jacenyuk 002

Kárpátalja lakosságát miniszterek tájékoztatják az új kormánypolitikáról

Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök a kormány január 9-i ülésén bejelentette, hogy minisztereket küld az ország minden megyéjébe, hogy azok felvilágosítást adjanak a lakosságnak a Miniszteri Kabinet új politikájáról és célkitűzéseiről – közölte az Ukrinform.

Jacenyuk hangsúlyozta, hogy azért van szükség a miniszterek kiküldésére, hogy nyílt párbeszéd során elmagyarázzák az embereknek az új reformok fontosságát.

– A költségvetési decentralizáció jóváhagyásával, amely az alapvető reformok egyike, a helyi önkormányzatok hatáskörei kibővültek. Ezért kell még egyszer elmagyarázni az embereknek, hogy az átruházott feladatkörben hozott döntéseikkel a helyi önkormányzatok vezetői az állampolgárok jólétét és érdekeit szolgálják majd az ország minden régiójában – mondta a miniszterelnök.

Kárpátalja.ma