Csökkentheti-e a fizetést a tanács?

„Önkormányzati alkalmazott vagyok, a helyi kultúrház igazgatójaként dolgozom. Nemrég a tanács felére csökkentette a fizetésemet, ami rendkívül érzékenyen érintett, mivel egyedül nevelem gyermekemet, akinek az apja rendszeresen késik a tartásdíj folyósításával. Kérdésemre, hogy miért csökkentették a béremet, azt a választ kaptam, hogy üres a kassza, nincs pénz a költségvetésben. Valóban jogában áll a település vezetőinek minden további nélkül csökkenteni a fizetésemet?”

– Első lépésként azt tanácsolnám, hogy írjon kérvényt munkaadójának, a település vezetőjének címezve, amelyben kérje, hogy írásban adjon magyarázatot arra, miért csökkentették a bérét. Ne elégedjen meg szóbeli felelettel, az ugyanis senkit nem kötelez semmire. Önkormányzati alkalmazottként bizonyára tudja, hogy „kényelmetlen” kérdésére csak akkor remélhet választ, ha kérvényét szabályosan iktatják az önkormányzat titkárságán. (Célszerű ilyenkor feljegyezni az iktatási számot és dátumot.)

Amikor kézhez kapja a hivatalos írásos választ kérdésére, mutassa meg azt egy jogásznak, aki ennek alapján meg tudja ítélni, hogy szabályosan jártak-e el az ön esetében a település vezetői, illetve érdemes-e az ügyben az ügyészséghez, esetleg a bírósághoz fordulni.

Általánosságban csak annyi mondható el, hogy hasonló esetben az önkormányzatok távolról sem mindig járnak el törvényesen a munkavállalóikkal szemben. Kétségtelen, hogy a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben ők is igyekeznek úgy boldogulni, ahogyan lehet. Eközben azonban gyakran nem tartják be az eljárási rendet, a vonatkozó jogszabályi előírásokat és garanciákat, így remélve minél többet megtakarítani a bérjellegű kiadásokon.

hk
Kárpátalja hetilap