„A csatlakozás azonban nem ajándék”

Kétnapos hivatalos látogatásra utazik a szlovák külügyminiszter Ukrajnába. Gazdasági, integrációs és energetikai kérdésekről tárgyal majd, de érdeklődni fog Timosenko pere, és a helyi szlovák kisebbség felől is.

Ukrajna Európába tartozik, és Szlovákia támogatja csatlakozását az EU-hoz. „A csatlakozás azonban nem ajándék, nem történhet úgy, hogy becsukjuk egy, vagy mindkét szemünket. Meg kell felelni a feltételeknek, s erre Európa sokkal jobban fog figyelni, főleg azután, ami az utóbbi időben a gazdasági-pénzügyi területen történt” – mondta Mikulás Dzurinda külügyminiszter.

Ezzel a politikai üzenettel utazik a szlovák diplomácia vezetője Kijevbe. Ez lesz az első hivatalos ukrajnai látogatása külügyminiszterként. „Biztatni akarom őket ezen a fájdalmas úton, mely azonban a mi tapasztalataink alapján is végigjárható, és nagyon sok értelme van” – mondta a TASR hírügynökségnek a tárcavezető.

Dzurinda az EU-integráció kérdéseiről, valamint a gazdasági együttműködés kibővítéséről tárgyal majd, de szó esik az energetika kérdéseiről is. „Emlékszünk arra a kellemetlen időszakra, mikor nem jött a gáz Keletről. Ma már egy kicsit biztosabbak vagyunk, mivel biztosítottuk a tartalékokat” – mondta.

A miniszter érdeklődik majd Julija Timosenko volt ukrán kormányfő peréről is. „Találkozom az ukrán ellenzékkel is, és érdeklődöm a jelenlegi állásról” – mondta. Hozzátette: a partnerekkel való tárgyalásokon nagyon nyitott lesz, mivel Szlovákiának is vannak értékes tapasztalatai a kormány és az ellenzék éles harcával kapcsolatban.

Érdeklődik majd az ukrajnai szlovák kisebbség helyzetéről is. „Az ukrajnai szlovákok a kisebbség nagyon szép példája – megtartották nyelvüket, hitüket, kultúrájukat, szokásaikat, ám lojálisak az országhoz, melyben élnek” – mondta a miniszter. A 2001-es statisztikák szerint Kárpátalján 5695 lakos vallotta magát szlováknak, a hivatalos adat összesen 6397 szlovákról szól. A helyi kisebbségi szervezetek szerint azonban a hivatalos adat eltér az ő becsléseiktől, ők 15-17 ezer szlovák nemzetiségű lakosról tudnak.

bumm.sk/MNO