Debalcevénél minden eddiginél hevesebb harcok folynak

Minden eddiginél hevesebb harcok zajlanak az ukrán katonák által védett debalcevei beékelődés elfoglalásáért – jelentették pénteken ukrán források.

Szemen Szemencsenko, a Donbasz ukrán önkéntes alakulat parancsnoka Facebook-oldalán arról számolt be, hogy a szakadár erők egy újabb csapatösszevonása után „ismét orosz kézre került Lohvinove” település, amely Debalceve és a tőle északnyugatra fekvő Artemivszket összekötő autóút mentén található.

Az UNIAN hírügynökség szerint Szemencsenko ugyanakkor leszögezte, hogy bár ezzel elzárták utánpótlási útvonalát, megnehezítve a sebesültek elszállítását is, de továbbra sincsenek gyűrűbe zárva, mivel számos, a környező települések közötti út szabad még előttük.

Jurij Butuszov újságíró szintén Facebook-oldalán azt írta, hogy a szakadárok oldaláról tüzérségi és aknavető össztüzet zúdítanak a Debalcevét védő ukrán katonák állásaira. „A tüzérség támogatásával orosz csapatok rohamozzák az állásainkat, és megpróbálják áttörni a védelmi vonalunkat” – írta Butuszov.