Az amerikai külpolitikát is fenyegetik a Fergusonban történtek

Ártottak az Egyesült Államok nemzetközi megítélésének, és az 1950-60-as évek polgárjogi mozgalmát kísérő hidegháborús vádaskodásra emlékeztető külföldi bírálatokat szültek a Fergusonban történtek.
Miután az emberi jogi kérdésekben mutatott álszentség vádja világszerte súlyos presztízsveszteséggel fenyegeti az Egyesült Államokat, a washingtoni kormánynak – az 1960-as évekhez hasonlóan – lépnie kell, mind a polgári jogok, mind az amerikai külpolitikai érdekek védelme érdekében – írta internetes oldalán a Foreign Affairs mértékadó amerikai külpolitikai folyóirat.

Michael Brown halála világszerte címlapsztorivá vált, és az Egyesült Államok által emberi jogi gyakorlatuk miatt bírált országokban különösen nagy figyelem övezte a fehér rendőr által agyonlőtt fegyvertelen fekete fiatal ügyét, illetve az augusztusi esetet követő tüntetéseket és zavargásokat. A beszámolók jó része azonos húrokat pendített: álszentséggel vádolták Washingtont, amiért emberi jogi helyzetük miatt folyamatosan bírál más országokat, pedig – mint érvelésük szerint a fergusoni események bizonyítják – a saját portáján kellene sepergetnie.

Szaúdi és kuvaiti lapok egy földön fekvő tüntető nőre puskát szegező rohamrendőrről készült fotót közöltek címoldalukon, az egyesült arab emírségekbeli Gulf News pedig katonákéra hasonlító felszerelésben és fegyverekkel fellépő fehér rendőrök képével ábrázolta a történteket. A török és az orosz állami média is kiemelt figyelmet fordított a történteknek.

A Washington által az emberi jogok terén különösen sokat bírált Kínában az állami Hszinhua hírügynökség azt írta: a Fergusonban történtek megmutatták, hogy „a faji megosztottság még mindig egy mélyen gyökerező krónikus betegség, amely szétfeszíti az amerikai társadalmat”. Az Egyesült Államok „közel 200 országot támadott világszerte állítólag gyatra emberi jogi gyakorlatuk miatt”. Washingtonnak azonban „nem folyton másokra kéne mutogatnia, hanem arra kéne összpontosítania, hogy megoldja saját problémáit” – írta Li Li, a Hszinhua riportere.

Még maga Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője is kommentálta az eseményeket: Twitter-mikroblogján a Fergusonban történteket bemutató képeket a faji megkülönböztetést ábrázoló híres múltbéli fotókkal párosította.

Az persze korántsem meglepő, hogy a kínai média vagy Hamenei bírálja Amerikát. Mindazonáltal a történelem tanúsága szerint az egyesült államokbeli jogsértések általában hivatkozási alappá válnak más országok számára, hogy figyelmen kívül hagyják az emberi jogokat saját területükön. Másrészt a kirívó faji megkülönböztetés aláaknázza az Egyesült Államok azon törekvését, hogy meg tudja szólítani a világ lakosságát – írta a Foreign Affairs-elemzés szerzője, Mary L. Dudziak, az atlantai Emory Egyetem jogtudományi karának tanára, a „Hidegháborús polgári jogok: Rassz és az amerikai demokrácia megítélésére” című könyv szerzője.

Dudziak szerint a mostani helyzet sok tekintetben hasonlít arra, amely 1963-ban az alabamai Birminghamben történt megmozdulások után alakult ki, akkor a fekete polgárjogi aktivisták szegregáció elleni békés akcióit a hatóságok brutális erőszakkal verték szét. A szovjet propaganda az amerikai rasszizmus példájaként tálalta a történteket, de Ázsiában és Afrikában is hatalmas kárt okoztak az Egyesült Államok megítélésében a birminghami beszámolók.

Washington akkoriban azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok a rabszolgák felszabadítása óta a faji egyenlőség megteremtése felé tart, és ez a demokrácia mint politikai rendszer felsőbbrendűségét jelzi. A birminghami események azonban aláásták ezt az érvet.

1963-ban John F. Kennedy elnök közbelépésére volt szükség a feszültségek és a faji megkülönböztetés enyhítésére. „Világszerte a szabadság igéjét hirdetjük. Azt akarjuk mondani a világnak, és ami még ennél is fontosabb, magunknak, hogy ez a szabadság földje, kivéve a négerek számára?” – mondta az elnök egy szenvedélyes hangú beszédében néhány hónappal a birminghami eseményeket követően. Egy évvel később az Egyesült Államokban elfogadták a faji, nemi és vallási megkülönböztetést tiltó polgárjogi törvényt.

Bár a polgárjogi reformot nem elsősorban külpolitikai megfontolások vezették, az amerikai vezetők számára a faji egyenlőség kulcskérdéssé vált az ország megítélésének javításában, illetve a hidegháborús propagandaháborúban is.

Ahogy 1963-ban, most is bejárták a világsajtót az afrikai-amerikaiak elleni hatósági erőszak képei. A korábbi válságok megoldására határozott elnöki lépésekre volt szükség, amelyek segítettek helyreállítani Amerika megtépázott tekintélyét, és hitelteleníteni azokat a vádakat, amelyek szerint az Egyesült Államok álszent módon lép fel az emberi jogokat támogatva világszerte. Ahogy akkor, most is az amerikai külpolitika érdeke a polgári jogok védelme – írta Mary L. Dudziak.

A szerző ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a presztízsveszteség csökkenthető így, a valódi igazságtétel nem feltétlenül következik az elnöki közbelépésből. Ennek példájaként az 1957-58-as Little Rock-i esetet hozza fel: bár a washingtoni legfelsőbb bíróság kimondta, hogy a faji szegregáció alkotmányellenes, az arkansas-i település vezetése a nemzeti gárda behívásával akadályozta meg, hogy fekete diákok fehérekkel járjanak egy iskolába. Bár az elnök, Dwight D. Eisenhower kezdeti tétlensége után – részben a külföldi sajtóvisszhang miatt – katonák odavezénylésével rendszabályozta meg a Little Rock-i hatóságokat, Arkansas állam később adminisztratív módon, a szegregációt segítő bürokratikus szabályokkal életben tartotta az alkotmányellenes gyakorlatot, ahogy tette azt több más állam is.