Megkezdődött a bírósági reform Ukrajnában

Az Ukrán Legfelsőbb Bíróság jóváhagyta az igazságos bírósági eljáráshoz való jog biztosításáról szóló törvényt – adta hírül az unian.ua február 12-én.

A 354 jelenlévő parlamenti képviselőből 251-en szavaztak igennel a törvényre.

Ruszlan Knyazevics, a Legfelsőbb Tanács jogpolitikai és igazságügyi bizottságának elnöke megjegyezte, hogy a törvénynek csak a Legfelsőbb Képesítési Bizottság alakulásáról és a Legfelsőbb Jogi Tanácsról szóló része lép életbe. A többi rendelet egy hónappal a megszavazás után lesz hatályos.

Knyazevics elmondta, hogy a törvény életbe léptetésének késleltetése lehetővé teszi, hogy figyelembe vegyék az addig szerzett bizottsági tapasztalatokat az újításról, és szükség esetén módosítsák azt. Tehát marad idő a rendelet tökéletesítésére, továbbá a Velencei Bizottságnak is elküldhetik azt.

Január 13-án a parlament két bírósági reformmal kapcsolatos törvényjavaslatot támogatott: az igazságos bírósági eljáráshoz való jogról és az igazságszolgáltatási rendszerről, valamint a bírók státuszáról szóló törvényt, amely az európai szabványoknak megfelelően javítaná az igazságszolgáltatás szervezését és működését.

Február 4-én a Legfelsőbb Tanács jogpolitikai és igazságügyi bizottsága munkacsoportot hozott létre, melynek feladata egy egységes bírósági reformról szóló törvényjavaslat kidolgozása.

Kárpátalja.ma