Csak az az áldozat hiábavaló, amely kikerül nemzeti emlékezetünkből
Haláboron november 16-án a vasárnapi istentiszteletet követően a temetőkertben elhelyezett emlékműnél rótták le kegyeletüket a polgármesteri hivatal, a helyi KMKSZ-alapszervezet képviselői és a helyiek. Az elhurcoltakról szólt a jelenlévőkhöz Király József református lelkész és Tóth Béla, Halábor polgármestere. A helyi iskola növendékei pedig versekkel, énekekkel tisztelegtek a mártírok emléke előtt.
Nevetlenfaluban november 20-án emlékeztek meg a helyiek és a Nevetlenfalui Középiskola diákjai az elhurcoltakról, az 1944-es sztálini terror áldozatairól a falu központjában felállított emlékműnél Budaházi Kornélia, a KMKSZ Nevetlenfalui Alapszervezetének elnöke, Oroszi József polgármester és Lőrinc Attila helyi református lelkipásztor jelenlétében.
Az iskola tanulói az eseményekről a 70 évvel ezelőtt elhurcolt, a munkatáborokból hazatért férfiak visszaemlékezéseiből idéztek. Ők ma már sajnos nincsenek köztünk. Ezt követően rövid versösszeállítás következett, amelyben az egykori foglyok által írt versekből, balladákból idéztek a diákok. Sztojka Vanessza, az iskola 9. osztályos tanulója pedig a szomorú eseményhez kapcsolódó dalokat énekelt.
Munkácson november 23-án emlékeztek a város lakói, a KMKSZ és az egyházak képviselői az elhurcoltakra.
A megjelenteket Gajdos Olga, a KMKSZ Munkácsi Alapszervezetének elnöke köszöntötte. Beszédet mondott Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnöke, a Munkácsi Középszintű Szervezet elnöke, Farkasné Bőcs Judit ungvári magyar konzul, Lengyel Zoltán, Munkács városának polgármestere, Snep Román római katolikus plébános, Taracközi Gerzson református lelkész. „Itt állunk hát vad némaságban, bús, golgotás próbálkozásban, gyilkost megvető halk megbocsátásban, hatalmat tikkasztó erős kitartásban mind, kik megvagyunk” – idézte azon verssorokat Gulácsy Géza, amelyek az első megemlékezésen is elhangzottak 1989-ben, immár 25 évvel ezelőtt. A totalitárius hatalom gaztettéről pedig elmondta: „a magyarok, németek, s más nemzetiségek elhurcolása – gyilkosság. Tömeggyilkosság. Merénylet, mely nem is az elhurcolt személyek, de egész népcsoportok ellen irányult. Az elv: aki nem szláv, pusztuljon! Nekünk már csak frázis, de akkor az emberek valóban poklokat jártak. És mégis volt, aki visszajött. S aki visszajött, azt csak egy hozhatta vissza: a hite. Mert a lágerek túlvilági birodalmában minden fizikai erő felőrlődik, a leghatalmasabb emberek is ronggyá omlanak. Csak a hit volt az, amely melegével még éltette a halni készülő testet.”
Az elhurcoltakra emlékezett szolgálatával a két felekezet énekkara is. A megemlékezés végén a jelenlévők egy munkácsiak által a lágerben írt dalt énekeltek el.
Borzsován a megemlékezésen elsőként Buzási István, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke szólt a megemlékezőkhöz, hangsúlyozva, hogy rohanó világunkban néha szükséges megállnunk, hogy visszaidézzük a múltat. Szanyi György borzsovai református lelkipásztor pedig a megbocsátás fontosságára mutatott rá beszédében. A Vári Művészeti Iskola növendékei Kocsis Katalin vezetésével a Három nap az nem a világ című színdarab egy részletét mutatták be, ezzel emlékezve a 70 éve történt eseményekre.
Tiszacsomán a megemlékezés szentmisével vette kezdetét a helyi görögkatolikus templomban, majd az annak falán elhelyezett emléktáblánál folytatódott. Kovács Szvetlána, Tiszacsoma polgármestere elmondta, hogy 46 tiszacsomai maradt a lágerben. Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke a kárpátaljai magyarság legnagyobb tragédiájának nevezte a történteket.
A helyi kultúrház, könyvtár és iskola növendékei emlékműsorral adóztak az elhurcoltak emléke előtt, Demkó Ferenc esperes, a település görögkatolikus parochusa pedig panachidát végzett az elhunytakért.
Tiszakeresztúrban is vasárnap rótták le kegyeletüket a helyiek a 88 éves Fábián Gábor, a „málenykij robot” egyetlen még köztünk lévő helyi túlélője jelenlétében. Dobsa István, a KMKSZ Ifjúsági Szervezetének és helyi alapszervezetének elnöke az akkori és a mostani viszonyok közt vont párhuzamot, kiemelve, hogy bár mostanság nagyon nehéz időket élünk, azok az emberek akkor sokkal nehezebb helyzetben voltak. Mégis vállalták magyarságukat, s nekünk is ezt kell tennünk, hinni, bízni a jövőben.
A Tiszakeresztúri Általános Iskola tanulói versekkel emlékeztek falubelijeikre, majd az alapszervezet tiszteletbeli elnöke, Gerendely Béla beszélt a „málenykij robot” történelmi vonatkozásáról.
Tiszaújhelyben a református templomkertben lévő emlékműnél gyűltek össze a helyiek, hogy emlékezzenek. Elsőként Homoki Gábor református tiszteletes szólt a jelenlévőkhöz.
„Soha többé nem szabad hinni az ateista, kommunista szép szavaknak, és minden tudásunkkal, erőnkkel meg kell gátolni az ilyen és hasonló gondolkodású emberek hatalomra jutását” – emelte ki emlékezésében Boldog Ferenc, a KMKSZ Tiszaújhelyi Alapszervezetének elnöke. Két helyi diák, Németh Ádám és Leszkó Krisztián verssel emlékezett a történtekre.
Beregrákoson múlt vasárnap az istentiszteletet követően a református templom kertjében elhelyezett emlékműnél Tóth Margit, a KMKSZ Beregrákosi Alapszervezetének elnöke szólt a jelenlévőkhöz, felidézve az elhurcolások időszakának történéseit. A helyi diákok verses összeállítással emlékeztek azokra az emberekre, akiknek egyetlen bűnük magyarságuk volt. Továbbá felidézték az elhurcolt beregrákosi férfiak neveit. Délután pedig az elhurcoltakra őket ábrázoló fényképekkel s a hozzátartozóikkal folytatott beszélgetésekkel emlékeztek. Molnár D. Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének tanára pedig előadást tartott a szomorú események kapcsán.
A megemlékezésen jelen volt két lágertúlélő, Pocsai Vince Gutról és a beregrákosi Molnár Mihály, továbbá Farkasné Bőcs Judit ungvári konzul, Zsukovszky Miklós Bereg megyei református esperes, Kész Géza, a KMKSZ kulturális titkára.
Nagyberegen a vasárnapi déli harangszót követően a falusi temetőkertben önerőből felújított emlékműnél gyűltek össze a helyiek. A Nagyberegi Középiskola diákjai Sipos Katalin tanárnő felkészítésével a 70 évvel ezelőtt elhurcolt nagyberegiek visszaemlékezéseiből idéztek. Tóth László református lelkész Péter apostol első leveléből idézett. Végezetül a nagyberegi református egyház, a KMKSZ Nagyberegi Alapszervezetének képviselői, az elhunytak hozzátartozói és a helyiek elhelyezték koszorúikat az emlékműnél.
Bátyúban a helyi református templom kertjében felállított emlékműnél Kacsó Géza református lelkipásztor arra hívta fel a figyelmet, hogy Isten mindeddig megtartotta a Kárpát-medence maroknyi magyarságát, s ez azt mutatja, ha Istenbe vetjük bizalmunkat, hűségesek leszünk hozzá, akkor minden emberi reménytelenség ellenére is meg fog tartani minket.
Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke az esemény kapcsán elmondta, hogy a bátyúi férfiak zöme a szolyvai gyűjtőtáborba került, ahol ezrek haltak meg járványos betegségekben. A túlélőket pedig a tehervonatok, marhavagonok Szambor felé, újabb szenvedések felé szállították. „Ám az elnyomó hatalom csak megalázni, meggyötörni tudta őket, gerincük sohasem roppant meg a szenvedések súlyától. Életükkel fizettek magyarságukért.” Ezért sosem szabad megengednünk, hogy vallási hovatartozásunk, nemzetiségünk miatt megalázzanak bennünket. Faragó László beregszászi magyar konzul kiemelte: ebből az esztelen, de tudatos népirtásból erőt kell merítenünk, s büszkének lennünk arra, hogy mindezek ellenére még mindig vagyunk.
Végül a bátyúi Együtt Nyugdíjasklub tagjai emlékeztek szívhez szóló, fájdalmat, reménytelenséget és csalódottságot tükröző versekkel, dalokkal az elhurcoltakra, a 38 ottmaradt bátyúira.
Bótrágyon Horváth Árpád alapszervezeti elnök köszöntötte a megemlékezőket a helyi emlékműnél, „Bótrágy község siratófalánál”. Elmondta, más kárpátaljai településekhez hasonlóan náluk sincs olyan család, amelyet ne érintett volna az elhurcolások szörnyűsége. „A családok, hozzátartozók fájdalmát a mai napig is sokkal mélyebbé teszi az, hogy ezen személyek, férfiak, testvérek, apák sírján soha nem tudtak elhelyezni egy szál virágot sem”, hiszen nem tudják, hol nyugszanak. A jelenlévők néma főhajtással adóztak a 76 lágerben maradt bótrágyi lakos emléke előtt.
Beregsomban Barta Ferenc KMKSZ-alapszervezeti elnök emlékezett a 70 évvel ezelőtti időszakra. A szovjethalatom „helyreállító munkán” való részvételre való felszólítását a háború után természetesnek vélték az emberek. Roják Vince, a Mezőkaszonyi Középiskola igazgatóhelyettese arról szólt, hogy a magyar férfiak büszkén, segítőkészen indultak el a „kis munkára”, hiszen úgy tudták, a háború során lerombolt hidakat, iskolákat, házakat kell majd újjáépíteniük. A Szovjetunió által később feltárt adatok 17 ezer áldozatról szólnak, de valójában bizonyos, hogy ez a szám 30-40 ezer körül mozog. Sztálin meg akarta semmisíteni a kárpátaljai magyarságot. De mi vagyunk a bizonyíték arra, hogy nem járt sikerrel.
Az elhurcolások emlékét Molnár Henrietta és a nyugdíjasklub tagjai idézték fel. Faragó László konzul pedig hangsúlyozta: ha csak a töredéke megvan bennünk annak az élni akarásnak, amely akkor sok ezer kilométerről is hazahozott sok elhurcoltat, akkor nem reménytelen a holnap. Az ítélkezés Isten dolga, de felejtenünk soha nem szabad.
Zápszonyban Csatáry Zsolt alapszervezeti elnök emlékezett a tíz lágerben maradt zápszonyi lakosra. Cseresznye Albert református lelkipásztor kiemelte, hogy az emlékezés által tiszteletünket fejezzük ki elődeink előtt, s közben megtanulhatjuk jobban értékelni a jelent. Faragó László konzul hangsúlyozta, hogy tovább kell adni gyermekeinknek az elhurcoltak emlékét, mert csak az az áldozat hiábavaló, amely kikerül nemzeti emlékezetünkből.
Horkay Sámuel, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének tiszteletbeli elnöke az egyetemes emberi történelem „leghazugabb, legaljasabb és leggonoszabb diktatúrája”, a szovjet kommunista diktatúra gaztettéről beszélt. A szovjet vezetés jól tudta, hogy ideológiáját nagyon nehéz lesz bevezetnie Kárpátalján, s hogy ezt csak úgy érheti el, ha a magyar népet megfélemlíti. A történtek lassan kikoptak az emlékezetből, hiszen nem volt szabad beszélni erről. És – mivel a zsarnokok gyávák – ezért nem hangzott még el a mai napig sem egy szó a történtek kapcsán részükről: bocsánat.
Végezetül Bacskai László, Zápszony polgármestere szólt a jelenlévőkhöz: „Akik ott maradtak, fentről néznek, és intenek bennünket, hogy vigyázzunk egymásra, higgyünk, reménykedjünk, óvjuk egymást a jövő érdekében, hogy ezen a földön megmaradhassunk.”
Az elhurcoltak által átélt szörnyű eseményeket helyi diákok és a bátyúi nyugdíjasok idézték fel.
Kígyóson a KMKSZ helyi alapszervezete és a református egyházközség presbitériuma közösen szervezett megemlékezést a temetőkertben felállított emlékműnél. Vass Ottó, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) alelnöke, az egyházközség jegyzője elmondta, hogy Kígyósról 78 személyt deportáltak „málenykij robotra”, közülük 28-an nem tértek haza, 13-an haltak hősi halált a csatatereken. A magyarság lelkén ejtett eme seb a mai napig nem gyógyult be.
Ezt követően Pocsai Vince református lelkész tartott igehirdetést.
Guton a helyi emlékparkban zajlott a megemlékezés, ahol Tóth Angéla, a KMKSZ helyi alapszervezetének titkára köszöntötte a jelenlévőket. Nagy Szabolcs beosztott református lelkész az élet értelméről és cselekedeteink Isten általi megvizsgálásáról beszélt prédikációjában. Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke beszédében hangsúlyozta: a háború, az értelmetlen pusztítás elvadít, embertelenné tesz. Oly korban történtek ezek az események, amikor „az ember önként s kéjjel ölt” – idézte Radnóti Miklós szavait. A fő kérdés számunkra ma az, hogy újabb háborús megpróbáltatások várnak a kárpátaljai magyarságra, vagy a békehívek összefognak és elhárítják a háborús veszélyt. „Legyen vége már! Legyen béke már!” – zárta beszédét a szónok.
A Guti Általános Iskola diákjai versekkel emlékeztek a szörnyűségekre.
Szőlősgyulán szintén november 23-án emlékeztek meg a helyiek. A vasárnapi istentiszteletet Seres János, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese tartotta, s énekes szolgálatot tartott a Tiszapéterfalvai Református Líceum énekkara. Majd a templomkertben lévő emlékműnél folytatódott a megemlékezés Laskoti Zoltán református lelkész szavaival, valamint versszavalással, koszorúzással.
A megemlékezés napja kétszeres gyásznap volt a településen. Zsendej András lágertúlélő a november 21-én Beregszászban tartott megemlékezésen még részt vett, nem sokkal később azonban elhunyt. A falubeliek a megemlékezés után kísérték el őt utolsó útjára. Zsendej András 88 éves volt. Isten nyugosztalja őt és a „málenykij robot” minden áldozatát.
Ungváron a Kálvárián, a sztálinizmus áldozatainak tavalyelőtt felújított emlékművénél gyűltek össze az ungvári magyarok, hogy együtt emlékezzenek az 1944-ben magyarságuk vállalása miatt elpusztított elődeikre, hozzátartozókra. A megemlékezésen dr. Tarics Zoltán, a KMKSZ Ungvári Alapszervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, többek között Héder János ungvári református lelkészt, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főjegyzőjét, Ambrus József ungvári görögkatolikus parochust, Pogány Istvánt, az Ugvári Római Katolikus Egyházközség plébánosát, Lemák Ella ungvári magyar konzult, Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszíntű Szervezetének elnök asszonyát és Szallár Sándort, a KMKSZ Ungvári Középszíntű Szervezetének alelnökét, az Ungvári Járási Tanács képviselőjét, frakcióvezetőt.
Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke a férje apai nagyapjának a lágerben írt naplójából olvasott fel egy balladaszerű verset, majd beszédében a következőképpen fogalmazott: „S míg olvastam, arra gondoltam, hány férfi ajkáról hangozhatott el a Távol a hazámtól vagy más, hasonló, sóvárgó költemény?! Hány magyar férfi féltette az otthonmaradottakat, és élt teljes bizonytalanságban? Hány magyar férfit kínoztak és aláztak meg napról napra? És hány anya, gyermek imádkozott otthon, hogy egyszer viszontlássa a fiút, az édesapát?
Mára ezek a sorok teljesen más megvilágításban tűnnek fel előttem. Tegnap ugyanis, közel 500 magyar társammal együtt megtettem azt az utat, melyen az elhurcoltak meneteltek Munkácstól Szolyváig, 70 évvel ezelőtt. Most nem volt fagy, hó, nem kísértek orosz katonák, nem szorítottak a hátamhoz puskát. Nem éltem meg azt, amit nagyapáink. De lépésről lépésre távolodtam az otthontól, az ismerős tájtól az ismeretlenbe. Akaratlanul is végiggondolva, milyen lehetett…”
A lelkészek imádkoztak a mártírok lelki üdvéért, majd a Szózat eléneklése után a résztvevők közül többen elhelyezték az emlékmű talapzatán koszorúikat, virágaikat és meggyújtották a mécseseket.
Csapon a temetőkertben közel százan gyűltek össze, hogy emlékezzenek a sztálinizmus csapi áldozataira. Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének és Csapi Alapszervezetének elnöke, valamint Trieb Gergely ungvári magyar konzul, Balogh János csapi református lelkész és Tóth András csapi katolikus pap mondott emlékező beszédet. A csapi II. Sz. Széchenyi István Középiskola 9–11. osztályos diákjai az elhurcoltak visszaemlékezéseiből és lágerversekből összeállított műsorral idézték fel a hetven évvel ezelőtti vészterhes időket. A 2. Számú Csapi Gróf Széchenyi István Cserkészcsapat tagjai szétosztották a mécseseket, majd az emlékmű talapzatán mindenki elhelyezte a megemlékezés koszorúit és virágait. Közben a Csapi KMKSZ Nyugdíjasklub Kórusa énekelt.
Szürtében a református templomban emlékeztek meg a szovjet kommunista terror áldozatairól, ahol Braun Éva, a KMKSZ Szürtei Alapszervezetének elnöke köszöntötte az emlékezőket, felidézve az 1944 novemberében történt eseményeket. Majd Trieb Gergely ungvári magyar konzul emlékezett az áldozatokra. Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke hangsúlyozta: „Ma is súlyos károkat okoz nemzettudatunkban a sztálini lágerek üzenete: a bűnössé nyilvánítás, a megalázottság, a kiszolgáltatottság. Ez az, ami ma is gyilkol. Ez az, ami ma is lelkeket öl meg. Márpedig nekünk minden magyar lélekre szükségünk van itt, Kárpátalján, hogy megmaradhassunk. Ehhez viszont fel kell ébrednünk, erőt kell, hogy merítsünk, és le kell, hogy rázzuk ezeket a béklyókat!”
Megemlékezett a kárpátaljai magyarok 1944-es elhurcolásáról Kótyuk Zsolt szürtei református lelkész is.
Végül a résztvevők a templomkertben lévő emlékművön elhelyezték a megemlékezés virágait és koszorúit.
Ráton a KMKSZ-alapszervezet a katolikus templom kertjében található emlékműnél emlékezett a sztálinizmus áldozataira. Az egybegyűlteket Bakos Valéria kulturális titkár köszöntötte, aki kiemelte: „Kárpátalja történelmében a mai napig az 1944-es esztendő volt a legtragikusabb. Tavasszal több mint 80 ezer zsidó származású magyar állampolgárt vittek el marhavagonokban Auschwitzba, ősszel pedig a magyar és a német férfiak színe-java került a sztálini lágerek poklába.” Ezután az iskola tanulói a lágereket megjárt emberek leveleiből és visszaemlékezéseiből idézve vitték vissza képzeletben a hallgatóságot ebbe a vészterhes időbe. Ezt követően Tóth András római katolikus plébános és Szimkovics Tibor református lelkész emlékezett és imádkozott az elhunytakért. Illár Lénárd, a KMKSZ Ráti Alapszervezetének elnöke ismertette azokat a történelmi eseményeket, melyek befolyásolták Kárpátalja sorsát, és végül elvezettek a tragikus 1944 novemberéhez. Beszédében megemlékezett arról, hogy egyre kevesebben vannak közöttünk olyan emberek, akik túlélték a sztálini lágerek poklát, a rátiak szerencsések, hogy még köztük van id. Hajdú István, aki visszatért ebből a pokolból, és élőben tudja átadni a borzalmas idők történetét a fiatalabb nemzedékeknek.
Bustyaházán a helyi magyarok és ruszinok együtt emlékeztek a templom falán elhelyezett emléktáblánál a településről elhurcolt magyarokra és németekre, valamint közöttük arra a 13 férfira, akik soha nem térhettek haza. Szulincsák Sándor katolikus plébános imádkozott az áldozatok lelki üdvéért, majd Francz András, a KMKSZ Bustyaházai Alapszervezetének elnöke idézte fel az egykori eseményeket, és arra kérte a fiatalságot, hogy soha ne felejtsék el a magyarságukért életüket áldozó ősöket. Megbocsáthatjuk, de nem felejthetjük el soha!
E.R., B.Zs.
