Nem hibáztak a nagyok

Az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 7. fordulója igencsak gólszegényre sikeredett. A 8 mérkőzésen mindössze csak 12 gól esett. Ezek negyede mindjárt a Sahtar és az Illicsivec találkozóján született.

A félelmetes Donbász Arénában még a legvérmesebb vendégszurkolók sem vártak el mást, mint a tisztes helytállást. Az első találatra csak a 7. percig kellett várni. Ekkor egy jobb oldali szöglet után Szeleznyev fejelte a labdát 10 méterről a földre, majd a felpattanó bőrt Eduardo az ötösön belülről szintén fejjel juttatta a hálóba. A gól után a hazaiak magabiztosabbak, míg a vendégek bátrabbak lette, semleges néző szempontjából jót tett a találkozónak a gól. A 30. percben az ellenfél térfelén adogattak a „bányászok” a jobb szélen a büntetőterület magasságában a gólszerző horvát Eduardo a kapufal szemben üresen álló Alex Teixeirához passzol, aki előbb felpörgette a labdát majd védhetetlenül kilőtte a bal sarkot, megduplázva ezzel a hazaiak előnyét. Sokak számára úgy tűnt, hogy ennek még csúnya verés lehet a vége, de a vendégeknek sikerült kihúzniuk a félidőt. A szünetet köbvetően kettős cserét hajtott végre az Illicsivec mestere, aminek köszönhetően megélénkült a vendégek támadójátéka. Ám az 51. percben ez eddig előkészítőként jeleskedő Szeleznyev is beköszönt. A donyeckiek letámadásának köszönhetően Jadson szerzett labdát a védők vonalában, majd Szeleznyevvel ketten kiadogatták a teljes vendég védelmet és az akció végén a tavalyi gólkirály lőtt a kapuba.

A találkozó krónikájához tartozik még, hogy a vendégek a 77. percben 10 főre fogyatkoztak, ám több gól már nem született a mérkőzésen így maradt a 3:0-s hazai győzelem. A Sahtar immár 10 meccs óta veretlen. A Dinamo vendége a fordulóban a Krivbász volt. A krivij rihi alakulat nem ijedt meg a nagynevű ellenfél otthonában, igen bátran és jól szervezetten játszottak a vendégek. Sőt nagyon sok veszélyes akciót vezettek, főleg a széleken. A Dinamo kontrákkal operált, néha olyan érzése volt a nézőknek, hogy nem a fővárosiak játszanak hazai pályán. A második félidő 5. percében aztán helyre állt a világ rendje. A Jarmolenko a jobb szélről 25 méterről káprázatos lövőst eresztett meg, amire nem tudott reagálni az ellenfél kapusa és így a labda a hosszú sarokba vágódott. Ezt a minimális előny sikerült a hazaiaknak megőrizni a találkozó végéig. Érdekesség, hogy Sovkovszkij hálója immár 469 perce érintetlen a bajnokságban.

A harmadik helyen álló Metaliszt a kisebbik donyecki csapatot fogadta. Igencsak bekzdtek a házigazdák a mérkőzésen, és ennek eredményeként már az első negyedóra letelte előtt meg is szerezték a találkozón a vezetést. Egy gyors támadást követően Cristian Villagra jobb szélről belőtt labdáját a középen az ötös vonalán érkező Cristaldo értékesítette. A bekapott gól után igyekezett nagyobb sebességre kapcsolni a Metalurg, ám támadásaik rendre elhaltak a hazai védőfalon. A 35. percben a középpályán eladott labdára lecsapott José Sosa, majd ritmust váltott és egészen az ellenfél tizenhatosáig robogott vele. Ott kiugratta a jobb oldalon érkező Cristaldót, aki szokásához hűen most sem hibázott és megszerezte önmaga és csapata második találatát is. A biztos vezetés tudatában a hazaiak már nem koncentráltak úgy, mint a mérkőzés elején, a vendégek meg képtelenek voltak bevenni az ellenfél kapuját, így maradt a 2:0 a Metaliszt javára, amely ezzel a győzelemmel immár 11 mérkőzés óta veretlen.

Magabiztos 3:0-s idegenbeli győzelmet aratott a dobogóért hajtó Arszenal Kijev a Zorja Lugánszk otthonában. Az idei szezont szintén remekül kezdő Tavrija Szimferopol a gyengélkedő Kárpáti Lvivnél vendégeskedett. A mérkőzésen a vezetést vendégek szerezték meg a 33. percben, ám a kezdeti botladozások után magára találó Kárpátinak a 78. percben elért góllal végül sikerült legalább egy pontot mentenie. Alsőházi rangadónak is beillik az Olekszandrija és az Obolony Kijev összecsapása. A három pont sorsáról a 73. percben született Kabanov találat döntött a vendéglátók javára. Sajnos a fordulóban sem a Csornomorec Voliny, sem a Vorszkla Dnyipro mérkőzéseken nem született gól.

A bajnokságot 19 pontos Sahtar vezeti a 17 pontos Dinamo és a 15 pontos Metaliszt előtt.