Kárpátaljai portré: interjú Imre Ádámmal

Imre Ádám tehetsége már egész fiatalon megmutatkozott. Kárpátalján sokan ismerik a nevét és persze a festményeit. Találkozhatunk vele kiállításokon, cserkészrendezvényeken és református eseményeken is. Tanul, dolgozik, kutat, aktív szolgálatot végez és alkot. Igazán mély és bölcs gondolatai vannak, melyek a vásznon is megjelennek. Ismerjük meg őt!

– Bemutatkoznál az olvasóknak?
– 1992. február 10-én születtem Beregszászban. A Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskolába jártam, ott végeztem 2009-ben. Egy évvel később megkezdtem tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetem kertészmérnöki szakán.

– Mikor lettél cserkész?
– 2008-ban tettem fogadalmat a 4. Számú Bendász István Cserkészcsapat kötelékében, amely Beregszászban működik. Akkor Bárdos István volt a csapatparancsnok és Barna György volt az őrsvezetőm a Mamut törzsben. Ha időm engedi aktív tagként, máskor kevésbé aktívan munkálkodom. A cserkészet sok értéket adott számomra.

– A helyi református gyülekezet tagja is vagy.
– Amióta konfirmáltam, több közösségben is megfordultam: Pécsen és Budapesten is. Aktív szolgálatot nem végzek. De volt már rá lehetőségem, hogy több egyetemi gyülekezetben megmutassam a képeimet, és több ifjúsági közösségben hitben, bizonyságtétellel végezzek szolgálatot. Emellett a cserkészet is egy hitben járó közösség, gyakran szolgálunk a gyerekek és a szülők között az aktuális programokon.

– Kertészmérnöki szakra felvételiztél. Miért éppen ezt választottad?
– Egyrészt szerettem volna külföldön tanulni, de édesapám nehezményezte azt az anyagi körülményeink miatt. A másik ok az volt, hogy Ukrajnában bevezették a független tesztelést. Kétszer is részt vettem rajta és mindkétszer az ukrán történelemből és az ukrán nyelvből fél ponttal maradtam el az elvárttól. Emiatt a kihelyezett tagozat maradt. Akkor úgy gondoltam, hogy lelkiismeretesebb, ha olyan tárgyat kezdek el tanulni, ami több munkával jár és kevesebb pénzbefektetéssel. A tanulmányaim megkezdésével egy időben elkezdtem dolgozni a Payer Industries borotvagyárában.

– Egy évvel később felvételiztél a pécsi egyetemre?
– Másfél év múlva felvételiztem a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának festőművészeti szakára. Ez egy négyfordulós felvételi volt. Abban az évben a pécsi egyetemre mindössze hét festőművészt vettek fel, hála Istennek én is köztük voltam.

– Mikor nyúltál először ecsethez? Mikor kezdtél először kacérkodni a festészettel?
– A pécsi egyetemen (a felvételin) nyúltam először úgy az ecsethez, ahogy az megkívánja. Akkor, ott azokat a színeket kezdtem el használni, amik a valóságot tükrözték és nem valamiféle belső intuíciót.

– Gondolom, már korábban is rajzolgattál.
– Korábban már itthon is felfigyeltek rám. A középiskolában több rajzversenyen részt vettem jó eredményekkel. A plakátokat is mindig én készítettem. Az irodalomtanárom, Huszti Andrea volt az, aki gyakran adott nekem olyan feladatot, hogy verseket kellett illusztrálnom. Ennek örültem, mert nagyon szerettem a verseket. Ez egy plusz motiváció volt nekem. Az iskola végén még egy rajzfüzetet is ajándékoztam neki az általa ajánlott versek rajzaival. Ha jól tudom, ez a tananyagban azóta is benne van.

– Hol és mikor állították ki először a képedet?
– Szerintem először az Európa-Magyar Házban, 2008 előtt. Cserniga Gyulával közös tárlat volt ez. Azok még csak gyermekrajzok voltak, egy tehetségesnek mondott gyerek képei.

– Milyen egyéb tárlatokon voltak még láthatóak a képeid?
– Több mint 20 kiállításon vettem részt. Szakmailag a legfontosabb talán egy brüsszeli kiállítás volt, amelyet Magyarország konzulátusa szervezett. A másik fontos az II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán volt látható. Ez volt az első egyéni kiállításom, ami a Benned a létra címet viselte. Egy bemutatkozó kiállítást tekinthetett meg a közönség. Sikerült megtölteni a Gross Arnold termet egyéni alkotásokkal úgy, hogy előtte semmilyen szakmai hátterem nem volt még. Fel is figyeltek rám. Ez adott aztán annyi ösztönző erőt, hogy felvételizzek Pécsre.

– Kárpátalja bővelkedik festőművészekben. Közülük hatott rád valaki? Voltak tanítómestereid?
– A most élő és aktívan alkotó festők közül Cserniga Gyula, Gogola Zoltán és az édesapja munkái hatottak rám. Talán még Szilágyi Sándort is meg tudnám említeni. Édesapámat is ki kell emeljem, aki egyfajta etalonként volt a szemem előtt. Gyerekkorában festett pár képet, nagyon tehetséges volt, viszont azóta többet nem alkotott. Tudat alatt talán ez húzott engem tovább, hogy beteljesítsem az ő álmait.

– Milyen témákat festesz meg?
– Serdülőkorom végéig olyan képeket festettem, amik nagyon erős lelki indíttatásból jöttek. Ezek technikailag igénytelenek voltak. Azzal festettem, ami volt; arra, amire tudtam. Semmi más nem volt ez, csak őszinteség, ami belőlem kiszakadt. Mai nyelvezetemmel azt mondhatom, hogy blaszfémia (káromkodás), ami azokon a képeken történik.
A mostani képeimen hűen akarom tükrözni a valóságot. Az ecset a létmegtapasztalással karöltve akarja elmesélni, hogy mit látnak a szemeim. Mostanság a szürke nagyon széles tartományát használom. Az emberek pedig színes kis csillanások, akik ott vannak a fényben.

– Munkád során milyen festészeti technikákkal dolgozol?
– Hagyományos technikák közül a vízfestékkel, szénnel, grafittal dolgoztam már. Az olajfestészet technikáját nehezebb uralni. De dolgoztam már különleges technikákkal is, például a graffitó technikával. Számomra fontos még az ikonfestészet is, amelyet már volt szerencsém gyakorolni egy festőtábor során. Egy igazi ikont készítettem el, ahol valódi anyagokkal dolgoztunk, köztük a dicsőséghordozó arannyal is. A munkafolyamatot pedig imával kísértük végig. Szívesen foglalkoznék még a jövőben ikonfestészettel.

– A szakdolgozatod is kötődik a szakralitáshoz. Egy érdekes témát kutatsz Kárpátalján.
– A művészeti karon a szakrális művészeti szakirányt választottam. Hegyi Csabának vagyok a diákja. Rózsa és a liliom a szakrális művészetben a témám, Kárpátalja a kutatási területem. Nagyon izgalmas téma. Krisztus egy fontos példakép az életemben, ezért nem mindegy, hogy milyen képet, véleményt alkotunk róla most, és alkottak róla az elmúlt századokban.

– Mi inspirál téged?
– A valóság. Az igazság. Nincs motivációm, energiám, ha valami hazugság vagy gyűlölet működik bennem. Isten ilyen korlátokkal engedett a világra, aminek örülök. Igyekszem ezen belül úgy dolgozni, hogy eredményes legyek. Megpróbálok annyi helyen őszinte lenni, amennyi helyen az élet megengedi. A látvány igazi visszaadása is inspirál.

– Kárpátalján sokan ismerik a neved, a képeidet. Hogyan viszonyulnak hozzád az emberek?
– Az emberek gyakran nem tudnak hova tenni, nem értenek. A festészetet egyfajta sámánizmusnak, varázslatnak tartják, ami emberileg felfoghatatlan. Pedig ez is egy munka, amit ha jól csinálnak, akkor sikerei vannak. Ha az ember kiáll, bemutatja magát, s arra ösztönzi az embereket, hogy látva lássanak, akkor lehull az álca, a vélt szintkülönbség, és akkor megköszönik, hogy bevitte a látás tudását az ő fejükbe is. Ezt az ajándékot isteni kegyelemből értem el, s tovább akarom adni.

– A pályatársak hogyan viszonyulnak hozzád itthon?
– A művészeti karon és itthon is voltak, vannak, akik nyilvánvalóan nem szimpatizálnak velem. Van, aki ellenségként vagy riválisként kezel. Igyekszem a haragot, ármánykodást, gyűlölködést kerülni. És igyekszem magam olyan emberekkel körülvenni, akikkel építjük, tápláljuk egymást szavakkal, élményekkel, a létünkkel.

– Kárpátalján, egy elszakított nemzetrészben élsz. Mit adott ez neked?
– Az ember bárhol lehet bármilyen. Nem az én döntésem volt, hogy ide születtem, de szeretem azt, hogy itt vagyok, az embereket és önmagamat, és itt próbálok meg létezni őszintén. Emberi lényként ez azért fontos, mert az idő kötelez. Az itt szerzett tapasztalatok köteleznek, és nem engednek másnak lenni. Akármerre megyek ebben a világban, bennem mindig a kárpátaljai vér fog utat törni, ha utat tör, és elbukni, ha elbukik.

– Mit köszönhetsz a szülőföldednek?
– Mindent a szülőföldemnek köszönhetek. Itt kaptam hitet is, ez a légkör késztetett arra, hogy lépjek, ha lépnem kellett. Ezért mondom, hogy mindent.

– Mik a további terveid?
– A jövőbeni terveim között szerepel egy olyan kép, ami minden eddigi méretet felülmúl. Ezzel az a célom, hogy bebizonyítsam magamnak, hogy nagy méretekben is képes vagyok azt elérni, amit kis méretekben. A festőiségnek nem szabhat gátat a méret.
A hosszú távú céljaim között szerepel, hogy Beregszászban egyszer igazi galéria nyílhasson, ami utat ad az olyan festőknek, amilyen én is voltam, s akik lesznek utánam is. Velük együtt szeretném majd képeimet kiállítani, hogy táplálhassuk a kárpátaljai képzőművészetet.

Pusztai-Tárczy Beatrix
Kárpátalja.ma