Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: római katolikus pap

„Az egyházközség plébánosa Krisztus, s én az ő segítsége vagyok” – vallja Molnár János római katolikus lelkész, akinek eddigi életében fontos szerepet játszottak Kárpátalja legnagyobb városai: Munkácson született, 11 éven át Ungváron szolgált, majd idén augusztustól Beregszász plébánosa lett. Vele beszélgettem.

– Induljunk el Munkácstól!
– Egy kétgyermekes munkácsi családból származom. Az édesanyámmal történő házasságkötése által került a városba édesapám, aki egyébként Beregrákoson nőtt fel.

– Azon a településen zömében protestánsok élnek.
– Így van. Ő is az volt, s engem is református vallásúnak kereszteltek meg. Édesanyám viszont római katolikus volt, s mivel inkább ő gyakorolta a családban a hitét, vele jártam templomba, ahol rendszeres ministráló voltam. Tízéves koromban tértem át a római katolikus vallásra.

– Mikor gondolt először arra, hogy pap legyen?
– Ministránsként érett meg bennem a gondolat, hogy ezt a hivatást válasszam. Ezért is tartom fontosnak a gyerekeknek ezt a tevékenységét, mert úgy gondolom, hogy ez a papi hivatás melegágya. Számos ministránstársam lett a későbbiekben lelkész.

– Hová járt iskolába?
– A magyar tannyelvűMunkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskolába jártam, ahol mi még orosz nyelvet tanultuk az iskolában. Ez számomra nehéz volt, hiszen nem jártam óvodába, mert a szüleim nem akartak orosz nyelvű intézménybe adni, ezért otthon maradtam és a nagymamám vigyázott rám. Magamon tapasztaltam meg, hogy ha egy gyermek három-négyéves koráig nem ismerkedik meg egy nyelvvel, utána sohasem tudja azt saját nyelvként elsajátítani.

– Mikor kezdte el a teológiai tanulmányait?
– Miután leérettségiztem, jelentkeztem Majnek Antal püspöknél, hogy pap szeretnék lenni. Ő a gyulafehérvári Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézetbe küldött, melyet 1997-ben affiliált a Lateráni Pápai Egyetem. Az ottani érsekség vállalta, hogy tanítja a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye papnövendékeit. Hat éven át éltem Erdélyben.

–Mit tapasztalt ott?
– Ők is kisebbségben élő magyarok, ott sem fényes az élet. Ugyanakkor sokkal erősebb tartást és magyarsághoz való ragaszkodást tapasztaltam meg náluk, mint Kárpátalján. Különösen Székelyföldön éreztem ezt.

– Egyértelmű volt, hogy hazatér Kárpátaljára?
– Igen. 2003-ban fejeztem be a teológiát, hazajöttem és Antal püspök Munkácson pappá szentelt.

– Hol kezdte meg a szolgálatát?
– Ungvárra kerültem, ahol Mészáros Domonkos plébános mellett lettem káplán. Három év után Domonkos atyát hazahívta a domonkos rend Magyarországra, s én vettem át a plébánosi feladatokat. Kaptam egy segédlelkészt Mikulják László személyében. További nyolc évet tevékenykedtem még az ungvári közösségben.

–Mi volt a feladata?
– Ez egy 7500 fős egyházközség, amelynek 80%-a magyar.Az ukrán és szlovák nyelvű hívek ellátásában a környékbeli papok segítettek, de én is végeztem kétnyelvű szertartásokat. Emellett állandó feladataim közé tartozott a hitoktatás, a házassági-,keresztelési- , elsőáldozási- és bérmálási előkészítő. Az egyházközség két kollégiumot és egy szegénykonyhát is működtetett, emellett számos közösség tartozott hozzá: Mária Légió, Kamilliánus Rend,a Szent Mónika közösség és számos imacsoport. Néhány hónapja tértek vissza Magyarországra a domonkos rendi nővérek, akik nagyon sokat segítettek többek között a hitoktatásban.

– A plébánosi teendői mellett mire jutott még ideje?
– Az ungvári tevékenységem mellett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kánonjogi Posztgraduális Intézetében kánonjogot tanultam három éven át. Jelenleg a doktori disszertáció megírása előtt állok.

– Miért pont a jog?
– Nem volt a családban jogász, de úgy alakult, hogy a húgom is az lett. Én a gyulafehérvári évek alatt szerettem meg a kánonjogot. Ezt a tanáromnak, dr. Lukács Imre Róbertnek köszönhetem. Kárpátalján szakemberek hiánya miatt nincs kánonjogi bíróság, az itteni ügyeket az Esztergom-Budapesti Érseki Bíróság látja el. Én vagyok az összekötő, a peranyag összeállítása a feladatom: a jegyzőkönyv felvétele, a felek kihallgatása stb. Leginkább házasság érvénytelenítési perekben kell eljárnunk.
Egyébként a disszertációmat a keresetlevélről írom a kánonjogban.

– Hol tud ehhez anyagot gyűjteni?
– Főként Magyarországon és az interneten tudok kutatni. Ennek a témának leginkább az olasz és a spanyol a nyelve, én az olaszt használom.

– Visszatérve a papi hivatásához: idén augusztustól új feladatot kapott…
– Igen. Beregszász korábbi plébánosa, Michels Antal atya öt év kárpátaljai szolgálat után visszatért az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyébe. Antal püspök engem bízott meg a beregszászi közösség vezetésével.

– Három hónapja szolgál Beregszászban. Milyen tapasztalatai vannak?
– Viszonylag idegen terület volt nekem a város, hiszen korábban csak egy-egy szentmisén vettem részt vendégként. Kellemes meglepetésként ért, hogy nagyon sok gyermekkel és nagycsaláddal találkoztam itt. Ungváron általában csak egy-két gyermeket vállaltak a házaspárok. Az előző egyházközséghez képest a beregszászi közösség átlagéletkora is sokkal kisebb, nagy számban vannak fiatalok.

– Hogyan sikerült a beilleszkedés?
– Amikor idekerültem, sokszor megkérdeztem, hogy eddig mi volt a szokás. Sohasem tartottam helyesnek, hogy leromboljam a kialakult rendszert, értéket. Azt vallom, hogy inkább hozzá kell tenni ahhoz.
Mióta itt vagyok, megalakult a Szent Mónika közösség, amelyben 56 édesanya imádkozik rendszeresen. Emellett folytattuk a hitoktatás megszervezését, felnőtt bibliaórát és gyermekrózsafüzért hoztunk létre (minden első vasárnap ők vezetik a szentmise előtt a rózsafűzért) és itt is van két kollégiumunk.

– Vannak még további tervei?
– Vannak tervek, de elsősorban azt gondolom, hogy az egyházközség plébánosa Krisztus, s én az ő segítsége vagyok. Sohasem magamat keresem és magamat adom az embereknek, hanem Krisztus a központ. Nem önmagam köré, hanem Krisztus köré gyűjtöm a híveket.

– Köszönöm a beszélgetést! Isten áldását kívánom a munkájához!

Marosi Anita
Kárpátalja.ma