Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: asztalos

„Az asztalos (szökrényes, szökrönyös) meggyalulja a deszkákat a gyaluval a faragó (gyaluló) széken, megsimétja a simétó gyaluval, megfúrja a furóval, megfaragja (díszíti) a faragókéssel, egybenfoglalja (ereszti) enyvvel és hevederekkel, és (így) csinál táblákat, asztalokat, ládákat, és egyebeket…” – írja Comenius a XVII. században az asztalosságról, mely a középkorban vált ki az ács szakmából és lett önálló mesterség.
Évszázadokon keresztül a fa adta többek között a nyílászárók, a bútorok, a házak és a hajók alapanyagát, s egyben a munkalehetőséget az asztalosok számára. S bár idővel az építő- és bútoriparban új anyagok – fémek, műanyagok, furnérlemezek stb. – jelentek meg, a fa megőrizte kiemelkedő szerepét, így az épület- és bútorasztalosok sem maradtak megélhetés nélkül.
A Nagybégányban élő Mező István 16 éve űzi az asztalosoknak ezt az ősi mesterségét. Vele beszélgettem.

– Mikor döntötted el, hogy asztalos leszel?
– Egész korán, már 15 éves fejjel elhatároztam, hogy ezt a szakmát választom. Mindig is szívesen vettem fát a kezembe, már kisebb gyermekként is fúrtam-faragtam. A szüleim is látták, hogy van érzékem ehhez a mesterséghez, ezért biztattak, hogy legyek asztalos. A kilencedik osztály elvégzése után nem akartam asztalos szakiskolába menni, mert úgy gondoltam, hogy egy mester mellett több tudásra tehetek szert. Először egy beregszászi asztalosnál akartam inaskodni, de ő már idős volt, nem vállalt tanítványokat. Ekkor a szüleim elvittek egy beregdédai mesterhez, Lupák Jánoshoz, s megkérték, hogy vegyen fel tanoncnak a műhelyébe. Ő akkor azt mondta, hogy fiatal vagyok még, előbb fejezzem be a középiskolát, s ha még mindig asztalos akarok lenni, menjek vissza hozzá.

– Visszamentél?
– Leérettségiztem, s nemsokára már a beregdédai műhelyben inaskodtam két társammal együtt. Az első hónapokban Jancsi bácsi nem engedett bennünket a gépek közelébe. Kézzel csiszoltunk, spakliztunk, festettünk.
Két hónap múlva mehettem oda a gyalupadhoz. Az első munkám pedig egy sámli volt. A mester legyalulta a fát és megmutatta, hogy kell összeállítani belőle a széket.

– Mennyi ideig inaskodtál a műhelyben?
– Másfél év tanonckodás után besoroztak katonának. Odesszában szolgáltam, s ott is egy asztalosműhelybe kerültem. Építkezéshez készítettük elő a szarufákat és a stablondeszkákat. Az az időszak is hasznos volt, ott használtam először gyári gépeket. Amikor leszereltem, visszamenetem Jancsi bácsihoz és éveken át nála dolgoztam. Ő olyan mester volt, aki nem magyarázott, hanem munka közben kellett ellesnünk tőle a szakma csínját-bínját. Bútorokat és nyílászárókat készítettünk. Mindenkinek megvolt a maga részfeladata. Én főleg csapolást és fúrást végeztem.
Aztán lehetőséget kaptam, hogy kipróbáljam magam: készíthettem otthonra egy szekrénysort. Munkaidő után dolgozhattam rajta egy-két órát. Fenyőből készült, dió berakások díszítették, s a saját színében lakkoztam le. Három hónap alatt alkottam meg.

– Mi az, amit a saját károdon tanultál meg?
– A mai asztalosok főként gépekkel dolgoznak. Ezek felgyorsítják és sok esetben megkönnyítik a munkafolyamatot, ugyanakkor nagyon veszélyesek is lehetnek. Elég egy óvatlan pillanat, s a kezünk bánja a figyelmetlenséget. Nem véletlen, hogy a mesterünk sokáig nem engedett bennünket a gépek közelébe. Még nála dolgoztam, amikor egy 16 mm-es fúrófej megsebezte a kezem. Nem maradt nyoma a sérülésnek, de egy hónapig lábadoztam a baleset után.

– Mikor lettél önálló asztalos?
– 11 év inaskodás után, 2009-ben döntöttem úgy, hogy saját műhelyt nyitok Nagybégányban az otthoni garázsban. Néhány szerszámom és gépem már volt, a többit használtan vásároltam meg és felújítottam: a gyalut Nagyberegen vettem, a csiszológéphez Nagybégányban jutottam hozzá. Emellett számos eszközöm is van, amelyet én készítettem vasból.

– Mi volt az első megrendelésed?
– Négy hokedlit kért tőlem az egyik utcabeli. Két nap alatt elkészítettem. Aztán lassan híre ment a faluban, hogy műhelyt nyitottam és sorra jöttek a megbízások: konyhabútorok, ajtók, ablakok, sarokülők, ravatalozó…

– Hogyan tudtad felvenni a versenyt a többi, már korábban is működő asztalosműhellyel?
– Igyekeztem képezni magam, odafigyelni arra, hogy mi a divat, milyen anyagokat, kiegészítőket használnak a kollégák. Katalógusaim is voltak, illetve a megrendelő igényeihez igazodtam. Ma már nem használunk olajos festéket, lazúrokkal és nagyon jó minőségű lakokkal dolgozunk. A bútoroknál tölgy-, kőris-, cseresznye- és diófa az alapanyag, míg az ajtók és ablakok elkészítésénél borovi- és lucfenyővel dolgozom. Ha jól munkáljuk meg és kezeljük le a fát, akár 30–40 évet is ki kell bírnia egy nyílászárónak.

– Ehhez viszont kellően száraz és jó minőségű fa kell.
– Ez az alapja a munkánknak. Amikor a műhelyt beindítottam, volt egy kevés száraz fám, aztán amikor az elfogyott, nekem is vásárolnom kellett az alapanyagot. Főleg Beregszászban szerzem be a készletet, de néha hónapokba telik, míg megfelelő minőségű fát találok.
Emellett más kiegészítőkre – zárakra, sarkokra, kilincsekre, üvegre, fogantyúkra – is szükségem van. Ezek megvétele is sok időt vesz igénybe, s itt is tekintettel kell lennem a megrendelő kívánságára. Ma már méretre készített, beépíthető elemekkel ellátott konyhabútorokat kérnek, melyekre speciális vízálló munkalap kerül. Az ablakokba és ajtókba pedig sokszor gravírozott üveget rendelnek.

– Hogyan tudod beosztani az idődet?
– Ezt is meg kellett tanulnom. Eleinte minden megbízatásra igent mondtam, aztán meg éjszaka is dolgoznom kellett, hogy utolérjem magam. Mára megtanultam, hogy két-három hónapnyi munkánál többet ne vállaljak el. A hét hat napján dolgozom, de a vasárnap mindig a pihenésé és a családé. Az asztalosmunka mellett a feleségemnek is segítek. Ő krizantémokat termeszt.

– Milyen terveid vannak?
– Szeretnék néhány jobb minőségű gyári gépet vásárolni, amelyekkel pontosabb munkát tudnék végezni. A feleségemnek is megígértem, hogy karácsonyra készítek egy komódot a családnak. Emellett régi vágyam a fafaragás megtanulása. Ünnepek előtt, amikor van egy-két szabadabb napom, leülök és faragok. Az első munkáim nem nagyon sikerültek. Ekkor jöttem rá, hogy ez a tevékenység sok időt és türelmet igényel, nem olyan gyors, mint az asztalos munka, pedig szívesen díszíteném a bútoraimat faragott mintával.

– Köszönöm, hogy bemutattad a mesterséged! Isten áldja meg a munkád!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma