Nemek (h)arca – tavaszi hitmélyítő estek a Beregszászi FRIGY-ben
„Férfi és nő sohasem érthetik meg egymást, mert mindegyik mást akar. A nő a férfit, a férfi a nőt” – mondotta volt Karinthy Frigyes bölcs írónk, s én a magam részéről néhanapján könnyedén le is zárnám ezt a gondolatmenetet itt. Hiszen mi mást is lehetne még mondani? Mi mással, egyszerűbbel lehetne magyarázni férfi és nő örök táncát, mely hol násztánc, hol sokkal inkább harci tánc… Nem tudom, hogy van vele a kedves Olvasó, de én az utóbbit látom
Férfi és nő, avagy nemek (h)arca. Ez volt a címe a Beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) ma már hagyományos, ugyanakkor most több szempontból is rendhagyó hitmélyítő estéinek is. Bevallom őszintén, mikor először meghallottam a témát, el kellett nyomnom magamban egy „jaj ne, már megint/még mindig?” sóhajt. De elnyomtam, és hűségesen, estéről estére ellátogattam a február 24. és 27. között megrendezett alkalmakra. Itt aztán szembesülnöm is kellett a többi résztvevővel együtt az első rendhagyó ténnyel: a megszokottól eltérően most nem a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II.RFKMF) patinás épülete adott otthont a rendezvénynek, hanem a vele szemben mintegy szimbolikusan magasodó református templom. Ennek 
Az Igét Nagy Szabolcs balazséri református lelkipásztor hirdette Mózes első könyvéből: a jól ismert ember és asszonyember teremtésének története szolgált szavai alapjául. Ám megnyugodva konstatáltam, hogy nem afféle sablonszöveget hozott a zömében főiskolás korú hallgatóságnak, nem is jól ismert, ugyanakkor a gyakorlatban nem igazán vagy csak nehézkesen működő közhelyeket puffogtatott. Elsősorban helyrerakta a XXI. századi, lássuk be, igencsak eltorzult képünket a Férfiról és a Nőről. Ki valójában a férfi és ki a nő, milyenek ők, mi a vágya az erősebb

De lássuk, mi várta még e forrongó időben is az Isten Igéjét választó fiatalokat! Nem maradhattak el a FRIGY hitmélyítő estéinek jól ismert és szeretett tartozékai: a jó zene (FRIGY Band), az éhes diákok kedvence, a szeretetvendégség (Rózsika néni ismét megszilárdította egyébként is megingathatatlan trónját a fasírt- és fánksütés terén, és a FRIGY konyhatündérei is kitettek magukért – köszönet érte!), bizonyságtételek hangzottak el Szilágyi László főiskolai tanár és Pocsai Viktória guti tanárnő szájából, hogyan is élik meg ők a keresztyén férfi és a keresztyén női létet, s a Négyérzék színház is rendelkezésére állt az érdeklődőknek. De egy új, a hagyományos vonalat követő színtársulat is alakult a FRIGY-ben az ominózus estékre. Gál Natália színművésznő vezetésével hétfőn és kedden a nemek arcának bemutatásához az ifjú színészpalánták is hozzájárultak, s kiderült, talán a világhírnév küszöbén toporgó komikák s komikusok bújnak meg a II.RFKMF sokat látott falai közt… A „rendhagyáshoz” aztán hozzájárult az itthon sajnos még alig, a határon túl azonban egyre inkább ismert és népszerű munkácsi keresztyén roma együttes is, az Amaro Del. Előadásuk, dicséreteik gyógyírként simogatták a sajgó lelkeket, vigasztaló, bátorító, dicsőítő erő zengett fel ajkukon és hangszereiken igazi, Isten adta zenei tehetséggel párosítva. És volt búcsúzás is: a gyülekezet két aktívan szolgáló tagja, Zsigó Béla és felesége, Laczkó-Zsigó Éva a hitmélyítő héten vették útjukat új szolgálati helyük, Németország felé, így kedd este ünnepélyes keretek között búcsúztattuk őket, Isten áldásával indítva el útjukra.
Csütörtökön, a záró estén Maksai Attila megköszönte Nagy Szabolcsnak, hogy elfogadta a meghívást, hogy a maga fiatalos, humoros, ám ugyanakkor komoly módján hirdesse Isten szavát a FRIGY gyülekezetében. Azt hiszem, a lelkipásztor mindannyiunk nevében mondhatta, hogy még visszavárjuk az igehirdetőt, reméljük, lesz még alkalom, amikor ő szolgál majd közöttünk. De köszönetet mondott mindazoknak is, akik látványosan vagy éppen a háttérből segítették azt, hogy a tavaszi hitmélyítő esték újra megrendezésre kerülhessenek.
Ahogy azt fentebb már említettem is, én végül nem is bántam, hogy az örök téma, a nő és férfi kapcsolata került terítékre a FRIGY e félévi hitmélyítő estjein. Hogy kivel mit akart közölni a mögöttünk levő héten az Isten Szentlelke, nem tudom. De bízom benne, hogy mindenki megkapta vagy megkapja a maga válaszait, s rá is ébred arra, mi az ő személyes megoldása, feladata, és meg is cselekszi azt – igazi, Isten szerinti Férfiként és Nőként… Adja Isten, hogy így legyen!
Fotó: Dancs Róbert
