Himnusz…

Térdre ereszkedve

Örökkévaló Isten! Kinek dicső Lényét a leghatalmasabb templom sem fogadhatta be, kinek fölfoghatatlan Valóságát a Világmindenség csak pislákoló gyertyafény-vetítette árnyképként tükrözi, ismét megmutattad mindenekfeletti hatalmadat. Lehetővé tetted a lehetetlent, s összhangba szelídítetted az ellentmondást, megvalósítottad ismét a képtelent, végesbe tömörítetted a végtelent!

Néhány kicsiny sejt magába fogadta s a gének talányos kódjába integrálta a Kódolhatatlant, s az idők előtt Való, Örökkévaló ideig-óráig való lett. Magára öltötte a halandóságot a Halhatatlan. Már kezdete kimondta végzetét, hogy a végzetet a kezdet felülmúlhassa, s hogy a lehetőséget megteremtve a lehetetlent föloldja.

Parányi gyermek testébe tömörítetted Őt, ki volt mindenek előtt, s mindig lesz mindenek fölött. Neked szól ma énekünk, teremtő Szó, kimondott Szó, ki eljöttél, hogy beszélj, s kimond közöttünk a győzelem szavát. Hogy a hajdan élő világot létrehívó Ige, mely tekercsekbe göngyölt szóvá dermedt, most ismét megszólíthassa a halott világot, s teremtsen új életet. Hogy újra Ige legyen az Ige, ezért az Ige testté lett, hogy köztünk lakozzon, szent akaratod szerint.

Kik vagyunk mi, Ó Isten, örök idők gőgös teológusai?

Kik vagyunk valójában, mikor Rád tekintünk? A mennyet fürkésző keleti mágusok? A Királyt kereső tudósok? Vagy a jászolban megálló hebegő-habogó pásztorok, kik a Menny énekének dübörgő szózata alatt meg-megrogyva állunk egyik lábunkról a másikra? Kik semmit nem adhatunk neked, csak a szót, mellyel dicsérünk téged…

Vagy mégis hódolatunkat tevő tudósok, kik elhozhatjuk ajándékainkat neked? Miféle ajándékok ezek? Arany, tömjén, mirha? Munkánk színe-java? Eléd hozza ezt a 2000 éves bölcselet: kezdve a vértanúkkal, kik életüket adták szent ügyedért, s azokkal, kik őket szavukkal, tollukkal, a filozófus köpenyét büszkén viselve védelmezni próbálták, az örök érvényű keresztyén dogmák megalkotóival folytatva. Majd a középkor örökké kérdező, s a válasz fölfoghatatlan misztériumában gyönyörködő teológusaival folytatva, kik immár a vérpadot, s az ökölrázó ókori zsinatokat elhagyva a kolostorok s egyetemek világában szemlélték, csodálták az isteni ajándékot. Aztán az újkorban megfordult a dolog, mert a latin után görögül megszólaló evangélium a forráshoz visszavezetve fölbuzgott, mint éltető víz, mely megnedvesíti a kiszáradt ajkat, és amelyet megízlelve nem szárad többé ki a száj, hisz életre talál, élő vízből gazdagodván. Újra meg újra felragyogott. Aztán eltűnt, de a titok, az eleven élet soha, de soha tőlünk távolra nem került.

De nem csak ők magasztalták Szent Neved, Mindenható Urunk, Gondviselőnk, Teremtőnk, Vigasztalónk, „Mi Atyánk”, Királyunk. Felismerték nagy tetteid kicsik és nagyok. Tudósok, művészek, orvosok, zenészek, kiknek megőrizte nevét emberi nagyságuk, s akikét nem. Mert te vagy nekünk minden reménységünk, Kegyelmes Isten, „Irgalmas nagy Úr”. Igen méltó Nagy Neved, üdvözítő kegyelmed hálánkra.

Megszületett. Megszületett, mert ezzel mindent a kezedbe tett, s már ebben életét Atyja kezébe ajánlotta. S menekült a kisgyermek kard elől Egyiptomba, de visszajött aztán, s életünket csodálatosan megtartotta.

Mit számít hát az ember – bármi légyen s bármikor éljen is? Örökkévalóságod dicsérete az emberi élet, mely belevillan csupán az Isten végtelen idejébe.

Nagy elődök és alávalók. Szobrokról kevély merevséggel s nemes tartással ránk tekintő alakok, s olyanok, kinek szégyenét eltüntetni évezredek is hasztalanok. Felejthetetlenek és feledhetők. Emberi életek sora szent akaratodba simulva.

S ma e szent napon bizonyságtévő szívvel mi állunk előtted, s bár könyvekből emelhetnénk halmot, hegyet, Bábelt felülmúló tornyot, Téged a tetején mégsem találnánk. Csak térdre ereszkedve, tehetségünket, ajándékainkat, karizmáinkat eléd helyezve nézünk, csodálunk, s remegő hangon énekkel magasztalunk. Neked ajánljuk e hymnust, mely egy pillanat, csupán egy csillag felvillanása, mely már halott a következő pillanatban, miként az ének hangjai is elhalnak a falon. Életünk minden pillanata mégis Neked hódol, Téged dicsér, s Téged áld, míg teheti, s remélünk, hogy felemelsz magadhoz, minket, megmentett népedet, kik most a mágusokkal, az ősi kelet tudósaival együtt dicsérjünk, s szerény ajándékkal hódoljunk, mert erre gyűjtöttél egybe bennünket, az Anyaszentegyházat.

Dicsőség legyen Neked, Urunk, mindenkor.

Ámen.