Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: klezmer zenész

– Egy magyar–zsidó családban születtem Munkácson, ahol jelentős zsidó közösség élt a II. világháborút megelőzően. Az általános iskolát is Munkácson fejeztem be. Később pedig az ungvári Zeneakadémián tanultam zenét, és szereztem hegedűtanári diplomát. Ezután pedig Nagyszőlősön tanítottam hegedűt a zeneiskolában mintegy nyolc évig.

– Amikor átlépem a határt, megdobban a szívem. Hazajöttem. A gyermekkoromról csak pozitív emlékeim és élményeim vannak. Egy olyan családban nőttem fel, ahol a szeretet, az összetartás, a tradíciók és a hagyományok nagyon fontosak voltak. Emellett a szüleim megtanítottak arra, hogy mindenkit tisztelni kell. Édesapám azt mondta, hogy kétfajta ember van: gazember és ember. Ez egyszerű. S ezt egész életemben szem előtt tartottam. Munkácson egy négyemeletes házban laktam, melyben egy többnemzetiségű közösség élt. Mi zsidó család voltunk, mellettünk élt egy orosz, egy ukrán, egy magyar és egy sváb család is. Lent a pincében pedig cigány család lakott. Sohasem volt nézeteltérés, nem becsültük le, nem néztük le egymást. Olyan közösség voltunk, amely kölcsönös tisztelten alapult. Úgy is mondhatjuk, hogy elfogadtuk egymást olyannak, amilyenek vagyunk. Többször előfordult, hogy iskolából hazamenet a barátomhoz – aki orosz családból származott – mentünk be ebédelni, ha éppen a szüleim nem voltak otthon. S ez fordítva is így volt.

– Ez a szellemiség, ez az egymást tisztelő magatartás az évek során is működött és működik. Időközben nagyon sokan kivándoroltak Munkácsról Izraelbe, Amerikába, Ausztriába. De az a kapocs, amelyet úgy hívnak, hogy Kárpátalja, az máig megmaradt. Izraelben például most már 35 éve minden áprilisban kárpátaljai pikniket tartanak, ahová két-háromezer ember jön össze. Mind kárpátaljaiak. Mind zsidó család. Összeköti őket a szülőföld, Kárpátalja.

– Ritkán van lehetőségem hazajönni. Az első hosszabb tartózkodásom e vidéken nyolc évvel ezelőtt volt. Egy amerikai rendező filmet készített rólam és Munkácsról. Ennek kapcsán voltunk itt egy hétig. Akkor bejártam Munkácsot, Beregszászt, Nagyszőlőst. A másik nagyobb látogatásom két évvel ezelőtt volt, amikor egy fesztivál keretében Munkácsra is eljutottunk. Hatalmas sikert arattunk a zenekarral. Meglepő volt, hogy ismernek, és mindent tudnak rólam. Elismeréssel fogadtak a régi barátok és ismerősök. És jól esett sétálni a városban. Sok élmény és emlék köt Munkácshoz. Nagyon boldog voltam ott. De most is az vagyok, amikor itt, Beregszászban vagyunk, hiszen most is itthon vagyunk. Kárpátalján.

– A nagymamám hatéves koromban megfogta a kezemet és elvitt a helyi zeneiskolába. Egy remek tanárnak mutatott be. Bebizonyosodott, hogy tehetségem van a zenéhez. Ez volt a kezdet. A nagymamámnak mindig az volt a vágya, hogy zenét tanuljak. Kezdetben klasszikus zenével foglalkoztam, s a zeneiskola után a következő lépés a konzervatórium volt Ungváron, ahol szintén a komolyzenét folytattam.

– Mivel olyan családban nőttem fel, ahol a zsidó kultúra fontos tényező volt, a zsidó zene is érdekelni kezdett. Ismertem egy cigányprímást, aki nagy hatást gyakorolt rám, s akinek az édesapja igazi klezmer, zsidó zenész volt. Az I. világháború előtt zsidó zenészekkel játszott együtt. Úgy hívták, hogy Galambosi Gyula, aki később sajnos a holokauszt áldozata lett. Ő egy ismert hegedűművész volt Kárpátalján. Gyönyörűen játszotta a zsidó dallamokat. Én pedig kottával mentem hozzá, és feljegyeztem ezeket a hangokat, motívumokat, melyeknek a későbbieken nagy hasznát vettem.

– Igen. Amikor megérkeztem Budapestre, ott voltak nekem ezek a fantasztikus gyűjtések, melyeket annak idején nem volt elég bátorságom használni. Hiszen ez egy olyan zene, amely szinte teljesen feledésbe merült. A holokauszt teljesen kiirtotta a zsidó kultúrát. Amikor rájöttem, hogy nem szabad veszni hagyni ezt a kincset, a 90-es években megalapítottam a Budapest Klezmer Band-et. Kezdetben misszió volt azzal a céllal, hogy a zsidó zenét ápoljuk és megmutassuk a világnak. A zenénk mára szerves rése lett a magyar kultúrának.

– Nagyon egyszerű oka volt. A húgom Magyarországra ment férjhez. Miután ő átköltözött, szerettük volna, ha a család együtt marad, ezért mentünk mindannyian. 1975-ben települtem át én is Magyarországra.

– Amikor Budapestre kerültem, ott is tanítottam, és rögtön elhelyezkedtem a Budapesti Operettszínházban. Itt majdnem 17 évig dolgoztam. Eleinte nagyon jó volt, aztán változásra volt szükségem.

– Mindig motoszkált bennem, hogy a klezmer zenét és a korábban felgyűjtött kincset komolyabban kellene venni. Rájöttem, hogy fantasztikus, varázslatos ereje van a dallamoknak. Nagyon sokszínűek és sokrétűek. Ez motivált a zenekar alapításában. A klezmer dallamok erejét és népszerűségét később a koncertek és fellépések során is megtapasztaltuk. Mindenki vidáman, klezmer számokat fütyülve ment haza. Ez volt a kezdet, aztán pedig bebizonyosodott, hogy ez egy sikertörténet, ami már 23 éve tart.

– Igen, így van. Rengeteg helyen megfordultunk már a zenekarral. Azt hiszem, hogy a legkülönlegesebb hely, ahol játszanunk kellett, a Princetoni Egyetem volt, amely az emberi szellemiség egyik fellegvárának tekinthető. Olyan volt, mintha Einstein otthonába léptünk volna be, érezni lehetett a szellemiséget. Egy több ezer férőhelyes teremben tudósok és tudós diákok fogadtak minket szeretettel. Nagy sikerünk volt.

– Zeneszerző vagyok, így az utóbbi időben többnyire ezzel foglalkozom. Az együttes számára írok emellett pedig filmzenéket, színpadi zenéket is szerzek. Valamint írtam nemrég egy musicalt is (Menyasszonytánc), mely szintén nagy sikert aratott. S én voltam a zeneszerzője a Klezmer Szvitnek is, melyet a Rolla János vezette híres Liszt Ferenc Kamarazenekarral adtak elő és vettek fel. Emellett rengeteg felkérésem van, hiszen több klezmer zenekar is működik már Magyarországon és Szlovákiában, melyek gyakran kikérik a véleményemet. Én pedig segítem a munkájukat.

– Mindig van tervem. Főként az, hogy dolgozni kell és terjeszteni kell még a klezmer zenét. Mindebben az is motivál, hogy idén márciusban Kossuth-díjat kaptam, ami számomra azt is jelenti, hogy nem lehet megállni. Ez a díj kötelez.