„Együtt jöttünk és foglaltunk itt hazát”
Honfoglaló elődeink emlékére minden év őszén ünnepséget szervez a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparkban. Idén október 12-én került sor az ünnepségre, ahol talán a jó időnek is köszönhetően nagyon sok ünneplő gyűlt össze.
Tiszacsoma határában honfoglalás kori magyar temetőt és települést tártak fel a régészek a nyolcvanas évek második felében, később a területet a helyi tanács felparcellázta lakóházak építésére. A KMKSZ helyi aktivistáinak kezdeményezésére az építkezéseket leállították, a több mint két hektáros területet államilag védetté nyilvánították. Végül a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség kezdeményezésére 1996-ban emlékparkot létesítettek a temető fölött. A honfoglalási emlékművet Csirpák Viktória beregvidéki képzőművész készítette el. 2000-ben az emlékparkban felavatták Árpád vezér szobrát, a magyarországi Frech Ottó és Szabó József alkotását. 2001 őszén pedig ugyanitt Szent István királyunk szobrának a felavatására került sor.
Az idén is ünnepi liturgiával és istentisztelettel vette kezdetét az ünnepség a tiszacsomai görögkatolikus és református templomban, ahonnan a hívek és vendégeik egyházi zászlók alatt vonultak az emlékparkba, ahol a gyülekezés ideje alatt a Beregszászi Rákóczi Szövetség Kórusa hazafias dalokat énekelt. Nagy sikert aratott a szalókai Tiszaháti Népi Együttes, amely moldvai archaikus magyar népzenét játszott. Nagyné Fekete Zsuzsanna népdalokat énekelt.
Kész Barnabás történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, a Salánki Íjászkör vezetője a tiszacsomai temető feltárásának történetéről, annak tudományos értékéről és jelentőségéről beszélt, miközben rajzokat mutatott a sírokból előkerült tárgyakról, és bemutatta azoknak mai ötvösök által reprodukált másolatait honfoglalás kori magyar viseletbe öltözött társai segítségével egy hagyományos magyar jurta előtt.
Kész Barnabás elmondta, hogy a Beregszásztól 10 kilométerre lévő temetőt 1986–87-ben a kemerovói Viktor Bobkov, orosz régész találta meg, aki csoportjával Tiszacsoma határában 26 sírt tárt fel. Ő volt az, aki a temetkezési szokások alapján megállapította, hogy az itt feltárt leletek egyértelmű hasonlóságot mutatnak a Magyarországon és a Kárpát-medence más területein feltárt X. századi magyar sírleletekkel. Ráadásul itt nemcsak harcosok sírjaira bukkant, hanem gyerekek, nők sírjaira is, amelyek sorokat és jól elkülöníthető csoportokat alkotnak, ami szerinte azt bizonyítja, hogy az Árpád vezetésével megérkező magyar honfoglalók nem csupán átvonultak a vidéken, hanem megtelepedtek itt, településeket hoztak létre. Ez világosan cáfolja a szovjet és az ukrán történetírásban ma még igencsak elterjedt elméletet, mely szerint ez a vidék Szent István uralkodásának kezdetéig, mások szerint egészen a XIII. századig a Kijevi Rusz része volt.
1993 és 1999 között az Ukrán Állami Egyetem régészei, Balahuri Eduard és Kategorosko Vjacseszlav vezetésével további 78 sírt tártak fel. 2003 szeptembere és októbere folyamán az Illyés Közalapítvány támogatásával az Ungvári Nemzeti Egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársai közös ásatási munkálatokat végeztek. A 2003-as ásatások egyik legfontosabb eredménye, hogy a temető közelében a kutatók rábukkantak a korabeli település nyomaira. A feltárt területen nagy mennyiségű kerámia került elő. Ebben az évben a budapesti és az ungvári szakemberek újabb sírokat tártak fel. Az egyikben a női holttest mindkét keze a mellkasán keresztben volt elhelyezve. A pogány magyaroknál ez nem volt szokásban. Számos más jel is arra utal, hogy a honfoglaló magyarok egy része itt telepedett le, itt éltek Szent István uralkodásának idején a kereszténység felvételekor is. Felvették a kereszténységet, és onnantól a keresztény szokások szerint temetkeztek.
A történelmi előadást és bemutatót követően Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke köszöntötte az emlékünnepség résztvevőit, majd a himnuszok eléneklése után Szalipszki Endre beregszászi magyar főkonzul mondott ünnepi beszédet, hangsúlyozva: „A magyaroknak nincs szükségük mesterkélt mítoszteremtésre, a történelem utólagos átírására, a múlthiány kreatív pótlására. Mondhatnánk, »bumázska« van arról, hogy ahol most állunk, a Kárpátokon átkelt őseink tartósan éltek, s ha éltek, akkor haltak és temetkeztek is. Létük nyomait régészek szakszerűen feltárták, rögzítették. Más lett tehát az eredmény, és nem igazolódott az ideológiával átitatott, a politikai elvárásnak megfelelni akaró történészi prekoncepció a magyarságról.
Minden elismerést megérdemelnek, akik felismerték a tiszacsomai ásatások jelentőségét, és szívós munkával, küzdelemmel, olykor leleménnyel elérték, hogy anyaországi támogatással ez a terület megmaradjon, és honfoglalási emlékpark létesüljön itt. Őszinte tisztelet és hála illeti őket, mert nekik köszönhető, hogy ezen a zarándokhelyen erőt meríthetünk mai küzdelmeinkhez.”
Nagy Valentin tiszacsomai diák Kovács Vilmos Verecke című versét szavalta, majd Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke szólt az egybegyűltekhez, hangsúlyozva: „A honfoglalás emléke a magyarokat arra emlékezteti, hogy együtt jöttünk és foglaltunk itt hazát, tehát egyenlők vagyunk. A honfoglalók leszármazottai mindig tudták, hogy nem egy uralkodó alattvalói, hanem olyanok, akik elfogadják a vérszerződés által választott vezért, aki iránt nemcsak nekik van kötelességük, hanem annak is irántunk. Ez máig meghatározza a magyarság szabadság és jogállamiság iránti vágyát, amit a magyar nép soha nem adott fel, és ha kellett, fegyverrel, felkeléssel is próbálta jogait kivívni.” Ezután hozzáfűzte: „A kárpátaljai magyarság élni akar, és az összefogásának vannak olyan eredményei, amelyek lehetővé teszik, hogy itt megmaradjunk és jövőt építsünk.”
Brenzovics László beszélt a jelenlegi politikai helyzetről, a kárpátaljai magyarság jogaiért folytatott küzdelemről, amelynek alapfeltétele a béke megteremtése Ukrajnában, végül hallgatósága figyelmébe ajánlotta Babits Mihály A magyar jellemről című művében megfogalmazott bölcs gondolatokat.
Csokonai Vitéz Mihály Árpád vagy a magyarok megtelepedése című versét Illés Réka és Erdő Nikoletta tiszacsomai diáklányok szavalták el.
Demkó Ferenc, a Beregszászi Görögkatolikus Esperesi Kerület esperese arra figyelmeztetett, hogy a múltat életté kell tenni: „Ezek a jelek is csak élettelen tárgyakká fognak lesüllyedni, ha ebből nem lesz olyan jel, amely az életünket átjárja, nap mint nap arra emlékeztet bennünket, hogy: Hova tartozol? Ki vagy? Mi a feladatod ebben a kis világban, ebben a kis hazában?”
Dávid Árpád tiszacsomai református lelkész iránymutatásként felolvasta a 62. zsoltárt a Bibliából.
A Szózat eléneklése után megkoszorúzták az emlékművet a felszólalók, valamint Seder Ilona és Horváth László, a Beregszászi Járási Tanács elnöke és alelnöke, Kovács Szvitlána, Tiszacsoma polgármestere, valamint sokan mások is a jelenlévők közül.
A szervezők ezt követően minden jelenlévőt megvendégeltek egy hatalmas sátorban, ahol bográcsgulyás, töltött káposzta, fánk és kalács volt a menü kitűnő borok és pálinkák kíséretében.
A Salánki Íjászkör jurtájában a honfoglaláskori viseleteket és fegyvereket lehetett megtekinteni és akár kézbe is venni. Az íjakkal bárki lőhetett és lovagolhatott is.
Dancsné Hidi Tünde keramikus sátrában a csodálatos kerámiákat lehetett megcsodálni és megvásárolni. Gergely István csetfalvai fafaragótól a fa megmunkálását igyekeztek ellesni a gyerekek, míg a kígyósi Orosz Irén a szövés mesterségét mutatta be, a salánki bodnárok hordót készítettek és bort kínáltak. Volt arcfestés, csuhémegmunkálás, gyöngyfűzés, trambulin, vattacukor, és a cserkészek is sok programmal készültek.
A családok minden tagja számára tartalmas nap végén a Debrecenből érkezett Hollóének Hungarica Régizene Együttes középkori hangszereken leginkább középkori zenét játszott. A középkorban használt dudákon, a ciszter nevű pengetős hangszeren, lanton, tekerőlanton, dobokon, valamint sípokon, furulyákon szólaltak meg a középkori dallamok.
A nap végén a cserkészek tábortüzet gyújtottak, körülötte a legkitartóbbak a Hollóének Hungarica Régizene Együttes tagjaival közösen énekeltek.
Badó Zsolt