Meglepetés nélküli forduló

A megyei labdarúgó-bajnokság felső osztálya a 15. fordulónál tart.

A tabella első helyén álló SC Beregvidék Volócra látogatott el. A hazai együttes a második körben várakozáson felül két győzelemmel kezdett, és csak az előző játéknapon, Munkácson szenvedte el első vereségét. Így nyugodtan mondhatjuk, hogy a találkozó nem ígérkezett sétagaloppnak a vendégek részére. A hazai csapat remek formáját igazolva, már az első félidőben megszerezte a vezetést a listavezető ellen és ezt az előnyt sikerült a szünetig megtartania. A térfélcserét követően, azonban gyorsan kiegyenlítették az állást Nagy Robi fiai. A megszerzett gólnak köszönhetően magabiztosan és kapura veszélyesen kezdett el játszani a vendég együttes, ám a győzelmet jelentő találatot nem sikerült megszerezniük egészen a találkozó utolsó percéig, ekkor azonban Szarkisz köszönt be a hazai kapuba győzelemhez jutatva ezzel csapatát. A bajnoki címre áhítozó Munkácsi FC az elmúlt fordulóban az utolsó helyezettől meglepetésre vereséget szenvedő Ilosvai Buzsoránál vendégeskedett. A bizonyítási vágytól fűtött hazai alakulat a mérkőzés közepéig fölényben játszott, ám innentől kezdve magukra találtak a vendégek és fokozatosan átvették az irányítást olyannyira, hogy a félidő vége előtt 10 perccel a vezetést is megszerezték. Mint utólag kiderült a találkozó sorsáról is ez az egyetlen gól döntött, igaz a második játékrészben mindkét együttesnek volt lehetősége a gólszerzésre, különösen a hazaiak, akik az utolsó negyedórában teljesen kapujuk elé szegezték a vendégeket. Az élmezőnyhöz tartozó FC Szerednye Nagyszőlősön lépett pályára. A hazai alakulat a sorsolása nem mondható könnyűnek, hisz előbb hazai pályán mérkőztek a Munkácsi FC-vel, majd Beregszászra látogattak el. Az előbbi mérkőzést megnyerték, utóbbit elveszítették. A kérdés az volt, hogy most a harmadik helyen álló Szerednye ellen melyik arcát mutatja, majd a hazai gárda. Az összecsapás első félórájában, egy kezezésért megítélt büntetőt követően előnyhöz is jutott az FC Szerednye. A rutinos és jobb játékerőt képviselő vendégek magabiztosan őrizték előnyüket a továbbiakban, sőt a mérkőzés vége előtt meg is duplázták azt és végül 2:0 diadalmaskodtak. A szerednyeiekkel azonos pontszámmal rendelkező FC Polena az utolsóelőtti Nagybocskói Jalinkát fogadta. Az ezt megelőző fordulókban az élmezőny csapataival már megmérkőző házigazdák részére könnyed bemelegítésnek ígérkezett a találkozó. Valóban a Polena mondhatni egykapuzott az egész első félidőben, így nem meglepő, hogy 4:0-val tértek pihenőre a csapatok. A második 45 perc ott folytatódott, ahol az első abba maradt. A végeredmény kiütéses 8:0-s hazai győzelem lett. A dobogóra hajtó Pisztraházai Meteor a sereghajtó Ujdávidházai Medvigyet látta vendégül. Bár a vendégek az előző hétvégén váratlan győzelmet arattak, a Buzsora ellen, a mérkőzés esélyesének továbbra is a hazai együttes számított. A középkezdés után pár perccel ennek megfelelően meg is szerezte a vezetést a Meteor. A rossz kezdés után a vendégek nem sokára már emberhátrányba is kerültek, ezzel minimálisra csökkentve saját pontszerzési esélyeiket. A második félidőig tartotta is magát az ujdávidházai alakulat, ám az utolsó 45. percben kétszer is sikerült létszámfölényét gólra váltania a hazaiaknak, így végül 3:0-ra megnyerték a találkozót. Az FC Ungvár és a Viski FC mérkőzése előtt nem lehett megjósolni, melyik csapat gyűjti majd be a 3 pontot. Ám a találkozó 10. percében már tisztábban lehetet látni a győztes személyét. Ekkor szerezte meg ugyanis a vezetést a vendégcsapat. Ez az eredmény a második félidőig nem is változott, mivel igazi gólveszély nem alakult ki egyik kapu előtt sem. A hazaiak többet birtokolták a labdát, de fölényük meddő volt. Az 55. percben aztán egy tizenegyesből kettőre növelte előnyét a viski gárda. A hátralevő időben a még szépítettek az ungváriak, de a pontmentés már nem jött össze a fiatal csapatnak.

Az ifi csapatok eredményei a fordulóból: Nagyszőlősi FC – Fc Szerednye 0:2, FC Polena – Nagybocskói Jalinka 3:0 (tech vereség), Pisztraházai Meteor – Ujdávidházai Medvigy 2:2, Ilosvai Buzsora – Munkácsi FC 0:3, FC Volóc – SC Beregvidék 1:3, FC Ungvár – Viski FC 3:1.

Az alsó osztály csapatainak eredményei a 17. fordulóból: FC Avangard – FC Narcisz 1:1, FC Vilhivci – Fc Ternovo 4:2, FC Obolony – Fc Tisza 3:1, FC Zolotarjevo – Kricsevo Mencsul 3:0, FC Técső – FC Edelvejsz 2:1, FC Hoverla – FC Kopány 3:1. Szbadnapos az FC Dolha.

Megyei tabella felső osztály

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

SC Beregvidék

15

13

0

2

39

2

Munkácsi FC

15

11

1

3

34

3

Fc Szerednye

15

10

2

3

32

4

FC Polena

15

10

2

3

32

5

Pisztraházai Meteor

15

10

0

5

30

6

Ilosvai Buzsora

15

7

1

7

22

7

Viski FC

15

6

1

8

19

8

Nagyszőlősi FC

15

5

3

7

18

9

FC Volóc

15

4

2

9

14

10

FC Ungvár

15

3

2

10

11

11

Nagybocskói Jalinka

15

2

0

13

6

12

Ujdávidházai Medvigy

15

1

2

12

5

Tabella ifi

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

SC Beregvidék

15

12

1

2

37

2

Fc Szerednye

15

12

0

3

36

3

Ujdávidházai Medvigy

15

9

3

3

30

4

FC Polena

15

9

1

5

28

5

Munkácsi FC

15

8

4

3

28

6

Ilosvai Buzsora

15

8

2

5

26

7

FC Ungvár

15

6

3

6

21

8

Viski FC

15

5

3

7

18

9

Nagyszőlősi FC

15

4

2

9

14

10

Nagybocskói Jalinka

15

3

2

10

11

11

Pisztraházai Meteor

15

2

1

12

7

12

FC Volóc

15

0

2

13

2

Megyei tabella alsó osztály

Név

Mérkőzés

GY

D

V

Pont

1

FC Dolha

15

11

2

2

35

2

FC Obolony

15

10

3

2

33

3

FC Narcisz

15

10

2

3

32

4

FC Avangard

16

10

2

4

32

5

FC Vilhivci

16

9

4

3

31

6

Fc Tisza

16

10

1

5

31

7

FC Kopány

16

8

0

8

24

8

FC Técső

16

7

0

9

21

9

FC Edelvejsz

16

7

0

9

21

10

FC Hoverla

16

5

3

8

18

11

Fc Ternovo

15

3

1

11

10

12

FC Zolotarjevo

16

3

0

13

9

13

Kricsevo Mencsul

16

0

0

16

0