Közösségépítés összefogással

2011. szeptember 17-én került sor az „Összefogással a kárpátaljai magyar sporttehetségekért” és a Kárpátaljai fiatalok közösségéért c. projekt keretében megvalósuló sportprogram I. döntőjére, ahol 5 különböző sportágban – kézilabda, kosárlabda, röplabda, asztalitenisz, sakk – mérettethettek meg a kárpátaljai fiatalok, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet, a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség szervezésében, a Bethlen Alap támogatásával

. A döntőt megelőzte a különböző régiókban –Ung, Ugocsa, Máramaros, Bereg – szervezett elődöntő, valamennyi említett sportágból.4075_02

A program részét képezi az az egy hetes sporttábor, amelyre 2011. augusztus 22-27. között került sor Fonyódon, ahova 60 fiatal sportoló utazhatott el Kárpátaljáról. A táborban számos sportolási, tanulási lehetőség volt biztosítva az odaérkezők számára. A Fonyódon kárpátaljai magyar diákokkal kapcsolatos programban számos szervezési és egyéb feladatot a NIKÉ Sport Egyesület, Fonyódi Sport Akadémia, valamint Fonyód polgármestere látott el.

Napjainkban a sportnak, pedagógiai és egészségügyi szempontból egyaránt nagy szerepe van.

A mai gyerekek nagyon keveset sportolnak. A fiatalok mozgáshiánya nemcsak anyagi, hanem főként szemléletbeli hiányosságokra vezethető vissza, melyen a neveléssel lehet javítani.

A sport nemcsak a testre, hanem a lélekre és a szellemre is hat.

Az, aki rendszeresen sportol, nemcsak fizikailag érzi jobban magát, hanem jobban teljesít az iskolában, hasznosan vezeti le a felgyülemlő feszültséget, kiegyensúlyozottabbá válik. Így a sport számos olyan dologra is felkészít, ami az élet különböző területén hasznossá válhat. Aki a sportban megtanul küzdeni, , elfogadni a bírói döntéseket, megtanulja tisztelni a szabályokat és ellenfelét, az megtanul veszteni és nyerni. A sportoló képes veszíteni, felállni és tovább küzdeni, így hasznosabb tagja lesz a társadalomnak. Aki sportol, az tud másokkal egy célért küzdeni, alkalmazkodni. A sport megtanít az összetartásra, az önfeláldozásra, a kitartásra, a gyors elhatározásra, az önálló döntésre, tisztességre, és arra, hogy az egyéni érdekeket a csapat érdekeinek rendeljük alá.4075_03

A döntő eredményei

Sportág

I. hely

II. hely

III. hely

Lányok

Fiúk

Lányok

Fiúk

Lányok

Fiúk

Kézilabda

Máramaros vidék (Aknaszlatina)

Bereg vidék (Beregszászi 4. sz. Középiskola)

Bereg vidék (Nagybereg)

Máramaros vidék (Aknaszlatina)

Bereg vidék (Beregszászi Magyar Gimnázium)

Bereg vidék (Nagybereg)

Kosárlabda

Ugocsa vidék (Péterfalva)

Ugocsa vidék (Péterfalva)

Ugocsa vidék (Salánk)

Bereg vidék (Barkaszó)

Bereg vidék (Barkaszó)

Ugocsa vidék (Salánk)

Röplabda

Bereg vidék (Dercen)

Bereg vidék (Dercen)

Ung vidék (Dobrony)

Bereg vidék (Dercen)

Ung vidék (Nagydobrony)

Asztalitenisz

Bereg vidék (Sándor Emese)

Bereg vidék (Halász Zoltán)

Bereg vidék (Kiss Adrienn)

Bereg vidék (Bocskai Norbert)

Bereg vidék

(Tóth Georgina)

Bereg vidék

(Marci Sándor)

Sakk

Bereg vidék (Himinec György)

Munkács

Bereg vidék (Himinec Kamilla)

Munkács

Ung vidék (Gál Dávid)

Kisdobrony