I. Madarász Lajos Ösztöndíj

Akik valamilyen módon érintettek az ukrajnai felsőoktatást illetően – hallgatók, vagy mögöttük álló szülők és más családtagok, oktatók vagy bármilyen más tekintetben „bennfentesek” a témában –, azok bizony jól tudják: diáknak lenni manapság nem olcsó mulatság.

Még akkor sem, ha államilag finanszírozott státuszban van lehetősége a hallgatónak részt vennie az adott képzésen, hát még akkor, ha nincs ekkora kegyben része… Hiszen a tandíj mellett – vagy helyett – még számos kiadást kell fedeznie az ember fiának/lányának. Ott van például a lakhatás: a megfizethetőnek számító kollégiumokban sajnos nem kaphat mindenki helyet, így többnyire marad az olcsónak egyáltalán nem mondható albérlet, amely könnyedén megszabadítja havi több száz hrivnyától az olthatatlan tudásszomjú szegény diákokat, illetve szüleiket (s akkor még nem is említettük az albérlet másik kedvelt „velejáróját”, a drága házinénit…). Vagy hozhatnánk példának az utazási költségeket és az úgynevezett „városi életet”, amely még akkor is szép kis summába kerül, ha a gondos szülői kezek minden földi jóval megpakolva indítják hét elején útjukra csemetéiket. Egy szó, mint száz: nem kell ahhoz matekzseninek lennünk, hogy némi fejszámolás után rájöjjünk: a továbbtanulás manapság már-már úri passziónak tűnhet – és némelyek számára sajnos valóban az. Ezért is bír nagy jelentőséggel, amikor különböző állami vagy civil szervezetek, esetleg magánszemélyek úgy döntenek, jövedelmük egy részével a jövőt építeni vágyó nemzedéket, a hallgatókat támogatják, például ösztöndíj formájában. Egy ilyen újabb ösztöndíj lehetősége tárult a 2014-es esztendővel a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) hallgatói, illetve a Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) tagjai elé. Az I. Madarász Lajos Ösztöndíjról van szó, melyet a magyarországi Madarász család ajánlott fel a beregszászi református diákok számára. A rászorulók segítését fontosnak tartó, alázattal a szolgálati lehetőségeket kereső család korábban hasonló programot indított egy dunántúli szórvány gyülekezetben is, mely egyben az ösztöndíj névadója, I. Madarász Lajos református esperes-lelkész első szolgálati helye is volt. Most Kárpátalja, azon belül is Beregszász vált adakozásra indult lelkületük célpontjává. Az ösztöndíj egy évre nyerhető el egy pályázással (maximum két egymást követő évben kaphatja meg ugyanaz a tanuló). Összege havi 10 000 forint. Pályázhat minden református, krisztushívő diák, aki a II.RFKMF nappali tagozatos, tanulói jogviszonnyal rendelkező hallgatója, illetve a FRIGY tagja legalább a 2013-as évtől, és még nem töltötte be a 23. életévét. A pályázatokat február 17-én délig kell eljuttatni írásban, zárt borítékban a szükséges formanyomtatvány kitöltésével és a csatolmányokkal a Beregszászi Református Egyházközség irodájába, illetve e-mailben a [email protected]ímre. Fontos, hogy a borítékon fel legyen tüntetve: I. Madarász Lajos Ösztöndíj. A formanyomtatvány január 20-tól átvehető a Beregszászi Református Egyházközség irodájában, s a legtöbb érintett hallgató valószínűleg már értesült is a lehetőségről. Azonban azok, akiket valamilyen úton-módon mindeddig elkerült e fontos információ, a fent megjelölt időpontig még pótolhatják elmaradásukat. A pályázatot illetően kérdéssel, észrevétellel Maksai Attilát, a FRIGY lelkipásztorát lehet megkeresni a +380-99-36-20-171-es telefonszámon vagy a [email protected] e-mail címen.

Nagy szó, amikor a mai, anyagi tekintetben (is) nehéz korban valakit önzetlen adakozásra indítanak a Fentiek. Azonban meggyőződésem, hogy az ilyesfajta „befektetés” sokszorosan megtérül. Adja Isten, hogy megtapasztalja ezt, és még sok rászoruló diáknak tudjon segíteni a Madarász család!
Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma