Elmondom, amit már úgyis tudsz

Na jól van, Uram. Legyen, ahogyan akarod. Tényleg, feladom.

Küzdöttem veled, és követeltem, hogy vallj színt, de azt mondtad, előbb bízzam benned. Fegyverletétel. Lefegyvereztél. Aztán küzdöttem érted, és csodáltam, hogy nem sikerül. Hiába van nálam a frigyláda, nem győzök. Nem győzöm. Már sokadjára futottam neki újra. Sokadjára próbáltam, mondván, hogy csak nincs elég hitem, csak jobban oda kell tenni magam. Menni fog ez, mennie kell. De nem. Nem, mert valahogy körvonalazódott bennem, hogy ha a cél nem jó, hiába jók az eszközök. Az eszközök sem szentesítik a célt. Pedig szent célokra vágyom. Na de mi a célom? Nehéz sztori, Uram. Mindig jössz ezzel az őszinteséggel. Miért nem vagy olyan távolságtartóan tapintatosan szemforgatóan udvarias, mint mi emberek? Miért nem kerülöd a nyíltságot? Miért nem hagyod ránk a hülyeségeinket? Miért tűröd, hogy pofátlanul általad ránk nem ruházott, magunk-alkotta tanítvány-szerepekben tetszelegjünk?

Aztán ott van az, hogy miét nem vagy úgy szókimondó, mint a tapintatlanok, a bunkók, akiket nem érdekel mások lelkivilága? Miért nem vagy felcímkézős? Ezzel is tudunk kezdeni valamit. Tudok kezdeni valamit vele. Azt mondom rá, hogy ítélkező. Vagy azt, hogy projektálja a problémáit másokra. Miért nem döngölsz bele a földbe, és bizonyítod be, hogy gyökerek vagyunk? Ráadásul még igazad is lenne nem kevésszer. Nem teszed. Dühítő. Erre is van válasz.

Aztán ott van, hogy miért nem vagy pszichologizáló? Jó kis mindennapi praktikák, és minden simán megy. Kilégzés, belégzés. Mantra. Ósdi liturgia, vagy modernnek tűnő keleti praktika. Miért nem vagy populista, és miért nem mondod azt, hogy á, figyelj, itt van ez a dolog: imádkozz, és menni fog. Nem sikerült? Nem imádkoztál elég jól, azt kell mondanom. Nézd csak meg a Bélát! Ő jól imádkozott, és lásd, összejött neki az élet. Menj el, és próbálkozz tovább. De nem teszed ezt. Nem sózod ránk az olcsó árut, pedig gyakorlott balekok vagyunk. Fogyasztók. Mindent bekajálunk. Mindent beveszünk. Mindent be lehet adni nekünk. Csak okosan, Uram. És még mi lennénk hálásak hogy a multifunkcionális élet-megoldó módszert megtanítottad nekünk. De nem csinálod ezt.

És persze, hogy ki ne felejtsem, hogy Uram, igazán lehetnél intézmény. Intézményesített isten. De tényleg. Hivatalokban töltjük a fél életünket sorban állva, mindenről papírt szerezve. Mintha másról sem szólna az életünk. A fél életünkben az iskolapadokat koptatjuk, hogy megszerezzük azokat a papírokat, amelyek feljogosítanak további papírok megszerzésére. Nincsen ennek vége sehol. De mégis egyszerű lenne, ha így menne nálad a dolog. Adjon be egy kérvényt. Ez volt egyetemen a varázsmondat. Uram, nem lehetne, hogy nálad is beadunk egy kérvényt? Sablonszöveg, Isten gazdag áldását kérjük életére és munkájra, tisztelettel… de te nem vagy ilyen intézményesített isten. Te más vagy. Mindig többet akarsz. Körülményes vagy, Uram. És gyakran idegesítő. Mindig másként, mint ami csak úgy jönne.

És mégis, élvezem, hogy nem vagy ilyen felszínes, emberien bugyuta és lekezelő, vagy lélektelen. Imádom, hogy te tanítasz engem, hogy erről szól ez a sztori. Hogy nem kérvényt kell írnom, de hálaadással könyöröghetek az akaratodért. Hogy olykor fényt gyújtasz a sötét éjszakában. Hogy általad válok valaki egészen mássá. Nem hagysz a koporsóban. Nem hagyod, hogy úgy maradjak, ahogyan nekem sem jó. Szeretlek, Uram. Csak gondoltam, elmondom, amit már úgyis tudsz. Ámen.