Ministránsok találkozója Tiszabökényben

2011. június 25-én Tiszabökényben került sor a görög katolikus ministránsok találkozójára, melyen Pősze Roland atya ezzel a mottóval fogadta a fiatalokat: „Szeretettel szolgáljatok egymásnak!” (Gal 5,13). A cél az volt, hogy a találkozás élményén keresztül a ministránsok megerősödjenek a szolgálatban. A találkozót Romzsa Tódor püspök és vértanú emlékére rendezték meg, akinek idén ünnepeljük születésének századik, pappá szentelésének hetvenötödik és boldoggá avatásának tizedik évfordulóját. Élete, papsága és vértanúhalála a legnagyobb példa arra, hogyan kell szolgálni az Istent és szeretni az embert.

A találkozóra a környező egyházközségekből érkeztek: Csepe, Batár, Péterfalva, Farkasfalva, Karácsfalva, Mátyfalva, Salánk, Tiszacsoma, Macsola, Beregdéda, Nagybégány.

A helyi áldozópap, Pősze Roland atya köszöntése után Demkó Ferenc esperes úr szólt a fiatalokhoz. A legszebb szolgálatra hívta fel a ministránsok figyelmét. A szent liturgiák alatt ugyanis ők állnak közvetlenül az áldozópap mellett, és közel vannak az Úr Jézus testéhez, véréhez. Ezt a szolgálatot a jó Isten iránti szeretettel, alázattal és tisztelettel lehet csak végezni. A ministráns nem a papot szolgálja, hanem Istent – mondta az esperes úr.

Magyarországról Halinda Gyula kölcsei áldozópap érkezett erre a napra, aki Romzsa Tódor püspök életéből állított össze elméleti kérdéseket a ministránsok számára.

A megmérettetésen két korcsoport vett részt: I. korcsoport: 13–16 évesek; II. korcsoport: 8–12 évesek. A feladatok megoldása után közös ebédre került sor az iskola étkezdéjében, majd ezt követően ügyességi játékok következtek négy különböző állomáshelyen. Az elméleti és az ügyességi megmérettetések után szent liturgia következett a bökényi templomban. A kis templom megtelt szolgálatukat szeretettel végző fiatalokkal, akik ministránsruhájukban vettek részt a szertartáson, mely egy csodálatos ünneppé varázsolta számukra ezt a napot. A közös hálaadó liturgián a tavalyi ministránstalálkozó győztesei, a salánkiak ministráltak, melyet Demkó Ferenc esperes úr celebrált a jelenlévő atyák koncelebrálásával: Lődár Jenő (gecsei); Csirpák József (salánki); Marosi István (bégányi); Levcsenkó Róbert (dédai); Szűcs Ferenc (karácsfalvai) és Pősze Roland (bökényi).

Ezután következett a várva várt eredményhirdetés. Az I. korcsoportban: I. Tiszacsoma; II. Beregdéda; III. Mátyfalva. A II. korcsoportban: I. Tiszacsoma; II. Farkasfalva; III. Péterfalva. Az I. korcsoport győztesei ministránsruhát vihettek haza, a II. korcsoport nyertesei pedig egy Szentháromság-ikont. A II. és a III. helyezettek könyvet és társasjátékot kaptak, a többi résztvevő pedig íróeszközöket és egy ministránsoknak készült, bölcs gondolatokat tartalmazó útravalót.

A találkozó élménye és az ott kapott értékek erősítették a ministránsokat abban a szolgálatban, amelyet egyházközségükben végeznek.

Fóris Csilla

Kárpátalja