Kárpátalja anno: Rahó: ruszin nő guzsallyal

A guzsaly gyakran gazdagon faragott, ritkábban festéssel is díszített rúd, amelyre fonásnál a rostcsomót felkötik. A díszes guzsalyt alkalmanként szerelmi ajándékként készítette a legény a lánynak. A guzsalynak magyar nyelvterületen négy fő típusa volt használatos: a) Az övguzsaly kb. 1 m hosszú. A fonó nő bal karja alatt az övébe dugva vagy bal hóna alatt a karjával magához szorítva rögzített, így járás közben is tudott róla fonni. Az övguzsaly végét ülve fonásnál a padba, székbe e célra fúrt lyukban is szokás volt rögzíteni. A guzsaly felső kétharmadán a szösz tartására gyakran ágcsonkos, kúpos, gyűrűs, lándzsa és lapát alakú stb. kiszélesedés van. Ezt a típust jobbára a délszlávok és a románok használták, így a magyar nyelvterület D-i és K-i peremén, az e népekkel erősen keverten élő magyarságnál fordult elő. – b) A rúdguzsaly az előzőnél jóval hosszabb. Ezzel rendszerint ülve, a térdek közé szorítva fontak. Erdély magyarsága, főleg a székelyek használták. – c) A talpas guzsaly kb. másfél m-es rúd, alul egy- vagy kétszárnyas talpba rögzítve. A talpra fonás közben ráültek, hogy a guzsaly biztosan álljon. A Dunántúl és a Kisalföld kivételével az egész magyar nyelvterületen elterjedt: kétszárnyas formája jobbára az Alföldön és a Felföldön, egyszárnyas formája inkább a Tiszántúl ÉK-i részén és Erdélyben volt használatos. – d) A székes guzsaly hosszú, sima rúdja egy kis gyalogszék formájú lábazatból áll ki, így a guzsalyt a fonónak nem kellett külön rögzítenie. A Dunántúl Ny-i és É-i felében használták a rokka mellé állítva. A négy fő típus között sok átmeneti, ezeket összekapcsoló megoldás van. Bizonyos reliktumterületeken úgy fontak, hogy a rostcsomót a fonó még a kezében vagy a hóna alatt tartotta. – A 16–17. században Európában néha még a fejére kötötte a fonó a rostcsomót és innen húzta a szálakat.
A magyar guzsaly terminus szláv jövevényszó, de ottani megfelelője nem a guzsalyt, hanem a guzsalyra felkötött rostcsomót jelenti.
Forrás: oszk.hu