Nagycsaládok Kárpátalján: a Tóth család
Ismerek egy kárpátaljai családot, ahol a nagycsalád kifejezés legalább olyan gyakran hangzik el, mint máshol a köszönés. Nem véletlenül: a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének (KMNE) irodavezetője, a hetyeni származású Tóth Adrienn maga is nagycsaládban nőtt fel.
Szülei és két lánytestvére pedig aktívan részt vesznek a KMNE rendezvényein, melyek egyikén sikerült a családanyával, Máriával félrevonulnunk, hogy a Tóth családról beszélgessünk.
– Mária, meséljen a családjáról!
– A férjemmel mind a ketten hetyeni származásúak vagyunk, gyermekkorunk óta ismerjük egymást. 14 éves voltam, amikor István udvarolni kezdett, s 21 évesen mentem hozzá feleségül. Addigra István letudta a kötelező katonai szolgálatot, én pedig koreográfusi diplomát szereztem Huszton. Idén lesz a harmincadik házassági évfordulónk. A szüleimmel élünk egy portán, ők már nagyon idősek, de viszonylag jó egészségnek örvendenek. Három lányunk van.
– Hány gyermeket terveztek, amikor összeházasodtak?
– Én minimum három gyermekről, pontosabban három lányról álmodtam, mert egykeként nőttem fel, s teljesült is a kívánságom. A férjem is több gyermeket szeretett volna, titokban biztosan vágyott egy kisfiúra, de azt szokta mondani, hogy jobban járt azzal, hogy lányai vannak.
– Mikor születtek meg a gyerekek?
– Adrienn 1985-ben jött a világra, őt Marina követte 1986-ban, majd jó nagy különbséggel, 2001-ben érkezett a családba Fanni.
– Hogyan fogadta a család és a környezet, hogy a megszokottól eltérően vállaltak egy harmadik gyermeket is?
– A család örült a gyermekáldásnak, a faluban azonban többen megbotránkoztak azon, hogy 37 éves fejjel vállaltam még egy gyermeket, de olyan is volt, aki elismerően nyilatkozott rólunk. Számunkra azonban természetes volt Fanni születése. A két nagyobb lányunk pedig már sokat tudott segíteni. Mindketten otthon töltöttek egy évet az érettségit követően, s Fanni pont akkor volt kisgyerek.
– A gyerekek mellett milyen munkát vállaltak?
– 25 éven át dolgoztam a hetyeni klubban, mint kultúrfelelős. Ezalatt tanítottam néptáncot, klasszikus táncot, szerveztem színdarabot, betlehemest a gyermekek számára. A férjem építési vállalkozóként tevékenykedett. Volt egy nehezebb időszak, amikor a munkája miatt távol volt tőlünk, öt éven át Kirovohradban dolgozott, s csak havonta egyszer tudott hazajönni a családjához. Az utóbbi években már könnyebb, a közelben, az Ungvári, a Munkácsi és a Beregszászi járásokban vállal munkát.
– S míg a szülők dolgoztak, a gyerekek iskolába jártak…
– Adrienn a Hetyeni Általános Iskola után a Beregszászi 4. sz. Kossuth Lajos Középiskolában folytatta a tanulmányait, majd az érettségit követően a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola angol–történelem szakán szerzett tanári diplomát. Ő korán eldöntötte, hogy az angol nyelvvel akar foglalkozni, pedig Hetyenben csak franciát tanulhatott. Képes volt átjárni Mezőkaszonyba és Nagybégányba, hogy megtanulja a nyelvet. A főiskola elvégzése után az Ungvári Nemzeti Egyetemen (UNE) szerzett magiszteri fokozatot.
A húga, Marina hasonló utat járt be az általános és középiskolában, de aztán tejesen más irányban ment tovább: az UNE vegyész és kémia szakát végezte el.
Fanni még itthon tanul a hetyeni iskolában, szeptemberben kezdi meg a nyolcadik osztályt. Nagyon szereti a matematikát. Most építész vagy informatikus szeretne lenni.
– Jelenleg mivel foglalkoznak a nagyobb gyerekek?
Marina más beállítottságú, őt a kémia, a labormunka, a kutatás érdekli. Egy ideig Magyarországon vállalt munkát, de nem találta meg a számításait, ezért hazajött, most itthon van velünk és munkát keres. Nekem nagy segítség, ugyanis amíg mi a munkában vagyunk, ő foglalkozik az idős szüleimmel.
– Még most is a kultúrházban dolgozik?
– Már nem. Nehéz volt összeegyeztetnem a kultúrházban végzett munkámat a családi kötelességeimmel, emellett kifizetőbbnek tűnt, hogy mezőgazdasággal foglalkozzam: fóliasátrat építettünk, s uborkát, paradicsomot stb. termeltünk. Később munkát vállaltam a református egyház által Hetyenben működtetett rehabilitációs központban. Ez egy napközi otthon, amelybe a környékbeli szellemi és/vagy testi fogyatékos gyermekek járnak. Reggel kilenctől délután háromig foglalkozunk velük. Jelenleg tíz gyermek jár hozzánk. Többen is lennének, de nehéz a beutazást megoldani.
– Mikor van együtt a család?
– Mindenki sokat dolgozik, sokszor csak este találkozunk, akkor meséljük el egymásnak a napunkat. Adrienn bevon bennünket a nagycsaládosok egyesületének tevékenységébe, rendszeresen részt veszünk a rendezvényeken. Nekünk ez így természetes. Örülünk, hogy stabil hátteret tudunk Adriennek biztosítani.
A férjem azt szeretné, ha később, amikor már családot alapítottak a gyerekeink, akkor is egy portán élnénk, hogy még inkább részesei legyünk egymás életének. Tudom, hogy ez nem tőlünk függ, s inkább az a fontos, hogy a lányaink megtalálják a helyüket az életben.
– Legyen ez a végszó. Isten áldását kívánom a Tóth családra!
Marosi Anita
Kárpátalja.ma